Igen, hozzád szólok, aki még nem is tudsz talán arról, hogy egy fantasztikus kezdeményezés indult el egyházunkban! Van egy csoport, ami olyan fiatal felnőttekből áll, akik megunták a siránkozást arról, hogy a mai világban már nem, vagy csak nehezen lehet barátokat szerezni, ne adj' Isten társat találni. Egy közösség, ami olyan emberekből áll, akik őszinte kíváncsisággal, sőt szeretettel állnak egymáshoz már az első pillanattól fogva. Itt nem kell mást adnod, csak ami Te vagy, hisz mindenkit egyedinek és megismételhetetlennek teremtett az Úr! Bárcsak Ránk találnál, bárcsak Rád találnánk - bárcsak Egymásra találnánk mihamarabb...

Olvasd úgy a beszámolóinkat, mintha hívogatók lennének. Személyes meghívó üzenetek Neked, hisz ha velünk tartasz, ugyanezt át is élheted!!! Ugye, jól hangzik? Mi várjuk a jelentkezésedet!!!

„Isten országa köztetek van!" (Lk 17, 21) + Hogyan mondjam el Neked, amit nem lehet, mert szó az nincs csak képzelet..." (Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról)

Az ember egy beszámoló előtt igyekszik minél több forrást találni, hogy műve megfelelő legyen (másoktól olvas, képeket nézeget), ám jelen esemény esetén minimum a részvétel szükségeltetett... :D

Bevallom őszintén, ez a kedves-közös alkalom volt a legjobb élményem az utóbbi hetekben, s szíves-örömest kürtölöm világgá, milyen jól éreztem magam Miskolcon, a KEFIT csoport legutóbbi összejövetelén! Azt viszont már most előre bocsátom, hogy az élményt szavakkal kifejezni ugyancsak lehetetlen vállalkozásnak tűnik... Kezdve az elején. Nagy izgalmamban szinte alig aludtam valamit május 13-án este. Talán nem is izgalom volt ez, inkább nagy-nagy várakozás. Immáron harmadik alkalmunkat "ültük", azaz ültük-álltuk-másztuk-kúsztuk végig a KEFIT csapattal... :D Az ember egy-egy jó élmény után azt hiszi: Kész, itt a vég, ennél jobb már nem is lehet... Ám az Isten által vezetett életben sosincs megállás, mindig van feljebb/előrébb jutásra lehetőség. Ahogy a mondás tartja: Csak egy állandó dolog van: a változás!

Már a kakas kukorékolás előtt, hajnali 6h-kor (legalábbis egy egyetemistának úgy tűnik) találkoztunk a debreceni buszállomáson. Már ott csupa mosoly volt az összegyűlt 5 ember, már ott "a legvidámabb barakk" magja voltunk, várva, hogy csatlakozzunk a társainkhoz! A két óránál is több utazási idő úgy elrepült, hogy tulajdonképpen nem is tudok beszámolni róla. Lépjünk is tovább!

Miskolc városa és a Bükk gyönyörű! Előbbi jócskán meghaladta már azt, hogy acélvárosnak nevezzék a dalok; utóbbi pedig sokkal több fák és dombok együttesénél, egy olyan világ, ahol a természetnek hála még érezhető, hogy itt egy sokkal nagyobb Alkotó van, mint az ember. Detti vezetésével felfedezhettünk több barlangot, láttunk cseppkövet, testközelbe kerülhettünk denevérekkel (ahol mindenkinek beugrottak a Macskafogóból ismert vérszívók és poénjaik), hallgathattunk megannyi madár dallamát az égig érőnek tűnő fák lombjai közül, élőben is láttunk holdviola "mezőket" s még sorolnám, sorolnám tovább, de most nem lehet... Lépjünk tovább!

Rengeteget nevettünk! Bár mit is tehetnénk akkor, ha cipőnk a sárban marad, anélkül, hogy a lábunk benne lenne; ha szó szerint négykézláb kúszva a dombokon (bár számomra Himalájaszerű hegynek tűnt...) nem gyökerekben próbálunk meg kapaszkodni, hanem gyallyakban-ágakban, s ezt csak a visszacsúszás tényekor realizáljuk; ha társunk megmutatja a fogak közötti hézag legnagyobb előnyét, hisz neki beépített vizipisztolya van (ceteket is megszégyenítő módon löveli ki a vizet egy sugárral); ha egyik vicc és anekdota követi a másikat, s már azt kiáltjuk: "Állj, elég, még egy és meghalok a nevetéstől!"; ha társunk pitypangot fúj a másik nyakába, mire ő viszonzásul megkergeti az illetőt; ha a forrás tiszta vizével öntözgetik a fiúk a lányokat, mire ők csak azért nem sikongatnak, mert már érett nők, s ilyet már nem csinálnak...

A túra végeztével csak azt éreztem, ennek nem lehet vége... S hála az Égnek, más is így akarta, :) hisz közös fagyizásba és KEFIT-es kibeszélőshow-ba (akarom mondani értékelő, összegző beszélgetésbe) torkoltunk. Ennek leírását lásd lejjebb, Réka beszámolójában, úgy sem tudom überelni. Meghallgattuk Laci atya levelét, aminek már a ténye is óriási boldogságot okozott! A tartalma pedig... Összeszorult a torkom többször is, hisz (pasztorál)pszichológushoz méltóan mély léleklátóra valló sorokat küldött, melyekből ez fogott meg a legjobban: „Sok nehézséget, csalódást és kimondhatatlan fájdalmat hordoztok a szívetekben. És ahogy a napok előrehaladnak, egyre reménytelenebbnek tűnhet minden. Az élet valóban nem mindig Hepicentrum, de találd meg azt, akivel az lehet." Büszkén jelentem Laci atyának és másoknak is, MEGTALÁLTAM A HEPICENTRUMOMAT A KEFIT-BEN (ez kérem, már külön kategória nálam!), A CSALÁDOMBAN ÉS A BARÁTAIM CSOPORTJÁBAN!!! Ez olyan erőt ad a hétköznapokban, hogy sem a mirci-morci buszsofőr, sem a buszon felejtett irataimat csak pénzért visszaadni hajlandó gonosz bácsi, sem senki más nem vette el azóta sem! Őszinte és mélyebb hittel, kitartással és erővel állok a feladatok elé. Boldogan veszem fel a keresztem minden egyes új napon! S végezetül még egy gondolat: Én azt hiszem, már kezdem átérezni-megérteni, milyen az Isten országa, mely köztünk van! Hiányoztok KEFIT-ek... Akik nem voltak most velünk, azok fokozottabban! Találkozzunk mihamarabb, addig marad a facebook, a levelezés, telefonálás...

Ui.: Ibi, főszevezők gyöngye, ugye már szervezed Nekünk a következőt??? S tudod, hogy nagyon szeretünk! ;)

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum