Más világ ez. Hogy miért? Nehéz írni, beszélni róla, nehéz megérteni. Nehéz választ adni, választ keresni rá. Pedig mennyi alkalommal szegeződik felénk kérdés, hányszor találkozunk mi magunk is össze vele. Megpróbáljuk megmagyarázni, különböző indokokra, okokra visszavezetni, de mégis… Mégis érezzük, hogy egyik sem teljes, mind csak egy részét, egy elemét ragadja meg, de a lényegét rejtve hagyja. Talán igazi felelet nem is létezik rá. Azt valahol csak mi érezzük legbelül, csak mi halljuk szívünkben a hívást. A hívást, hogy odahajtsuk fejünk Isten oltárához, hogy odaadjuk egész életünket szent szolgálatának.

Ettől a pillanattól kezdve már nem a saját, hanem Krisztus életét éljük – emelte ki szentbeszédében Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök augusztus 29-én, Keresztelő Szent János fejvételének ünnepnapján, Újfehértón tartott Kocsis Antal diakónus- és Sivadó László papszentelésén. A püspök atya az ünnep kapcsán kiemelte a párhuzamot a szent vértanúi cselekedete és a papi hivatást vállalók között.

Keresztelő Szent János önként vállalta a vértanúságot, odahajtotta a fejét a kard alá, s odaadta az életét valami olyannak, amit az őt körülvevő ünnepi mámorban, pillanatnyi boldogságban révedező tömeg nem ismert. A szentelés szertartásában a két szentelendő is odahajtotta fejét Isten oltárához, lehajtotta fejét, hogy szolgává váljon. Szolgájává egy világ által el nem is világnak, melynek feláldozza egész életét. És ez a főhajtás felér egy vértanúsággal.

Más világ ez. Más világ ez attól, mely lenyomja fejünk, hogy szolgájává tegyen, szolgaivá alacsonyítson le bennünket. Más világ ez, ahol önként vállalunk egy ünnepi szolgálatot, ahol önként hajtjuk le fejünk, hogy Krisztushoz hasonló szolgákká legyünk. Kérdezzünk magunk, de valóban csak belül tudjuk: ez a hivatásunk, valaki belül hív, valamire, erre az isteni szolgálatra hivatva vagyunk. És erre nincs igazi válasz, csak egy: egész odaszentelt életünk.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum