Amoris laetitia – IV. rész: A családok valósága és kihívásai (2. fejezet)

Április 8-án a Szentszék Sajtótermében bemutatták Ferenc pápa Amoris laetitia (A szeretet öröme) kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére Török Csaba teológust, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük fel. Elemzését több részben, naponta adjuk közre.

A szinódusi folyamat sajátos újdonsága volt, hogy a pápa levélben tett fel kérdéseket a helyi egyházaknak. Ennek a kezdeményezésnek az volt a célja, hogy a valós helyzetek, élettapasztalatok alapján induljon meg a közös elmélkedés, gondolkodás. Ahogy a buzdítás bevezetőjében is kifejti, az ezen eredményeken alapuló, a szinódusi tanácskozások anyagát felölelő második fejezet célja az, hogy „két lábbal a földön álljunk” (6). Atyák megfontolásaihoz Ferenc pápa természetesen még hozzáfűzte azokat az aggodalmakat is, amelyek saját nézőpontjából fakadnak (31). „Egészséges dolog, ha figyelmet szentelünk a konkrét valóságnak, mivel »a történelmi eseményekben a Szentlélek késztetéseit s indításait fedezhetjük föl«, melyek által »az Egyház mélyebben képes látni a család és a házasság kimeríthetetlen misztériumát«” (uo.; az idézet forrása: II. János Pál, Familiaris consortio, 4).

A második fejezet ezért tulajdonképpen a nehézségek és a kihívások sorát állítja elénk: tekinthetjük egyfajta kommentárral ellátott listának is. Az alábbiakban csak néhány fontosabbat emelünk ki ezek közül, a teljesség igénye nélkül:

(A család jelen helyzete)

• Növekszik az individualizmus veszélye, amelyhez hozzájárul még korunk túlhajtott ritmusa, a stressz, a kulturális és társadalmi hatások, „amelyek veszélyeztetik a tartós döntések lehetőségét” (33).
• Minderre nem reagálhatunk úgy, hogy feladjuk értékeinket, s alkalmazkodunk a morális és emberi hanyatláshoz (akár a divatot követve, akár kisebbrendűségi érzés által hajtva) (35). Alázatos és realista módon kell átadnunk ebben a világban a keresztény meggyőződést (36).
• „Sokáig azt hittük, hogy ha csakis a doktrinális, bioetikai és morális kérdéseket hangsúlyozzuk, még ha eközben nem is motiválunk a kegyelemre való megnyílásra, már elég támogatást adtunk a családoknak” (37). Hála illet minden családot, ami élete jó példájával tanúságot tett az evangéliumról.
• Ahogy a szinódus is megjegyezte, napjainkban egy nárcisztikus, instabil és változékony érzelgősség terjed el, amely az emberi kapcsolatokra is kihat (41).
• Az objektív rendben megfigyelhetők a demográfiai problémák (42), a hit elgyengülése (43), a méltó lakóhely hiánya (44). Ehhez hozzájárul még a családon kívül született gyermekek kérdése (45) és a migráció (46). Külön érzékenységet igényelnek a fogyatékkal élők, az idősek is.
• Vigyáznunk kell, nehogy „»indoktrináljuk« [doktrínába zárjuk] az evangéliumot, a »másikhoz vágható halott kövekké« alakítsuk azt át” (49).

(Néhány kihívás)

• A két szinódust megelőző konzultációk számos útkeresésről és kihívásról tettek tanúságot, amelyek nagyon változatosak, nem lehet mindenestül egységesen kezelni azokat.
• Vannak az élet mindennapos szövetét érintő kihívások, mint a drogfüggőség és ennek járulékai, az erőszak (51), a családokat elgyengítő társadalmi-kulturális kérdések, a poligámia (52k), és bár történt előrelépés a férfi és a nő egyenjogúsága terén, itt is van még mit tenni (54k).
• Ugyanakkor számolnunk kell ideológiai kihívásokkal is, mint a gender-elmélet, s minden, ami ehhez kapcsolódik (56).

A fejezet végén a pápa a kolumbiai püspököket idézi (külön értéke a dokumentumnak a helyi egyházak tanítóhivatalainak a befogadása, a felölelése): „Ha sok nehézséget tapasztalunk is, ezek meghívást jelentenek arra, »hogy felszabadítsák bennünk a remény energiáit, hogy ezeket prófétai jelekre, átalakító cselekedetekre és a szeretet képzelőerejére fordítsuk le«” (57).

A dokumentum ismertetését holnap folytatjuk.

forrás: Magyar Kurír

Nyíregyházi Egyházmegye