„Könnyebb már az iskolatáska” – tanévkezdők zarándoklata Máriapócson

„Könnyebb már az iskolatáska” – tanévkezdők zarándoklata Máriapócson

Augusztus utolsó vasárnapján, 27-én a tanévkezdő óvodások, diákok és pedagógusaik áldást kaptak a tanévre, magukkal hozott táskáikra és éves munkájukra Máriapócson.

Polyákné Tóth Nóra2017. szeptember 1. 00:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2650 napja íródott

A tanévkezdők búcsújára gyermekek, iskola- és óvodapedagógusok érkeztek, s a Szent Liturgia végén áldást kaptak az újévhez, hogy munkájuk gyümölcsöző lehessen.

Ez a találkozás arra is lehetőséget adott, hogy újra bemutatkozhasson egy görögkatolikus oktatási intézmény. Az edelényi Szent János Gimnázium és Szakgimnázium szórólapokkal, szemléltető eszközökkel és kulturális műsorával adott bepillantást az évközi működésébe. Az iskola lelkésze Kovács Lajos atya, igazgatónője Flaskó Attiláné és egyik pedagógusa Csiszárik Zsuzsa hangszereken kísérte a diákokból és tanárokból álló kórust.

A Szent Liurgiat megelőzően Inántsy-Pap Ágnes Szent Atanáz Hittudományi Főiskola oktatója „A görögkatolikus iskolarendszer kialakulása és jelene” címmel előadást tartott a zarándokoknak. Előadásának kettős célja volt: egyrészt bemutatta a rendszerváltás után kialakult görögkatolikus oktatási rendszer létrejöttét, másrészt a már kialakult görögkatolikus oktatási rendszert elemezte területi elhelyezkedésének, társadalmi beágyazódásának, szerkezeti felépítésének, infrastrukturális helyzetének, pedagógus és diák állományának tekintetében. Statisztikák és strukturált interjúk adták tudományos előadásának hitelét, melyben megállapította, hogy „a görögkatolikus egyház által fenntartott iskolarendszer a rendszerváltás után új lendületet kapott”, s hogy „az eddig megvalósult iskolahálózat, mind elhelyezkedésében, mind struktúrájában nagy mértékben illeszkedik a magyarországi görögkatolikus hívek elhelyezkedéséhez, társadalmi beágyazódásához.” – fogalmazott az előadó.

A pócsi Szűzanya a tanévet kezdő zarándokoknak adott erőt, hogy fejest ugorhassanak a 2017/18-as tanév kihívásokkal teli tengerébe - vagy maradva a Szent Liturgián homíliát mondó Kovács Lajos edelényi iskolalelkész, irotai parókus hasonlatánál – a medencébe. A Csaba testvér gondolatait idéző Kovács Lajos atya a tanévkezdés újdonságát, a feladatok kihívását párhuzamba állította a medence hideg vizével, melybe épp bele kellene mennünk. Minden látszólagos rendezetlenség ellenére van egy magasabb szintű rendezettség (még ha mi nem is látjuk, de tudjuk), van egy úszómester a medence szélén, aki vigyáz ránk. „Legyen bátorságunk a feladatok élére állni” – fogalmazott a szónok. Ahhoz is bátorság kell, hogy megváltoztassunk valamilyen rendszert: iskolát, egyházat, mert ehhez elsősorban nekünk magunknak kell megváltozni. Mint Máté Evangéliumában az ifjú kérdezte Jézustól: »Mester, mi jót tegyek?«, nekünk is fel kell tennünk a kérdést. Az öt talentumot kapott ember azonnal munkához lát, elkezd dolgozni a kapott talentumokkal, nekünk is élére kell állnunk a feladatnak, belevágni, fejest ugrani és nem csak a medence szélén ücsörögni.  

Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

tanévkezdők zarándoklata,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert