PANNÓNIA KÁVÉHÁZ

Böjti szelek

Úton vagyok. Csak autóból nézem a nyírségi tájat, s feltűnik egy nagy homokvihar a szántóföld felett. Nem is vihar: a nyírségi löszös homok ködként ül a termőföld felett. A böjti szél az úton át is fújja az apró szemcséket. Keresztülhaladok rajta, magam mögött hagyom, de nem tudok nem gondolni arra, hogy belőlem éppígy kéne kifújni ennek a böjti szélnek a koszt, az oda nem valót, hogy az elvetett mag tiszta talajba hullhasson, megfoganjon végre, gyökeret eresszen és bő termést hozzon. De inkább gyorsan továbbállok, nehogy az elképzelt jelenet valósággá váljon. A szél, ha még oly tartós is, egyszer elül - a felkavart hordalék leülepszik -, s félek, ha Azoktól megtisztítana, nem maradna más az út mellett, mint egy kisgyermek. Védtelenül és sebezhetőn kuporogna egy bokor árnyékában, reszketve önmaga esetlenségétől és gyengeségétől.

Talán mégiscsak hagyni kéne feltámadni a szelet, odabízni a Nagy Tisztogatóra, hogy a ránkkövesült, páncélunkká vált szenny alól az újrakezdés reményével szabadulhasson gyermeki, ősi, Emberi valónk.

P. Tóth Nóra