Nem csak az első naptól kezdve, de már a hosszas előkészületek idején is érezhetővé vált, hogy rendkívüli napoknak nézünk elébe. A fiatalok folyamatosan érkeztek ide, Madridba, amit ha csak néhány napra is, de bátran mondhatunk most a világ katolikus fővárosának, ha csak néhány napra is. Ami itt történik, az nem csak az elvilágiasodott Madridra, a hitében fogyatkozni látszó Spanyolországra hat, de az az egész világra, sőt, lehet azt mondani, hogy az egész Katolikus Egyházra is. Összeér itt a fiatalos lelkesedés és az Egyház komoly szervezése, minden egyes ideérkező benső indíttatása és a Hierarchia tanítása. Ennek a bensőnek és külsőnek, a kicsinek és nagynak, az egyénnek és a milliós közösségnek a találkozása teremt itt olyan erőteret, amelyből nem tudja magát kivonni az sem, aki esetleg több ezer kilométer távolságból követi az eseményeket.

Persze, hogy a tévécsatornákon és újsághirdetéseken keresztül mi jut el, azt nem tudom megítélni, de előbb vagy utóbb az itt történő események – külső és belső, egyéni és közösségi történések – el fognak jutni a világ, de legalábbis a Katolikus Egyház minden pontjára. Ha esetleg a csupán megszokott hírkeltésre fogékony média leszűkítené a híradást a botrányokra, a rendőrség és a rendbontók közti összecsapásra, akkor innen, a találkozó hevének kohójából bátran jelenthetem, hogy ez a néhány incidens még a maga erőszakos megjelenésével is elenyészik a rendkívüli atmoszférájú, átgondolt és nagyszerű szervezésű Találkozó mellett. A szervezést drágának találó, az egyház tanítását merevnek tartó szervezetek mindössze néhány száz, esetleg néhány ezer embert tudtak az utcára vinni. Ehhez képest a 2 millió fiatalt számláló közösség rendezett, békés, ujjongó örömmel teli és igazi, személyesnek mondható találkozója messze fölülmúlja az efféle bajkeverők próbálkozásait. Ennek arányában kellene a világsajtónak és tévécsatornáknak közreadni, hogy mi is történik itt.

Az érkezés első estéjén már részt vehettünk a város főterén az un. Cibeles-en rendezett szentmisén, amelyet Spanyolország bíborosa, Antonio Mario Rouco Varela vezetett a már akkor jelenlévő mintegy 500 püspök, sokezer pap és jó másfél millió fiatallal együtt. Már ez a szép celebráció megadta a hétnek hangulatát és jellegét. A következő napokban a nemzeti katekézisek következtek. Mi, magyarok nem fértünk be egy plébániára, úgyhogy a nagykövetség közbenjárására megkaptunk még egy másikat is. Ennek persze, annyi hátránya is volt, hogy nem lehettünk egy helyen, de azért összetartó a csapat. S természetesen a határon túl élő magyar testvéreink is hozzánk csatlakoztak. Nekik különösen is örültünk. Velük együtt mintegy 2 ezer magyar fiatal jött ki a Találkozóra. Ez talán soknak tűnik, de időközben megtudtam más számokat is. Csehországból például 4 ezren jöttek és vagy 6 püspök. Ettől azért mi elmaradtunk. Aztán csak Párizsból, ami egy külön egyházmegye, szintén 4 ezer fiatal jött. Lehet mondani, hogy nekik közelebb van. Ez igaz. De például Brazilia nincs túl közel és onnan 50 ezer fiatal repült át a tengeren. No, de abban bízunk, hogy ez a 2 ezer magyar fiatal megforgatja majd odahaza az Egyházat.

Három napon át három magyar püspök tartott tanítást: Bíró László, Böcskei László és Kocsis Fülöp püspök atyák. A tanítások tartalmát még a Szentatya határozta meg: 1. Erősödjetek meg a hitben! 2. Krisztusban gyökerezve, és 3. Krisztus tanúi a világban. Sok pap is itt van velünk, és ők is, meg a püspök atyák is folyamatosan gyóntatnak. Hála Istennek, van dolguk velünk. Mind a hárman olyan szépen beszéltek, hogy sok a megtérő közöttünk…

Ezzel a lelkes, lelkesítő és lelket indító készülettel érkeztünk el a pápa megérkezésének a napjára. Csütörtökön délben szállt le a gépe, ahol a Köztársasági elnök, Madrid város polgármestere, sőt a Spanyol királyi pár is fogadta. Biztosan még mások is, de képtelenség mindenkit fölsorolni. Ezalatt a téren „hangoltak minket”. Elmondhatatlan az az öröm, amely összefogott bennünket, s amely közös atyánk és vezetőnk, Benedek pápa személye felé irányult. De nagyon jó volt látni a püspök atyákat is, akik a meleg és a tűző nap miatt ezúttal nem püspöki süveget, sem lila pileolust viseltek, hanem mindnyájuknak széles karimájú fehér kalapot osztottak. Különösen a néger és ázsiai püspökökön volt mutatós ez a különös viselet. Ők is velünk együtt örültek, ők is velünk együtt szenvedtek a meleg miatt. Olykor locsoló kocsiból vizet spricceltek a tömegre, amelyért roppant hálásak voltunk – de még a fehérkalapos püspök atyák is. Mondhattuk volna a tűző napnak, hogy „fölösleges dolog sütnie oly nagyon”, hiszen egyébként is forró hangulat vagyon, de hát nem mi, hanem a Teremtő parancsolt neki most is. Mi meg szívesen elviseltük, mint annyi mindent már ezen az úton.

Kivetítőn láthattuk, amikor a pápa a kocsival körbejár Madrid utcáin, és bizony nem csak a sárga-piros öltözékű zarándokok, de rengeteg helybéli is nagy ovációval köszöntötte, bármerre gurult a szentszéki konvoj. No, amikor pedig a térre ért, nem volt vége a VIVA PAPA-nak, a BENEDETTO-nak, az ÉOÉOÉOÉ-nak. Bevallom, a nagy ujjongás és öröm közepette átvillant bennem, nem volna-e jobb Benedetto helyett Gesu Cristo-t kiáltani? De erről hallgattam – a nagy zsivajban ugyan kinek mondhattam volna el – és kicsit kíváncsian vártam, hogy ő pedig mit kezd majd ezzel a nagy ünnepléssel, hogyan válaszol rá.

Előbb az öt földrészről jött fiatalok hoztak jelképes ajándékokat. Egy orosz leány kenyeret és sót, egy afrikai legény pedig valami magvas lepényt adott át. Óceániából egy virágfűzért kapott, Amerikából meg egy sombrero kalapot. Hogy mi, európaiak mit ajándékoztunk neki, azt már elfelejtettem. Nyilván azért mert az nekünk nem tűnt különlegesnek. Ezek után következett a pápa tanítása. Hát, nem csalódtam!

Egy diakónus fölolvasta az evangéliumot angol nyelven, a házat építő emberről szóló példabeszédet, utána ezt magyarázta a pápa. Előtte még több nyelven (spanyol, francia, angol, olasz, lengyel és portugál) köszöntött bennünket, majd elkezdte a tanítást, ami valóban Jézus Krisztusról szólt, pontosan úgy, ahogy vártam és reméltem. Bízom abban, hogy hamarosan olvasható lesz majd magyar nyelven is, hisz minden sora fontos és értékes tanítás. Arra buzdított, hogy használjuk föl ezt a mostani lelkesedésünket arra, hogy még mélyebben ragaszkodjunk Krisztushoz, hogy gyökerezzünk meg benne, hogy aztán a politikai vagy gazdasági hullámok, a szellemi irányzatok viharai, a divatok széljárásai ne ingathassák meg ezt a hitünket és ragaszkodásunkat a föltámadt Krisztushoz, aki él, aki egyetlen erőnk. Ő legyen egyetlen igazságunk és egyetlen vezetőnk. Hála és köszönet, a Jó Istennek és minden támogatónknak, hogy ide eljuthattunk!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum