2011. május 20–22-én a Debrecen-tócóskerti Görögkatolikus Szervezőlelkészség zarándoklatot szervezett apák, nagyapák, leendő apák részére.

Ez évben 15 apa, nagyapa tette meg ezt az utat, szeretnénk, ha a jövőben a Család búcsúhoz kötődő zarándoklatunk évről évre minél több apát ösztönözne arra, hogy csatlakozzon hozzánk.

Régen várt pillanat volt a debreceni Attila téri templom előtt. Az emberek ezen a pénteken is reggel 8 órakor a zsúfolt igyekvő hétköznapjaikat élték, kik még munkába sietve, vagy éppen késésben, a gyerekkel rohanva az iskolába, esetleg már elkezdve a napi hajtást, a munkát, az áramlást.

Mi csendesen álldogálva, téblábolva, egymással ismerkedve, szót váltva, beszélgetve várakoztunk, vártuk, hogy mindenki megérkezzen, vártuk az indulás pillanatát. Mindenki teljes menetfelszerelésben, praktikus eszközökkel, élelemmel, ruházattal, hálózsákkal a hátán felszerelve az utolsó simításokat végezve a málhán, minél kényelmesebb legyen a távolság gyalogos legyőzése. Sokfelől érkeztünk ide különféle korú, jellemű emberek, férfiak mind, a vállalásunk töltötte be gondolatainkat, mely összehozott minket egy időre, egy cél: „Apák zarándoklata családjaikért”.

Megszakítottuk hétköznapjainkat, kiemelkedtünk a város forgatagából, elhagytuk a munkát ezen a pénteken, hogy elzarándokoljunk Máriapócsra a Család évében, a Családok búcsújára.

Amikor teljes lett a csapat, betértünk a templomba, hogy útnak indítson minket közös imánk, várjon és vigyázzon reánk és családjainkra Szent Szűz Mária.

Meglepetés az ima meghatódottságában, erre az alkalomra saját zarándokkendőt is kaptak a vándorlók. Miután aláírtuk Atanáz püspökhöz szóló, érte felajánlott lépéseinkhez fűzött köszöntő levelünket, útnak eredtünk, hogy megvalósítsuk a zarándoklatot családjainkért, egyházunkért és saját közösségünk megerősítéséért.

Sok mindent megéltünk a két nap alatt, nemcsak a térben jártunk be egy utat, lélekben is ki-ki eljutott valahová, előrébb, mint ahol eddig volt, bizonyára mindannyian máshonnan indultunk és máshova jutottunk, de mégis együtt tettük meg az utat.

A fizikai teljesítmény a rekreáció az erőfeszítés, esetleg a megpróbáltatás vagy megtöretés is része egy zarándoklatnak, de gazdag lelki tartalom is sűrűsödik egy ilyen útba, lelkesedés, lázadás, alázat, elfogadás, türelem, remény, beteljesedés. Intenzív tapasztalat.

Honnan jött a zarándokkereszt ereje? Az imádság utáni lendület? Hitünkön, rajtunk keresztül munkálkodik az Isten?

Szombat estére a 17 órai Szent Liturgia kezdetére hazatértünk Máriapócsra, igen haza, így éreztük, pedig Debrecenből is otthonról indultunk.

Vasárnap már kipihenve, erősebb de érzékenyebb lélekkel vártuk busszal érkező családjainkat, hogy együtt töltsük el ezt a napot, és immár együtt vigyük haza a hétvége a Szűzanya ajándékait.

Erdei Sándor

Amikor meghallottam, hogy Terdik János atya a család évében zarándoklatot szervez Máriapócsra, úgy éreztem, ott a helyem. Nagy örömmel töltött el, hogy részt vehetek egy ilyen „úton” és izgatottan vártam zarándoklatunk kezdetének napját. Debrecenből Máriapócsra tartó gyaloglásunk a fizikai megmérettetésen túl, a lelki megnyugvás érzését is nyújtotta. Út közben imádságok és énekek közepette mindig eszembe jutottak szeretteim, akik ugyanúgy gondoltak rám. Annak ellenére, hogy néha megfáradtan haladtunk, pihenéseink közbeni fohászkodásaink teljesen átjárták utunk minden látható és rejtett zugát. Felemelő érzés volt az Úr jelenlétét megtapasztalni a fűben, a virágokban, a fákban, a levegőben, az emberekben…, és a lelkemben.

„Köszönöm Uram, hogy részese lehettem ennek a csodálatos utazásnak, s azáltal, hogy mindezt a családomért tettem, még nemesebb célként élhettem át!”

Szakál Gábor

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum