„Jó nekünk itt lenni?” – „Jó nekünk itt lenni!” – Ezüstmisések Máriapócson

1992. augusztus 6-án Máriapócson hét diakónust szentelt áldozópappá dr. Keresztes Szilárd nyugalmazott hajdúdorogi megyéspüspök: Fedor Pétert, Laczkó Zsoltot, Nagy Bélát, Szabados Viktort, Szentesi Csabát, Szkiba Tibort, Vatamány Sándort. Az azóta eltelt huszonöt éves papi szolgálatnak nemcsak ünnepe, de egyfajta számadása is volt a 2017. augusztus 7-én – ugyanott és éppúgy közösen – megtartott hálaadó Szent Liturgia. A liturgiát celebráló püspök atya ugyanis számvetésre hívta homíliájában nemcsak paptestvéreit, de önmagát, sőt az együtt ünneplő vendégeket, híveket is.

Hiszen huszonöt év alatt annyi minden történt, pápalátogatás, templomszentelés, római zarándoklat, de ezektől sokkal fontosabb dolog részesei lehettünk negyed századdal ezelőtt: heten szentelődtek áldozópappá – mondta püspök atya. Augusztus 6. Urunk színeváltozásának ünnepe pedig a bibliai hátterét adta ennek. A bibliai történet legidőszerűbb mondata a tanítványok szájából hangzik: „Uram, jó nekünk itt lenni!”. Jézus a Tábor-hegyén érzete legjobban magát, a hegy templommá vált, mert ott találkozhatott az Istennel. De magunknak is fel kell tennünk a kérdést? Jó nekem itt lenni? Jó nekem abban a sorsban lennem, amit te adtál nekem, Uram? Annak, akire egy közösség, egy templom van rábízva, meg kell kérdeznie: „Én jól érzem magam a templomban? Érzem, hogy ez a menny kapuja? És a hívek jól érzik magukat velem? Olyan az imádságom, ami vonzza az embereket? A közösség érdekét szolgálom?” – vallatott mindenkit a szónok.  Nagyon egyenes és súlyos kérdések, ha az ember komolyan veszi őket. De a szigorú kérdések feloldást nyernek, ha Máriapócson, a mi szívünknek kedves Máriánál keresünk válaszokat, ha újra és újra ide térünk vissza. Mert jó nekünk itt lenni. Jó együtt lenni. Jól-létünket pedig hitünknek, áldozatunknak és alázatosságunknak kell táplálnia.   

A liturgián koncelebrált dr. Obbágy László nyíregyháza-kertvárosi parókus atya, aki huszonöt éve lelkigyakorlatot tartott Garadnán a hét szentelésre váró fiatalembernek. Koncelebrált a gyémántmisés Szabó Sándor atya is, akinek a felesége, Gebri Margit – Mici néni – annak idején a felszentelésre várók feleségeinek tartott lelkigyakorlatot. Nagy út áll mindannyiuk mögött, de ahogyan püspök atya mondta: „A táborhegyi dicsőség, a papszentelés ifjú elragadtatása, vagy az ezüst- és aranymisének a magábaszállása nem a mi végleges hajlékunk. Amíg a földön élünk, addig mindig keresnünk, kérdeznünk kell.”

A Jóisten adjon erőt mind a hét ezüstmisésnek és az augusztus 7-én épp hatvankét esztendeje pappá szentelt püspök atyának, hogy a közösségeiket szolgálva ki-ki elmondhassa a maga közegében: „Uram, jó nekem itt lenni!”

Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye