Nem tudom, mennyire ismert tény, de Bizáncban a protopszaltésznek – a főkántornak – húsz évet kellett tanulnia, mielőtt Szent Liturgiát vezethetett. Ez volt az egyik első tény a bizánci zenéről, amit Bubnó Tamástól hallottam. Többek között ezért is határoztam úgy, hogy szeretnék részt venni a VII. Egyházzenei Továbbképzésen a Szinaxis Görögkatolikus Kollégiumban, Budapesten.

Június 26-án, közvetlenül a Szent Kereszt Központi Görögkatolikus Kórus próbája után, kezdődött a rendezvény. Megkaptuk az elkövetkező négy nap szertartásainak alaplapját (azt a forgatókönyvet, ami a részek elrendezését és a változó elemeket tartalmazza), és gyorsan átnéztünk mindent az aznapi alkonyati zsolozsmához. Hihetetlenül vegyes társaság gyűlt össze: kántorképzősök, gyakorló kántorok és hozzám hasonló laikus érdeklődők, a tizenhat évestől a közel hetvenesekig. Mégis, már az első vecsernyén is szíven ütött a lenyűgöző, tömör és tiszta hangzású ének.

Az elkövetkező napokban intenzíven, gyorsan és sokat tanultunk. Régi, lassanként elfeledett mintadallamokat elevenítettünk föl, új kottákat kaptunk a már ismert állandó részek variációiból, és megismerkedhettünk a dallam és a szöveg összecsiszolásának, a prozódiai elrendezésnek a legalapvetőbb fogásaival. Bár ez utóbbi iránt korábban gyanakvással viseltettem, megnyugtató volt látni, amint húsz ember közösen törekszik rá, hogy a lehetséges változatok közül a magyar nyelv ritmusának legmegfelelőbb, de mégis a szláv vagy görög ihletésű dallamot leginkább megőrző változatot megtaláljuk. Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy egy alkalommal az én javaslatom találtatott a legjobbnak.

A hétfő estét is alkonyati istentisztelettel zártuk, a keddet pedig egy virrasztással, melyben a vecsernyét lítia, kenyéráldás, majd utrenye követte, és Fülöp püspök atya vezette. Szerdán, Péter és Pál ünnepén püspöki Szent Liturgiára került sor. Először meg is döbbentem, hogy egész nap mást sem csináltunk, mint az esti szolgálatokra készültünk. Aztán lassan rájöttem, hogy egész eddigi életemben nyugati típusú, részekre bontó és elemző (ún. arisztotelészi analitikus) módszerrel tanítottak, az általános iskolától az egyetemig. Most pedig a keleti gondolkodásmódból kiinduló, szintetikus, gyakorlatközpontú képzésen voltam, ahol a dolgokat nem kimondják és elmagyarázzák, hanem megmutatják és begyakoroltatják. A tanulási folyamatot alkotóan egészítette ki Cselényi István atya kedd délelőtti előadása a szertartásaink időszemléletének teológiai hátteréről.

A felemelő Szent Liturgia után barátságos hangulatú ebéddel búcsúztunk. A továbbképzést egy közös visszatekintés és elemzés zárta, ahol mindenki megfogalmazhatta a tanulságokat és az építő jellegű kritikáját. Noha ezen a beszélgetésen nem tudtam végig maradni, emlékezetesek voltak számomra Bubnó Tamás tanár úr szavai, amivel azt megnyitotta.

„Az egyetlen, amivel foglalkozni érdemes, a kultúra. Az egyházzenei továbbképzések során eljutottunk odáig, hogy a nyilvános szolgálatokat már el tudjuk végezni. Most következik az a bizonyos húsz év.”

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum