Egy liturgiatudós emlékezete – In memoriam P. Dr. Angelus Häußling OSB (1932–2017)

Angelus Häußling bencés atya halálának hírét július derekán kaptuk meg Pannonhalmán a Rajna menti Maria Laach monostorából. A bencéseken kívül hazánkban talán csak a liturgiatörténészek ismerhetik nevét a szakirodalomból. Pater Angelus Maria Laach, a nagy szerzetesi és liturgikus hagyománnyal rendelkező monostor szerzetespapjaként teológiai képesítését Beuronban és Rómában, Innsbruckban, ahol Karl Rahner SJ tanítványa volt, valamint Salzburgban szerezte meg. Szerzetesélete az ora et labora ritmusában, imádsága és a teológia, liturgika, a szentségtan teológiája kutatásban és oktatásában telt. Nemzedékeket nevelt és tanított Trierben, Benediktbeuronban, a Német Püspöki Konferencia liturgia tanácsadója volt, tanulmányokat írt, folyóiratot szerkesztett, közben saját monostorának könyvtárosa is volt. Hosszú betegség, sok szenvedés után 86 éves korában halt meg 2017. július 11-én, Szent Benedek ünnepén Maria Laachban. Német nyelvterületen, de az egész Bencés Konföderációban szeretettel emlékeznek meg róla imádságban. Mi is, magyar bencések, akik ismerhettük és tisztelhettük őt, csatlakozunk a megemlékezéshez és az imádsághoz. Legutóbb 2008 augusztusában járt Pannonhalmán, egykori beuroni tanulótársa, Pater Paulus Schmidt OSB aranymiséjének igehirdetője volt.

„Mostantól fogva boldogok a holtak, akik az Úrban hunytak el. Igen, mondja a Lélek, hadd pihenjék ki fáradalmaikat, mert tetteik elkísérik őket” (Jel 14,13) – olvassuk halotti zsolozsmánk rövid olvasmányában. Most csupán velünk és a magyar egyházunkkal kapcsolatos két „tettét” említem meg, melyek – hitünk szerint – elkísérik őt a Bárány trónjához.

A történet abszurdnak is mondható, de így volt. Európa két részét a 20. század derekától vasfüggöny választotta el közel ötven éven át. Valamikor a hatvanas években a szabad Nyugat-Németország bencés monostorában, Maria Laachban P. Angelus Häußling liturgiatanárként a II. vatikáni zsinat liturgiareformjával foglalkozott. Lexikonban olvasta, hogy a magyarországi Pannonhalmán, Szent Márton monostorában 1843-tól egy sajátos zsolozsmát, a francia forradalom idején feloszlatott maurinus bencések breviáriumát vették át és talán még most is azt imádkozzák. Többet akart tudni felfedezése igazságáról. Tudatosodott benne, hogy a vasfüggöny mögött bencések is élnek, de lassan 20 éve már semmit nem tudnak róluk. A bencés sematizmusból kiírta a pannonhalmi címet és levelet is írt a magyar apátságnak. Nagy meglepetésére érdemi választ is kapott Sólymos Szilveszter atyától. Ez adta az ötletet, hogy útra keljen, hogy meglátogassa ismeretlen testvéreit. Kérését apátja vakmerőségnek, őrültségnek tartotta a kettészakadt világban, de megengedte. Angelus atya útlevéllel, vízummal ugyan, de előzetes bejelentés nélkül Bécsből Győrbe jött és átszállással az éjféli vonattal érkezett Győrszentmárton vasútállomására. A holdfénynél megcsodálta a dombon az apátságot, felgyalogolt, de mindent zárva talált. Július volt, forró nyár, a maradék éjszakát a várkerület egyik padján töltötte el bóbiskolva és amikor reggel megnyitották az apátság kapuját, bejött és egyenesen a bazilikába ment, ott találkozott Söveges Dávid és Szilveszter atyákkal.

Ez a látogatás akkor szenzációszámba ment és nagy öröm volt a pannonhalmi atyáknak, hiszen a határok lezárulása, 1950 óta Angelus atya volt talán „az első fecske”, aki ilyen módon „átrepült” hozzánk a vasfüggönyön és bennünket keresett. Az első lépés aztán bátorságot is adott neki, 1964 és 1971 között háromszor járt nálunk. Hogy szokatlanok és meglepetések voltak első és a további látogatásai is környezetünkben, bizonyítja, hogy a bennünket megfigyelő pártállami megbízottak érdeklődését is felkeltették. Látogatásai minden mozzanatát aktákba írták, olvasható az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Meglepődve hallgatta ő is fordításomat, amikor utolsó látogatásakor megmutattam a szövegeket. Angelus atya megkapta a választ tudományos kérdéseire, később írt és publikálta is szaklapban tanulmányát a Maurinumról. Velünk imádkozta – akkor még latinul a Breviarium Maurinumot, közben megismerte helyzetünket, találkozott Legányi Norbert főapáttal, beszélt az Állami Szocális Otthonban a jezsuita atyák elöljárójával, Pater Tüll Alajos jezsuita atyával. Angelus atya tanítványa volt Jungmann jezsuita liturgiaprofesszornak, annak meg egyetemi társa volt Pater Tüll Alajos SJ, így a harmadik látogatásnál már célzottan kereste Tüll pátert, aki beszámolt a jezsuiták helyzetéről, amelyről aztán Angelus atya (1971) beszámolt a jezsuita generális atyának, Pedro Arrupének. Kérte, ha van módja, látogassa meg rendtársait Pannonhalmán. Az Állami Szociális Otthon 1951 óta létezett a főmonostorban, némi humorral azt szoktuk mondani, hogy Pannonhalma a 20. század második felében Kelet-Közép-Európa legnagyobb jezsuita kolostora volt. 1951 és 1991 között közel kétszáz jezsuita atya és testvér élt és halt meg Szent Márton monostorában. Angelus atya levélváltása Pedro Arrupéval levéltárunkban olvasható. Ezzel a közvetítésével minden bizonnyal egyik úttörője volt annak a történelmi látogatásnak, amely később, évekig tartó előkészítő munka után 1978 júniusában történt meg: Pedro Arrupe jezsuita generális meglátogatta Magyarországot és a Pannonhalmi Állami Szociális Otthon jezsuita lakóit is.

Köszönjük Angelus atyának, hogy egykor, ínséges időkben meglátogatta testvéreit és hírt vitt róluk. „Akkor így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, és vegyétek örökül a világ kezdete óta számotokra készített országot, mert börtönben voltam és felkerestetek.” (Mt 25,34.36)

Forrás: Magyar Kurír, fotó: Pannonhalmi Főapátság

Nyíregyházi Egyházmegye