Mi búcsúzunk és elmegyünk…

Történelmi esemény átélői lehettünk 2016. április 29-én: elballagott az első gimnáziumi osztályunk.

Tizenöt diák vett búcsút a Szent Miklós Görögkatolikus Gimnáziumtól, diáktársaitól és tanáraitól.

A ballagás hálaadó szent liturgiával kezdődött, melyen szívhez szóló szentbeszédet intézett a maturandusokhoz Ábel atya, majd a tavaszi időjárás szeszélye miatt a templom falain belül folytatódott az ünnepség.

Méltóbb helyszínt el sem képzelhettünk volna ebből az alkalomból! Így bármennyire furcsa, mi mondhatjuk, hogy a májusi eső nemcsak a földnek ért aranyat, nekünk is bearanyozta a péntek délutánt.

Ebben az emelkedett hangulatban hallgattuk meg az Igazgatónő ünnepi beszédét, Orbán Judit 12.-es, Tamás László 10.-es gimnazista diákunktól egy-egy Sík Sándor-verset, és Nagy Szidónia 11.-es tanulónk figyelemre méltó beszédét, mellyel elköszönt a ballagóktól. Ugyanitt mondott megható köszönetet a 12.-es Botos Eszter társai nevében tanárainak és a szülőknek: „A középiskola mérföldkő az ember életében. Ez a néhány év életünk legmeghatározóbb időszaka volt, és olyan hamar eltelt! Szinte még látjuk magunkat bizonytalan elsősként, ahogy kíváncsian méregetjük egymást.”

Ez a nap más, mint a többi. Churchill szavait idézem: „Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán ez a kezdet vége.” – Úgy gondolom, most valami hasonló történik itt és most. Valami véget ért, de minden most kezdődik el.

„Minden nap születik valami, amiért érdemes élni és küzdeni, de megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik” – mondta Hérakleitosz.

Igen. Ezzel a nappal megszűnnek a gondtalan diákéveink. Hétfőtől vár ránk a nagy megmérettetés, az érettségi, és egyúttal egy új fejezet kezdődik el. Az érettségi után kilépünk a nagybetűs életbe, és mint a madarak a fészekből kiröppennek, mi is kilépünk iskolánk óvó falai közül.

Kedves Tanáraink! Köszönöm a ballagók nevében, hogy mindig volt kihez fordulnunk problémáinkkal, gondjainkkal, és mindig volt, aki kérdéseinkre megadta a választ. Hogyan tudnánk ezt viszonozni? Igyekszünk jól teljesíteni az érettségin, s talán majd néhány év múlva érett, kiegyensúlyozott fiatalként bekopogunk a gimnázium ajtaján.

Köszönetet mondunk most szüleinknek, családunknak mindenért, amit értünk tettek. Köszönjük, hogy mindig olyannak szerettetek minket, amilyenek voltunk. Mi mindannyian hálásak vagyunk a sorsnak, hogy olyan szüleink vannak, mint ti.

Kedves Ballagó Társaim!

A digitális fotó ugyan nem sárgul meg, de a régi barátságok igen. Vajon velünk is ez történik majd? Szétszéledünk érettségi után, és egyszer csak elfelejtjük egymást? Vajon elmúlik minden, vagy erősebb a barátságunk, mint az épület, ami összezár bennünket?

Egyszer minden véget ér. Vártam ezt a napot, mégis fáj most az elválás. A levelek lehullanak, becsukjuk a könyvet, elbúcsúzunk. Búcsút intünk mindennek, ami ismerős volt, mindennek, ami kényelmes volt. Tovább lépünk. A gimnáziumi évek az élet egyik legszebb és legizgalmasabb időszaka. Utat nyújt a gyermekkorból a felnőtt létbe, az álomvilágból a valós világba. Kívánom, hogy az itt eltöltött évek, az élmények, valamint a diákkori barátságok elegendő erőt adjanak nekünk azért a mindennapokban álmaink megvalósításához. Adja Isten, hogy így legyen!

Az iskolát tartalommal a tanárok és a diákok töltik meg.

A leghitelesebb mércéje pedig a diák. Milyen ismeretekkel, milyen kedvvel érkezik, és hogyan hagyja el az iskolát, megismerte-e a teljesítmény és a tudás örömét, megtanulta-e elviselni a kudarcot, hogy boldog diák volt-e, szerette-e az iskoláját, büszke volt-e rá?

Mi ezekre a komoly kérdésekre csak néhány év múlva kaphatjuk meg a választ, de a költővel együtt valamennyien reméljük, hogy jó feleletet kapunk.

„Lehet, hogy gyenge még a hangunk, Lehet, hogy léptünk bizonytalan, De indulunk, a szépet, jót akarjuk, S érezzük, hitünknek szárnya van.”

Szabóné Sándor Gabriella magyartanár, fotó: Vajdicsné Keczán Ibolya

Nyíregyházi Egyházmegye