A Kefites csapat július 1-3. között jött ismét össze, ezúttal Sárospatakon.

Pénteken délután 4 óra tájban fújt minket össze a szél (szó szerint) Kispatakon, Telenkó Miklós atyánál. Gyorsan lepakoltunk, majd a kápolnába mentünk, hogy imádkozzunk „a levegőnek kedvező mérsékletéért…”, mivel igen hűvös időt kaptunk.

Az atya röviden elmesélte a templom építésének történetét, és Romzsa Tódor vértanú püspök életét. Egyúttal szeretettel meghívott minket a másnapi programokra, az emlékkert megáldásra, és a nagyvecsernyére.

Az este folyamán még fociztunk és hintáztunk, de a hideg idő és a sötétedés bezavart minket. Hogy ne unatkozzunk, Miklós atya megkért minket, hogy a másnapi gulyásleveshez pucoljuk meg a sárgarépát és a zöldséget. Csupán azt felejtette el közölni, hogy a „szűk családi ebéd” a 60 literes üstben fog főni, nem a 8 literes fazékban, szóval ennek megfelelő mennyiségű zöldséget kellett megpucolni és felaprítani. Négyen nekiültünk, a többiek pedig nézték és szóval tartottak minket, hogy ne unatkozzunk. Hamupipőke teljesítményétől egy kicsit elmaradtunk, mert csak éjfél utánra sikerült befejezni a répapucolást, de a tollasbálba még időben eljutottunk.

Másnap reggel Ibi zenés ébresztőjét követően elfogyasztottuk a reggelinket és indultunk meghódítani a Sárospataki várat. Délben a testet-lelket melengető forró gulyáslevest ebédeltünk, és már kezdtünk készülődni az emlékkert megáldására és a ránk váró újabb megtisztelő feladatra. Miklós atya megkért minket, hogy vigyük a körmeneti zászlókat. Ekkor hangzott el ismét a könyörgés ajkainkról: „a levegőnek kedvező mérsékletéért…” és kezdte ki-ki alaposabban átnézni a bőröndjét, hogy alkalomhoz illő, de mégis meleg pulóvereket találjon.

Az emlékkert megáldása után, szemerkélő esőben indultunk a templomba, ahol részt vettünk a vecsernyén, majd egy kis vendéglátáson. Este pizzázni mentünk a városba, majd karaoke partyt tartottunk. Volt éneklés, tánc, jókedv és vidámság.

Vasárnap délelőtt Sátoraljaújhelyre indultunk, hogy kipróbáljuk a libegőt és a bobpályát. Örömmel tapasztaltuk, hogy legalább akkora hitünk van, mint egy fél mustármag, jól imádkoztunk, mert bár még mindig hűvös volt, a Nap kezdett kisütni és nem szemerkélt az eső. A kalandvágyóbbak a libegő végállomásánál még megmászták a kilátót, ezt követően a fiúk vállalták, hogy mennek a félősebbekkel bobozni.

Délután fájó szívvel indultunk haza. Ismét elröppent a találkozásra, beszélgetésre szánt idő, de már tervezzük a következő közös programot.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum