Már több mint húsz éve így az idén is augusztus elején összegyűltek a fiatalok Kispatakon, hogy egy közösséget alkotva, egy szívvel és egy szájjal, valóságosan és lelkileg is közösen menjenek fel a Tábor hegyére, hogy elmondhassák: „Uram jó nekünk itt lenni”. Az udvaron két sátrat állítottak fel, a harmadik szállás pedig a paróchia épülete volt.

A tábort Telenkó Miklós atya gondolataival indult, majd a Vecsernyében kértük az Úr áldását, a közösen töltött öt napra, ötven fiatal. Ez után összekötöztük egymást, jelezve, hogy bár sokfélék vagyunk, valami mégis egy bennünk, egy közösséget alkotunk erre a néhány napra. A piros-fehér-zöld színű fonal elvágása után pedig, magunkkal visszük, ami emlékeztet arra, hogy felelősséggel tartozunk egymásért. A hét közepén pedig már nemcsak jelképesen, hanem valóságosan is közösség voltunk. Szokás szerint vacsorával, majd ismerkedéssel folytattuk az estét, néptáncokat tanultunk, magyar slágerekre forgattuk a lányokat majd karaoke volt hajnalban.

Másnap hajóval utaztunk a szlovákiai Borsiba, Rákóczi szülőhelyére, ahol egy nemzeti érzelmű magyar bácsitól komoly okítást kaptunk a magyar történelem nagyjairól, népámításokról, és az ő reményiről. Nekem mindig fáj, ha elhagyom „Magyarországot” és Magyarországra megyek, eddig még nem tudtam megérteni, hogy milyen az, ha valaki elszakítva él a hazájától, nem értettem milyen idegenként élni itthon. Az idegenvezetőnket hallgatva (aki közel sem volt idegen számunkra), kaptam valami többet, megsejthettem az ő haza iránti szeretetéből egy morzsát, hogy milyen lehet…

 Az idei köz a magyarság, a magyar öntudat felélesztésére vállalkozott, így a Rákócziak megismerésével, a néptánccal, az íjászattal a vár alatt, valamint még a falak is magyar feltalálók és tudósok eredményeit dicsérték. Szerdán, a túranapon a Magyar Kálváriát jártuk végig, ahol minden bástyánál énekültünk imádkoztunk hazánkért, nemzeti nagyjainkért, majd püspöki vecsernyén folytattuk könyörgésünket és hálánkat fejezhettük ki az eső elcsendesedéséért. Délután már főpásztori vezetéssel tértünk vissza Sárospatakra, ahol gyertyát gyújtottunk és elindultunk a szilencium csendjében az Úrszínváltozás hegyére. Másnap három elmélkedést hallhattunk Szemerszki Mihály atyától, az értékekről, a célról, egymás fontosságáról majd a szentgyónás után Szent Liturgiával koronáztuk meg ünnepünket, amit „kis húsvét”- ként emlegettük. A lélek ápolása után következett, a szellem és a test ápolása, talán reggel hat óráig tartó bállal. Másnap lezártuk a befejezetlen beszélgetéseket, és a viszontlátás reményében kértük a jó Isten kegyelmét a táborozókra és hazánkra.

Dobrai Zoltán

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum