Presentation about Antoni Gaudí

A szép számú megjelentet Sajgó Szabolcs, a Párbeszéd Háza igazgatója köszöntötte. Kiemelte, hogy ez az előadás harmonikusan illeszkedik az Ars Sacra hetéhez, amelynek délután volt a nyitónapja. Antoni Gaudí nemcsak korszakosan nagy építész, hanem a hit embere is volt, az életszentség jegyében élt. Szabolcs atya emlékeztetett rá, hogy az elmúlt negyven évben José Manuel Almuzara Pérez világszerte számos konferenciát tartott a témában, illetve a tudományos tájékoztatás minden eszközét megragadva tanúskodik Gaudíról, akinek organikus építőművészeti alkotásain keresztül a hiteles keresztény élet magvait fedezhetjük fel, amelyről a művész tanúságot tesz. Pérez professzor az előadásokon kívül audiovizuális anyagot ad ki, tanulmányokat ír, melyek közül egyik leghíresebb a Gaudí és az irgalom című kiadvány.
 

José Manuel Almuzara Pérez előadásában leszögezte: Gaudí a hitben természetes módon élt, függetlenül mások véleményétől és tettétől. Mindenkivel és mindenkiért dolgozott, tudott egységben élni a hivatásával, építészetével és a hitével, láthatóvá tette Istent az építészetben. Emlékeztetett rá: Antoni Gaudí 1926-ban, életének 74. évében halt meg, és két hét múlva már meg is jelent róla egy könyv, amelynek szerzője, Josep F. Rafols Fontanals. A kötet utolsó mondata szerint: „Gaudít a hite nélkül nem lehet megérteni, ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, talán valamit megsejthetünk az ő művészetéből, de teljesen sosem fogjuk megérteni a lényegét: a hit és a művészet szintézisét.”

Gaudí vallotta, hogy mint művész közreműködik Isten terveinek megvalósításában, az igazán nagy alkotásokon rajta van Isten keze. Sok művész gondolkozik úgy, hogy bár a munkájában keresztény, a magánéletében nem. Gaudí lelkében viszont természetes módon kapcsolódott össze a hit és az egyéni élet. Ő mindezt nem szavakkal érte el – mint az írók, költők –, hanem az építészet eszközeivel, kővel, terekkel, csúcsívekkel. Keresztény hitét kifejezte a világi épületeinél is.

A tudós előadó emlékeztetett rá: az 1852-ben Katalónia déli részében, Reusban született Antoni Gaudít már gyermekkorában érték olyan hatások, melyek az építészetét később jelentősen meghatározták. Édesapja rézműves műhelyében a formák világával ismerkedett, és találkozott az anyagok (elsősorban a fémek) megmunkálásának módszereivel. A család vidéki házánál, Riudsomban és környékén töltött nyári vakációk alatt pedig későbbi „tanítómestere”, a természet csodáit figyelhette meg: a Földközi-tenger partvidékének oly jellegzetes fényeit, a sziklák formáit, a növényeket és az állatokat. A természet formakincsét Isten remekműveként szemlélte, saját élethivatását pedig abban látta, hogy e formavilágot magába foglaló építészeti alkotásokat hozzon létre, ezzel hangsúlyozva Isten művének dicsőségét.

Az előadó kitért arra is, hogy a gyermekkorában elszenvedett reumás láz utóhatásai Gaudít egész életén át elkísérték, bár testalkatának köszönhetően teherbíró és egészséges embernek látszott. Nem csupán épületeket, de székeket, szekrényeket, különböző használati tárgyakat – így lámpákat is – tervezett.

Kiemelten beszélt előadásában José Manuel Almuzara Pérez Isten építészének fő művéről, a Szent Család (Sagrada Familia)-templomról. Negyven éven át dolgozott rajta – élete utolsó 12 évében csak ezen. Nyugodtan állíthatjuk: Gaudí megépítette a Szent Család-templomot, az pedig őt. Az előzményekről az előadó elmondta: 1866-ban egy buzgó hitű könyvkereskedő, Josep Maria Bocabella és az általa alapított Szent József Tisztelőinek Egyesülete a megalakulás után hamarosan elhatározta, hogy saját erőből templomot építtet a Szent Család tiszteletére, hogy „a szunnyadó szívek langyosságát felrázza, a hitet erősítse, a keresztény felebaráti szeretetet lángra gyújtsa, és az Úr irgalmát az ország számára kieszközölje.” Az építkezés 1882-ben kezdődött el, Francisco de Paula De Villar, a barcelonai egyházmegye építészének tervei alapján, ő azonban egy év múlva felmondott. Ekkor az említett egyesület a 31 esztendős Gaudít bízta meg a munka folytatásával. Mivel szakmai kiválósága mellett elhivatott keresztény hite is ismert volt, úgy érezték, ő lesz a legalkalmasabb a feladatra. A fiatal építész a templom építésének hittel teli és egyben engesztelési célkitűzését kezdettől magáénak érezte, a munkát úgy emlegette, hogy „Istentől kapott megbízatás.”

A templom egyes elemeit bemutatva az előadó kifejtette: eredetileg egy tornya lett volna, de Gaudí tizennyolcat tervezett. Tizenkettőt a 12 apostolnak, négyet az evangelistáknak, egyet-egyet Szűz Máriának és Jézusnak. Tisztában volt azzal, hogy az ő életében nem fognak befejeződni a munkálatok, ezért a tervezésnél világossá akarta tenni az utókor számára, hogy mik az elképzelései. Gaudí tervei szerint az összes többinél magasabb, Krisztust jelképező fő tornyot koronázó és egyben lezáró keresztből erős fénysugarat kellett volna a városra bocsátani, amely az embereket megvilágítva illusztrálja a krisztusi szavakat: „Én vagyok a világosság.”

A három templomkapu közül a legnagyobb a középső, a „Szeretet Kapuja.” Krisztus születését látjuk rajta, a szeretet szimbólumával, egy pelikánnal, akiről köztudott, hogy vérével táplálja a fiókáit – ez utalás egyúttal az Oltáriszentségre is. Ettől balra esik a „Remény Kapuja”, amelyen Jézus gyermekkorának két drámai eseménye, a betlehemi gyermekgyilkosság és az Egyiptomba menekülés kapott helyet. Végül a főkaputól jobbra esik a „Hit Kapuja”, a Jelenések Könyvéből vett bibliai jelenetekkel. Szimbolikus magyarázata van annak, hogy a reményt keltő motívumokat miért a keleti homlokzatba faragták. „Ex oriente lux”, azaz Keletről jön a fény, s vele az üdvözülés. Krisztus szenvedései az ellenkező, tehát a nyugati oldalra kerültek, vagyis oda, ahol a Nap lenyugszik. A keleti homlokzat harangtornyainak spirálisan felfelé tartó nyílásai között a „Sanctus, Sanctus, Sanctus” olvasható, amely felfelé vonzza a tekintetet, úgy hat, mint vidám örömujjongás az Ég felé.

Előadásának végén José Manuel Almuzara Pérez Antoni Gaudít idézte: „Egy közösségben az a legtöbb, amit tehetünk, ha az Istentől kapott talentumunkat maximálisan kibontakoztatjuk, a közösség javára… Ahhoz, hogy jól csináljunk valamit, legelőször is szeretnünk kell azt, amit csinálunk. Ezután következhet a technika.”

Az est záróakkordjaként a jelenlévők elimádkozták az Antonio Gaudí boldoggá avatásáért közbenjárást kérő magánimádságot: „Atyánk, Istenünk! Te szolgádat, Antoni Gaudí építészt a Teremtés iránti nagy szeretettel áldottad meg, és különleges vággyal, hogy Fiad gyermekkorának és szenvedésének titkait templomodon ábrázolja. Add meg nekem a Szentlélek által, hogy magamat a jól végzett munkának szenteljem. Szolgád, Antoni Gaudí közbenjárására pedig kérlek, add meg nekem, hogy… (itt egy személyes kérés következhet). Krisztus, a mi Urunk által. Amen. Jézus, Mária, József, adjatok nekünk ékességet, és áldjátok meg a családokat!”

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Antoni Gaudí élete

1852. június 25-én látta meg a napvilágot a Tarragona melletti Reusban. Édesapja szegény rézműves volt. Kovácsinas lett, majd az építészet iránt érdeklődve 1869-ben Barcelonába ment tanulni. Tanulmányait megszakította, csak 1878-ban végezte el a barcelonai Tartományi Építészeti Főiskolát. Ekkor díszes, viktoriánus stílusban tervezett; 1872-1882 között a barcelonai Parc de Ciudadella bővítésénél a kertépítészet új, szintkülönbségekkel, szobrászati díszekkel és vízeséssel gazdagított típusát hozta létre.

Építészeti terveit bemutatták az 1878-as párizsi világkiállításon. E tervekre figyelt fel a gazdag textilgyáros gróf, Eusebio Güell, aki pártfogója, mecénása és barátja lett. Gaudí hamarosan kialakította egyéni jellegzetességeit: szokatlan mértani formákkal, mintás téglákkal, kövekkel, kerámiacsempékkel, növényi vagy hüllőmintás kovácsoltvas elemekkel tette felületeit mozgalmassá. Első ilyen épületei a mór (mudéjar) stílust, a gótikus és iszlám építészet spanyolos keveredését idézik. Ilyen művei a Vicens- és a Güell-ház Barcelonában, az El Capricho Santander mellett. A Güell-ház a modern és a nemzeti hagyomány szintézise, a szecesszió első jelentkezésének tartják. Ezután történelmi stílusokkal kísérletezett: az astorgai püspöki palotát, a leóni Casa de los Botinest a gótika, a barcelonai Calvet-házat a barokk ihlette. Az 1888-ban épült Colegio Teresiano parabolaíves folyosói középkori kolostorkerengőt idéznek. 1902 utáni műveit már nem lehet a hagyományos stílusokba sorolni. Épületei ezután csak saját anyagukat és szerkezetüket jelenítik meg, nemcsak ornamentikájuk, de térszerkezetük is újszerű, s természeti vagy vallási jelképeket tartalmaznak. Jelenleg Gaudí hét műve része az UNESCO világörökségének.

Égi születésének 66. évfordulóján, 1992 júniusában megalakult az Antoni Gaudí boldoggá avatását kezdeményező egyesület. A Szentszék beleegyezése nyomán 2000. április 1-jén megindult Gaudí boldoggá avatási perének első szakasza, az egyházmegyei szakasz. Ettől kezdve Gaudí a kánonjog szerint „Isten szolgája” megnevezéssel illethető.

A Sagrada Familia története

1866: Josep Bocabella i Verdaguer megalapítja Szent József Híveinek Társaságát.
1875: A társaság kezdeményezésére az olaszországi Loreto bazilikájának mintájára elkészül a székesegyház terve.
1877: Francisco de Paula de Villar, a barcelonai egyházmegye építésze felajánlja a templom ingyenes megtervezését.
1882: Március 19-én a Villar-féle tervnek megfelelően rakják le az első alapkövet.
1883: Miután Villar felmondott, november 3-án Gaudí megkezdi működését a Sagrada Familia építészeként.
1884–1885: Megépül a kripta.
1885: Felszentelik a Szent József-kápolnát.
1891 ás 1900 között elkészül a keleti homlokzat.
1898: Gaudí úgy dönt, módosítja a keleti oldal harangtornyainak alaprajzát. Az eredetileg négyszögű alapot kör alakúvá formálja.
1900: Elkészül a keleti oldal három kapubejárójának díszburkolata. A harangtornyok elérik a 32 méternyi magasságot.
1906: Ettől kezdve a szűkös anyagi eszközök miatt az építkezés egye nehézkesebben folytatódik. 
1914: Pénzhiány miatt az építkezés teljesen leáll. Az addigi költségek 3,3 millió pezetára rúgnak. Elkészül az egész templom gipszmodellje. 
1918: Az építkezés újraindul. Gaudí véglegesíti a Jézus kínszenvedésének ajánlott homlokzat (nyugati) terét. 
1925: November 30-án felszentelik a Szent Barnabás harangtornyot.

1926: Gaudít Barcelonában elüti egy villamos. Három nappal később, június 10-én visszaadja lelkét Teremtőjének. A templom kriptájában helyezik végső nyugalomra. 
1936: A kriptában tűz üt ki. Részben megrongálódik Gaudínak a rajzokat és modelleket is tartalmazó hagyatéka. 
1954: Lerakják a nyugati homlokzat alapfalait. 
1976: Gaudí halálának fél évszázados évfordulója. Befejezik a nyugati homlokzat toronycsúcsait. 
1985: Elkészül a nyugati homlokzat.

1994: Szent II. János Pál pápa a béke világnapjára küldött üzenetében így fogalmaz: „Az Istenben hívő emberek számára nyilvánvaló, hogy a Sagrada Familia-templom Istent dicsőítő himnusz és egyben emlékeztető jel: az emberiség nagy családjának békéje azokban a családokban gyökerezhet, amelyekben a názáreti Jézus, Mária és József példáját követve élnek.”

Tervek szerint a Sagrada Familiát 2026-ra, Gaudí halálának századik évfordulójára befejezik.

Forrás: Rainer Zerbst: Antoni Gaudí – Az építészetnek szentelt élet (Taschen/Vince Kiadó 2002); Gaudí, Isten építésze (Barcelona, Egyesület Antoni Gaudí Boldoggá Avatásáért 2016).

Forrás: Magyar Kurír

Nyíregyházi Egyházmegye