Július 30-án a hajnali órákban néhányan útra keltek. Útra keltek, mert valaki hívta őket, mert céljuk volt. Céljuk, hogy elzarándokoljanak a könnyező Szűzanyához Máriapócsra.

Egész éjszaka esett az eső, és az indulás előtti percekben is zuhogott. Az ember sokszor támaszt elvárásokat az Úr felé. Én sem bántam volna, ha aznap reggel elzárja az ég csatornáit, de úgy tűnik, más volt a célja. Volt, aki már a Székesegyház elé érkezve is elázott. Ez a néhány ember – több mint harmincan – elindult kerékpárral, vállalva az időjárásból fakadó viszontagságokat, hogy elérje a célját. Jómagam aggódva figyeltem az induláskor, vajon meg tudunk-e küzdeni az út során ránk váró nehézségekkel és elérjük-e a célt? Nehezen feszítettem lábamat a pedálon, és az első méterek megtétele után bőrig áztam. Nem volt kérdéses, hogy az előző nap gondosan becsomagolt váltóruhára szükség lesz. De mi lesz a többiekkel?

Az első megállóhelyen, emlékhelyen elvégzett imádságot követően szinte minden kétségem elszállt. Jó helyen vagyok, jó időben – Úton vagyok!

A többiek elszántságát látva, az sem volt már számomra kérdéses, hogy célunkat is elérhetjük. Újfehértón a parókián sikerült elfogyasztani a reggelinket, és néhányan száraz ruhát vettek magukra. Ezt követően az eső is alább hagyott, mondhatni már csak csepergett. Újult erővel folytattuk utunkat, majd az érpataki emlékhelynél is megálltunk egy imára. Nagykálló előtt kaptuk a hírt, hogy Fülöp püspök vár bennünket a görögkatolikus templomnál. Nagy örömmel töltött el mindenkit, hogy napi zsúfolt programját megszakítva a harmadik imaórával és néhány lelkesítő szóval hozzájárul ahhoz, hogy feledjük az út viszontagságait. Beszédében elmondta, hogy egy levert zarándoksereg helyett meglepetésére egy lelkes kis csapattal találkozhatott, és ne feledjük, hogy nem a lábunk ereje az amiben bízhatunk, mert „Az Úr erőssége az őt félőknek”. A nagykállói parókus atya bemutatta a templomot, majd Fülöp püspök biztató szavaiból merített újult erővel, és az újonnan csatlakozott zarándoktársakkal indulhattunk Kállósemjén felé. Már feledve a kora reggeli nehézségeket pillanatok alatt elértük Kállósemjént és Pócspetrit, ahol az emlékhelyeknél szintén rövid imádságra álltunk meg, és „felszereltük” a kerékpáros zarándoklat hivatalos láthatósági mellényével és plakettjével az út közben csatlakozókat és kerékpárjaikat. Kedves zarándoktársunk jóvoltából egy biciklis matricával is megajándékozhattunk minden résztvevőt.

A máriapócsi templom harangjait hallva már mindenkit megnyugvás töltött el – megérkeztünk! A kegykép köszöntését követően Dénes atya által végzett Szent Liturgián vehettünk részt, majd egy finom ebédet fogyaszthattunk el, egy kedves zarándoktársunk felajánlásából. A kegyképtől elköszönve volt, aki szintén kerékpárral tért haza Hajdúdorogra, a többiek pedig Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye különböző településeire. Mindenki komoly feltöltődéssel és elhatározással térhetett haza – Jövőre ugyanitt kerékpárral.

Köszönjük mindenkinek a segítségét, felajánlását, és az Úrnak azt, hogy erősek lehettünk és elérhettük célunkat.

Azt hiszem, utunk talán egyik tanúsága lehet az, hogy mindig érdemes elindulni az Isten felé vezető úton. Lehet, hogy az út viszontagságos és nem kedvezőek a körülmények, de „Az Úr erőssége az őt félőknek”.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum