HETI GONDOLATOK

Maga Isten

Alighogy véget ért a második világháború, Európa kezdte összerakosgatni a széthullott darabokat. Az óhaza romokban hevert. Szétdúlta a háború. Talán mind között a legszomorúbb látvány az volt, ahogy éhező kis árvák kószáltak a háború sújtotta városok utcáin.
Egy fagyos reggelen egy katona visszafelé igyekezett barakkjába. Ahogy terepjárójával befordult egy sarkon, észrevett egy kisfiút, aki egy pékség kirakata előtt állt, orrát az ablaküveghez nyomva. Odabent a pék tésztát gyúrt egy újabb adag friss fánkhoz. Az éhes fiú némán bámulta, orrát az ablakhoz szorítva, és tátott szájjal leste a pék minden mozdulatát.

A katona a járdaszegély mellé húzódott az autóval, megállt, és kiszállt:
„Fiacskám, szeretnél belőle?"

A fiú meglepődött. „Ó, igen... szeretnék."

Az katona tehát belépett a boltba, vett egy tucat fánkot, betette egy zacskóba, és visszament oda, ahol a fiú állt az utca ködös hidegében. Mosolyogva odanyújtotta a zacskót, és csak ennyit mondott: „Tessék!"

Ahogy megfordult, hogy elmenjen, érezte, hogy megrángatják a kabátját. Hátranézett, és hallotta, ahogy a gyerek halkan megkérdezi: - Uram... maga Isten?

Ez a kisfiú valószínűleg épp egy süteményért imádkozott Istenhez, amikor a katona meglátta őt. Imája meghallgattatott, hála a felebaráti jószándéknak. 
Másokat segítve mi is válhatunk néha öntudatlanul is Isten kezévé. - "Uram, mikor láttunk éhesnek, hogy tápláltunk volna?"