Veszed a kanyart?

Kétszázötven motort számlált Fekete András atya. Hála Istennek, a remek időjárásnak és a nagyszerű szervezésnek, sokan jöttek el szombaton a máriapócsi motoros találkozóra.

A program Paraklisszal kezdődött a kegytemplomban. A szertartás végén Dr. Papp Tibor atya, aki maga is „motoros pap”, húsz perces elmélkedéssel indította a napot. Nagyon „találva” érezte magát mindenki, természetesen elsősorban a motorosok, de mások is. Ugyanis a motorozás, az élet és a hit párhuzamában valahol mindannyian jelen vagyunk. Élményszerűen ecsetelte, hogyan veszi be a kanyart egy motoros, hogyan számítja ki az ívét, meddig lassít, honnan kezd ismét gázt adni, de azt sem hallgatta el, hogy nem ér célba mindig mindenki…

„Nem kell ehhez repeszteni, nem kell ehhez száguldónak lenni, nem kell könnyelműnek lenni, hanem elég egy kis homok, egy kicsi sár az úton, és máris csúszik a gép. Ezt könnyen át lehet ültetni az életünkre” – mondta. „Az életben is jönnek kanyarok, amiket nem látunk előre. Vagy már bevettük ezerszer, és egyszercsak nem sikerül…” Ekkor a felolvasott evangéliumi szakaszból Péter apostol történetével adott bíztatást az atya: amikor Péter a vízen Krisztus felé halad, és hirtelen süllyedni kezd, egyetlen dolog tarthatja meg, ha Krisztussal nem veszíti el a szemkontaktust. Tegyük mi is ezt: tekintsünk mindig az Úrra. Ezzel a tanáccsal vonultunk át az Emmánuel Zarándokközpont elé, ahol ifj.Tóth Imre mesélt magáról. A Racing Team Tóth sikeres versenyzőjének mondanivalója rímelt a prédikációra: hányszor esünk el és állunk fel, és főleg: hogyan állunk fel az esésekből…

Ebédszünet után verseny következett: amolyan hangerő-párbaj. Azt hiszem, a szolidabb lelkű, ide tévedt látogatók örülhettek, hogy csak egyesével, s nem egyszerre döngettek a fiúk… Amúgy is volt rendesen decibel: jó hangulatú zenével szolgált a Happy Gitár Zenekar.

Egész nap volt lehetőség véradásra. Ábel atya külön megköszönte, hogy sokan jelentkeztek, és negyvenen adhattak is vért. Ha valaki, akkor a motoros társadalom tisztában van vele, mennyi baleset történik az utakon, így az egymásért hozott áldozatot – jelen esetben a véradást – természetesnek tartották.

Amikor a sok-sok motor elindult Kállósemjénbe, hogy a Kállay-kúriához guruljanak, Szocska Ábel atya és Bodogán László atya megszentelte a járműveket.

Különleges volt ez a nap… Üzeneteit még sokáig forgathatjuk magunkban. Mit tanít az Egyház a közlekedőknek, mit ad át egyik motoros a másiknak, mire hívja fel a figyelmünket egy ilyen találkozó? Egyik atya szerint a motorozás is egyike a pasztorációs eszközöknek: „Aki énekelni tud, azzal nyer meg másokat, aki a sportot szereti, előbb a focicsapatba, majd Krisztus „csapatába” szervezi az embereket. Én ismerek olyat, aki ma azért templomjáró, hívő ember, mert meglepte, hogy egy pap szereti a száguldást. Ennek mentén kezdtek el beszélgetni.”

Akkor talán itt visszakanyarodhatunk a Tibor atya szavaihoz: csak Krisztusról le ne vegyük a szemünket!

Orosz Istvánné

Nyíregyházi Egyházmegye