NEWS ARCHIVE

Hazatér a máriapócsi kegykép

Hazatér a máriapócsi kegykép
2009. augusztus 29. 17:24

Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök vezetésével szeptember 5-én zarándoklat keretében viszik vissza Máriapócsra a Könnyező Mária-ikont, amelyet februárban a nemzeti kegyhelyen megkezdett felújítási munkálatok miatt ideiglenesen a hajdúdorogi székesegyházban helyeztek el.

A kegyképpel szeptember 5-én hajnali 3 órakor indulnak a zarándokok Újfehértó, Érpatak-Zsindelyes, Nagykálló és Kallósemjén érintésével. A görög katolikus főpásztor másnap, szeptember 6-án 10 órakor szent liturgiát mutat be a máriapócsi kegyhelyen.

2008-ban a  Hajdúdorogi Egyházmegye európai uniós pályázatot nyert, ebből az összegből indult február végén a máriapócsi kegytemplom és udvarának teljes felújítása. A restaurálás érinti a templomi berendezést, a kegyoltárt és az ikonosztázt, a padlóburkolatot, az elektromos hálózatot, a hangerősítő berendezéseket, a fűtési rendszert, a tető- és toronyszerkezetet, valamint az udvart. A munkálatok a tervek szerint 2010. szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén fejeződnek be. A restaurálás ideje alatt – szintén pályázati pénzből – Máriapócs városa felújította a kegytemplom előtti teret, amelynek átadására augusztus 19-én került sor.

A Könnyező Szűzanya kegyképét a belső felújítási munkálatok idejére február 7-én a hajdúdorogi székesegyházba szállították gyalogos zarándoklat keretében.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert