Segítő és ártó félelmeinkről – Szabadegyetemi előadás a Sapientia Főiskolán

Félelmeink hasznunkra válhatnak, de bénító is lehet a jelenlétük – mondta Papp Miklós görögkatolikus lelkész, aki bevezetőjében a szorongás filozófiai fogalmát ismertette. Kierkegaard dán egzisztencialista filozófus szerint az ember alaphelyzete a szorongás, ami létünkhöz tartozik: mintegy a szabadság szédülete. Döntéseink során ugyanis felvetődhet a kérdés: Megfelelő módon élünk-e a szabadságunkkal, nem vétjük-e el az életünk célját, lényegét, nem ámítjuk-e magunkat? Egyáltalán, jól hozzuk-e meg szabad döntéseinket?

Az egzisztencialista filozófia rámutat, hogy szorongásunk mögött a haláltól való félelem húzódik meg, az, hogy nem élünk autentikusan (hitelesen), s így szétszórjuk az életünket. Kierkegaard azt mondja, ez a szorongás a szellemi élet jele, velejárója, a szabad élet jellemzője.

Somogyiné Petik Krisztina pszichológus a hétköznapokban és a szakirodalomban is keveredő fogalmakat tisztázta: a félelem olyan élmény, érzés, ami konkrét helyzetre, dologra vonatkozik, a szorongás pedig általános, tárgy nélküli („nem tudom, mitől félek” érzés).

Elekes Szende pszichológus a szorongás és a félelem egymást átjáró valóságának alkotóelemeit vizsgálta. E többsíkú, komplex érzelemnek vannak testi (pl. szívverés gyorsulása, reszkető hang), gondolati (negatív beállítódás: „biztosan nevetni fognak rajtam”, katasztrofizáló attitűd: „nem fogom kibírni, ha csalódok benned”) és viselkedésbeli komponensei. Utóbbiak jellegzetesen a „harcolj” vagy „menekülj” megküzdési reakciói.

Felmerül a kérdés, hogy mi számít egészséges, és mi kóros félelemnek. Elekes Szende rámutatott: a félelem normális (adaptív) reakciónak tekinthető a valóságos veszélyhelyzetben (amikor létünk vagy éppen az anyagi biztonságunk forog kockán).

Papp Miklós ezt követően arról beszélt, hogy János evangélista nyomán a teológiában a félelem jelenléte azt jelzi, hogy még nem tökéletes a szeretetünk. Az erkölcsteológia ugyanakkor használja a féltés-óvás fogalmát: féltenem, óvnom kell például a házasságomat, Istennel való kapcsolatomat, értékes életemet.

Gyógyítsuk a félelmeinket, de féltsük azt, ami érték, ne üljünk kényelmesen értékes emberi kapcsolatainkban, hanem dolgozzunk meg értük – figyelmeztetett a görögkatolikus morálteológus. – Krisztus az okos és a balga szüzek példázatában konkrétan utalt az éberségre, az életvezetés fontosságára. A féltés persze nem azonos a féltékenységgel, utóbbit a másik bántása, állandó ellenőrzése jellemzi.

Elekes Szende a továbbiakban a kóros félelem ismérveit sorolta (időben elhúzódó, életfeladataink elvégzésében gátol), majd ennek következményeit: az elkerülő viselkedést, a pánikzavart (beszűkülő élet a félelmek miatt), a szorongás megerősödését azáltal, hogy éppen az elkerülés miatt nincs szembesülés a valósággal (például a pánikzavaros számára nem derül ki, hogy elenyésző esélye van annak, hogy a lift lezuhan, amikor benne utazik), a szociális félelmet (görcsös részvétel a társas kapcsolatokban, a „tudok-e majd elég okosat mondani, mert ha nem, kinevetnek” érzése). A pszichológus röviden bemutatta a szorongásos kórképeket, és rámutatott, hogy ezekben az egyre súlyosbodó helyzetekben senki ne szégyelljen szakembertől kérni segítséget, általában a pszichológusi (kognitív vagy viselkedésterápia, relaxációs technikák, érzéseink elfogadásának gyakorlata), illetve és/vagy a gyógyszeres kezelés is sokat segíthet.

Papp Miklós arra is rámutatott, hogy a félelem rendszerint rossz döntésekhez vezethet, de azt is okozhatja, hogy egyáltalán nem is merünk dönteni: nem éljük a legjobb életünket, mert nem merünk vállalkozni, például félünk vezető pozícióba kerülni, nem merünk időskorban belevágni a tanulásba (attól tartunk, hogy majd kinevetnek), a jámbor vallásosságot választjuk a teológiai önképzés helyett.

Gondoljunk Jézusra, amikor a zsidók lakta területekről Geráza vidékére, a pogányok közé ment: mert belevágni valami újba, valami nagyszerűbe. Ezt megelőzően pedig hosszan imádkozott. Az ő példáján is láthatjuk: nem az a bátor, akiben nincs félelem, hanem az, aki a félelme ellenére is tud cselekedni – hangsúlyozta Papp Miklós.

Somogyiné Petik Krisztina az életünket védő, normális félelmeket mutatta be: van, amelyik az életszakaszváltáshoz kapcsolódik, a másik az életfunkcióinkat védi, ide soroljuk a szeparációs félelmet is (az anyától való elszakadás miatti félelem, amely kisgyermekkorban természetes, de később kórossá válhat). A pszichológus hangsúlyozta, hogy a félelmeknek nem csupán a hajlam, az idegrendszeri adottság, a családi minta vagy a traumatikus emlékek lehetnek az okai, hanem a kultúra is, amelyben élünk: a felgyorsult élet, a megfelelés- és teljesítménykényszer. – Jelenlegi kultúránkban a félelmeinket tekintve sérülékenyek vagyunk – mondta Petik Krisztina.

Elekes Szende ugyanakkor kiemelte, hogy az élet kockázatossága, a világ veszélyessége ellenére a félelmeinkkel általában mégiscsak képesek vagyunk együtt élni.

Az előadás végén Papp Miklós az istenfélelem fogalmát tisztázta. János apostolt hívta segítségül ebben, az első leveléből idézte: „Bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud.” Isten tehát nagyobb, mint a mi lelkiismeretünk, amely még csak úton van a teljesség felé. Tehát nem kell félnünk az Úrtól, bíznunk kell irgalmában, ugyanakkor meg kell adnunk számára a méltányos tiszteletet. A görög euszebeia szó magyar fordítása az istenfélelem, pedig szó szerint azt jelenti: jól tisztelni az Istent. Ez utóbbi a Szentírás szerint a Lélek ajándéka. – Aki már hullatott forró könnyeket bűnbánatában, az tudja, hogy ezt a felindulást az Isten határtalan szeretetére való rádöbbenés váltja ki. Bárcsak ez a rádöbbenésünk, az Istentől való elbűvöltségünk lenne a moralitásunk forrása – fogalmazott Papp Miklós.

Aggódni pedig mindig van miért, de kérhetjük a gyógyító Istent, hogy szabadítson meg minket aggódásainktól és haragunktól, a mi démonainktól, s ezen dolgozni nekünk is kötelességünk – zárta előadását a görögkatolikus lelkész.

Forrás: Körössy László/Magyar Kurír, fotó: Lambert Attila

Nyíregyházi Egyházmegye