Öt évvel ezelőtt útnak indultunk a Bodrogközbe. Utunk célja a szerzetes monostor volt Dámócon. Éppen kántortalálkozóra igyekeztünk, mert hallottuk hírét, hogy az ottani szerzetesek szeretnének egy pár napot imádságos lelkületben kántorokkal együtt tölteni Nagyboldogasszony ünnepkörében. Végigimádkozni a teljes zsolozsmát az Istenszülő tiszteletére. Nem titkoltan egy kicsit tanulni a keveset énekelt énekeinket.

Ebből a két szerzetesből azóta püspök lett, de a céljuk változatlan maradt: Isten dicsőségére és a hívek szolgálatára minél méltóbb kántorokat nevelni.

Ennek a gondolatnak a jegyében hívta össze dr. Orosz Atanáz püspök-exarcha az adminisztratúra kántorait egy továbbképzésre, együtt éneklésre, melynek a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola adott otthont.

Első találkozónkat az utrenye imádságával kezdtük, ahol a kánon énekléséből mindenki egyénileg, versenként felváltva kivehette a részét. Azért is volt nagyon fontos, hogy mindenki együtt imádkozta a hajnali szolgálatot, mert vannak olyan egyházközségek, ahol nem is nagyon ismerik ezt a gyönyörű szertartást.

Az első előadás kezdetén mindenki röviden ismertette, hogy a saját egyházközségében milyen kántori feladatai vannak, és elmondta milyen rend szerint végzik a szertartásokat, s hogyan kapta ezt a nem könnyű, de mindent fáradságot megérő hivatást. Ezt követően az „Áldjad én lelkem…” antifona verseit gyakorolhattuk.

Mellesné Boros Kinga tisztelendőasszony vezetésével. Ezt az éneket leginkább csak az utasítás lapjain olvashattuk eddig a legtöbb egyházközségben, de a gyakorlatban nem sok helyen éneklik. Talán most, hogy az exarchátus kántorai továbbviszik dallamát, remélhetőleg több helyen is felcsendülnek majd az említett antifona versek.

Délben terített asztallal vártak bennünket, miközben alkalom nyílt a kötetlen beszélgetésre arról is, hogy az egyes egyházközségek kántorai hogyan, milyen formában végzik szolgálataikat. A következő előadó Gorcsa György tokaji esperes volt, aki a technikai eszközök helyes használatára hívta fel figyelmünket. Nem minden templomban van mikrofon, ezért ennek használatát – ha a hívek nagyobb száma igényli – meg kell tanulni. A kántor énekvezető, nem lehet sokkal hangosabb a hívektől, sem halkabb. Ha az összhang sikerül, akkor a liturgia elnyeri valóban imádságos jellegét.

A technikai rész utána ismét visszatértünk a muzikális képességfejlesztés területére. Ennek keretében lehetőség nyílt Atanáz püspök atyának feltenni kérdéseinket a kántorokat érintő témakörökben. Tárgyaltunk az Istenszülői ének helyes megválasztásáról, az énekeink lekottázásáról, a gyerekek apostoli szakasz olvasásáról, és a 3. antifona fontosságáról. Ezek kapcsán hívta fel a figyelmünket püspök atya arra, hogy a harmadik antifonát – mely a Liturgia és a nap misztériumát hordozza – lehetőség szerint énekeljük. Ugyanígy rávilágított arra is, hogy a prokimen és alleluja verseit szintén vegyük, (püspöki liturgián mindenképpen) mert így van ideje a papnak felkészülnie az evangélium titkainak megosztására.

A Magyar Mózes tiszteletére énekelt vecsernye szertartása előtt énekpróbát tartottunk Juhászné Drabik Tünde tisztelendőasszony vezetésével, melyben több mintadallam énekeit is gyakoroltuk, és elemeztük az egyes dallamsorok változatosságát.

Az alkonyati zsolozsma végeztével mindenki hazaindult, hogy saját egyházközségében váltsa aprópénzre az itt szerzett tudást, és az itt hallottakat. A találkozó új ismereteket adott az énekvezetőknek, éreztette velük, hogy nem csak egyedül vannak egy kis faluban, elzártan, hanem az Exarchátus kántorai közé tartoznak, számon tartják őket, és szakmailag próbálják segíteni. Az összegyűlt közel 40 kántor - püspök atya szándéka szerint - legkésőbb jövőre találkozik, de akkor már hosszabb együttlét keretében.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum