Kárpátalja anno: Bendász István görögkatolikus kanonok, egyháztörténész és hitvalló

A több száz éves múltra visszatekintő Bendász papcsalád ifjú sarja kétéves volt, amikor édesapja, Mihály a családjával az Amerikai Egyesült Államokba, Pennsylvaniába költözött. István ott járt angol nyelvű óvodába, s ott kezdte meg az elemi iskola első évét. Hétéves volt, amikor a család visszatelepült Kárpátaljára. Itt már magyar és ruszin nyelven folytatta a tanulmányait Munkácson, a Técsői járásban lévő Szentmihálykörtvélyesen (Grusevo) és Máramarosszigeten. 1921-ben tett érettségi vizsgát Sárospatakon. Ezt követően Budapestre ment jogot tanulni, de egy év után meggondolta magát, s követve ősei hivatását, ő is a papi pályát választotta. Az ungvári görögkatolikus papnevelő intézetbe nyert felvételt.

A több évig tartó teológiai képzést befejezve, 1928. február 12-én Gebé Péter, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke szentelte pappá és a Técsői járásba, Taracújfaluba (Novoszelica) kapott lelkészi kinevezést.

Néhány év elteltével, 1934-ben Sztojka Sándor munkácsi megyéspüspök helytartónak nevezte ki, majd 1941. április 1-jétől Felsőveresmart (Nagykopány) parókusa lett. Nyolc évig szolgált az egyházközségben. Papi munkája mellett megírta Taracújfalu és Felsőveresmart történetét.

1948-ban azonban megkezdődött az egyházak üldözése, mely 1949 márciusában Bendász Istvánt is elérte. Hiába kapott rá felszólítást, nem hagyta el a parókiát, s nem szolgáltatta be az állami hivatalnokoknak az egyházi anyakönyveket. Válaszul 1949 májusában letartóztatták, s 25 évi kényszermunkára ítélték és további öt évre megfosztották polgári jogaitól. Karagandába került, ahol építkezéseken és szénbányában dolgoztatták rabtársaival együtt. Az itt eltöltött évek alatt is megőrizte hitét: titokban szent liturgiát végzett, keresztelt. Később a börtönben vezetett naplója alapján megírta az Öt év a szögesdrót mögött című könyvét.

Családját már az elítélése előtt erőszakkal kiköltöztették a parókiáról, a helyi kurátor fogadta be a feleségét és a gyermekeit. Bendász István hatévi fogság után, 1955 januárjában szabadult s térhetett haza súlyos betegen Felsőveresmartra.

Sorstársaihoz hasonlóan ő sem kapott engedélyt, hogy papként működjön, különböző alkalmi munkákból tartotta el feleségét és három gyermekét. A könnyebb megélhetés reményében családjával Beregszászba költözött, ahol apósa, Bacsinszky Gyula fogadta be őket.

1956–1957 között a Beregszászi Állami Levéltárban dolgozott, ahol szükség volt latin nyelvtudására a XV-XVI. századi iratok feldolgozásában. Kihasználva az itt töltött időszakot és a levéltári anyagokat, értékes adatokkal gyarapította a kárpátaljai görögkatolikusság történetét. Közel 8000 pap életét írta meg a középkortól egészen a XX. század közepéig.

1959-ben két paptársával, Murányi Miklóssal és Chira Sándorral visszatért Karagandába, hogy missziós tevékenységet folytasson az ott élők körében, de a KGB hamar leleplezte őket, s visszaküldték Kárpátaljára.

Ismét Beregszászban vállalt munkát, először a helyi internátusban, majd egy élelmiszeripari üzemben volt éjjeliőr egészen nyugdíjazásáig.

Noha nyilvánosan nem teljesíthetett papi szolgálatot, titokban szent liturgiát végzett, keresztelt, esketett, temetett, hitoktatott.

Nagy öröm volt számára a görögkatolikus egyház legalizációja 1989-ben, majd a templomok visszaadása és az egyház újjáéledése. Sajnos csak rövid ideig lehetett mindennek tanúja. 1991 májusában még ott volt a beregszászi temetőben elvégzett görögkatolikus liturgián.

1991. augusztus 13-án, életének 78., papságának 64. évében hunyt el. A beregszászi temetőben helyezték végső nyugalomra.

Tíz nappal később, 1991. augusztus 23-án Ukrajna hivatalosan is rehabilitálta, s elismerte, hogy ártatlanul börtönözték be.

„Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.”

Adj, Urunk, tőlünk elköltözött István szolgádnak boldog nyugalmat és készíts neki örök emléket!

Marosi Anita/Kárpátalja.ma, fotó: karpatinfo.net, karpatalja.ma

Nyíregyházi Egyházmegye