About Nyíregyháza, about the ethnical group of "tirpák"

„Az évenkénti mestervacsorákon a legmodernebb technológiákkal készült, legújabb ételeket és trendeket mutatjuk be, a Tirpák Fesztivál célja azonban az, hogy megismerjük a gyökereinket”– mondta a megnyitón Tóthné Medved Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség regionális szervezetének elnöke, aki azt is elárulta: a szombaton bemutatott több mint negyvenféle étel nagy része a tirpákság örökségét hordozza zamatában, de a hagyományos magyar ízekről sem feledkeztek meg. A rendezvény második napján, vasárnap pedig bográcsban és grillen készült étkek, valamint számos pálinkafőzde párlatai közül válogathattak a látogatók.

Bokortanyák a határban

„A tirpákok a 18. század közepétől az I. világháború végéig a Felvidékről Nyíregyházára és annak határába települt szlovák anyanyelvű népességet jelentik, akik magukat leginkább tótnak, és nem szlováknak vallják. Első nagyobb csoportjuk 1753-ban gróf Károlyi Ferenc hívására jött Békéscsabáról, Szarvasról, Mezőberényből, Orosházáról és Tótkomlósról. Evangélikus vallásúak, ez különböztette meg őket a mintegy százötven év alatt ideszivárgó szlovákoktól, akik nagyrészt a római katolikus vallást követték" – ismertette dr. Bodnár Zsuzsanna.

A Sóstói Múzeumfalu néprajzkutató-muzeológusa kifejtette: Nyíregyháza határának megművelése napi ki- és hazajárással nem volt megoldható, így egy sajátos településtípus alakult ki: a bokortanyák vagy tanyabokrok. Itt 10–15 lakóépület és a hozzájuk tartozó gazdasági egységek egy tömböt alkottak a határban, körülöttük a megművelendő szántóföldekkel. A várost a bokortanyák egész sora fogta és fogja ma is körül.

A tirpák lakosság életmódja a betelepüléstől kezdve kettős volt: tavasztól őszig a bokortanyákon, télen pedig a városban laktak. Kinn csak az állatokra felügyelő cselédek vagy családtagok maradhattak. Gazdálkodásukat kezdetben az állattenyésztés jellemezte, s ezért a legeltetés idejére nyári szállásokat építettek. Az állattartás fellendülésével azonban szükségessé vált, hogy a jószágot télen is kint tartsák, s hogy az ember is egész évben kint éljen. A földművelés terjedése is hozzájárult a bokortanyák állandó népességének kialakulásához: a tirpák gazdák cselédei, majd a tirpák gazdák utódai is itt laktak.

A Bokortanyák Lakosságáért Egyesület 2003-ban alakult, céljuk ébren tartani a jelen és a jövő lelkiismeretét, múltunk, őseink tetteit, hagyományait, és követni példájukat.

„Az első betelepítési kísérlet óta eltelt idő velünk élő, általunk írt történelem, hiszen még állnak a sárból és vesszőfonatból készült falak, megvannak a nádfedeles tetők, a ma már tizedik nemzedék viselte, többnyire szláv eredetű, számunkra történelmi nevek. Őseink e több mint negyed évezred során megéltek itt mindent: a boldogulásukat jelentő robotot, közösségi és családi ünnepeket, tűzvészt, pusztító ra­gályt, nem beszélve a szokásaik, nyelvük, vallásuk, életmódjuk mássága miatti gúnyról és üldöztetésről" – jegyezte meg Gyebrószki János. Az egyesület elnöke hozzátette: hogy a tirpák elnevezés már nem a gúny kifejezése hazánk távoli tájain sem, az a 260 esztendővel ezelőtt idetelepült őseinknek, és szorgalmas, takarékos, előrelátó utódaiknak köszönhető.

A bokortanyák népe – napjainkban 60 sajátos településforma ad hajlékot és termőföldet nekik, nekünk – hatalmas tetteket vitt véghez. Összekapaszkodva, közösségükért élve és munkálkodva teremtettek maguknak és az utánuk következő nemzedékeknek templomot, majd iskolát, azaz jövőt.

Leküzdve minden nehézséget építették fel városukat a ,,szabad menetelű tót jobbágyok”

A nyíregyházi tirpákok múltjáról Kujbusné dr. Mecsei Éva, a megyei levéltár igazgatója szolgált további információkkal.

Több mint 300 család érkezett 1753-tól Békés megyéből, és sokan jöttek később a Felvidékről is. Az új lakosok átformálták Nyíregyházát. Mivel döntő többségben lettek, közülük kerültek ki a közösség ügyét eldöntő bírók, és a földesúrtól kapott kedvezményeknek köszönhetően ők váltak a legtekintélyesebb gazdákká is. Magukat szabad menetelű tót jobbágyoknak vallották. Hithű evangélikusok voltak, akik azonban II. József türelmi rendeletéig csak korlátozottan és titokban gyakorolhatták vallásukat. Sajátos településszerkezetet alakítottak ki, létrehozva a határbeli bokortanyákat. A jó piaccal bíró állattenyésztéshez a szomszédos településeken földeket is béreltek. Sokat dolgoztak, leküzdve minden nehézséget „hitből és homokból” felépítették a városukat.

A Szabolcs megye közepén magyar reformátusok, katolikusok gyűrűjében élő, növekvő létszámú, felvidéki iparosokkal, sőt nemesekkel is gyarapodó nyíregyházi szlovák közösséget, amely szokásai, sajátos életmódja és helyi tájszólása miatt különbözött a más településeken élő szlovákoktól, lassan kezdték tirpákoknak nevezni. Talán a sokat tűrő, szenvedő gazdákra utal az elnevezés, talán máshol kell a szó jelentését keresni. Ennek a szorgalmas, és az evangélikus hit által is összekovácsolt közösségnek az érdemeit mutatja az a különleges és egyedi fejlődés, amelynek révén a 18. század közepén még pusztuló faluból bő másfél évszázad alatt virágzó város lett. A betelepítésnek és a folyamatos bevándorlásnak köszönhetően mint a megye legnépesebb települése, 1786-ban négy országos vásárra feljogosított mezővárosi kiváltságot kapott. Országosan különleges lett azáltal, hogy 1803-ban és 1824-ben pénzen megváltotta földesúri terheit, majd 1837-ben újabb privilégiumot kapott az uralkodótól. Ettől kezdve választottak polgármestert a város vezetőjének.

A hajdani, poros Nyíregyháza a 19. század utolsó harmadában újabb látványos fejlődést tudhat magáénak: lett kövezett útja, közvilágítása, formálódott a városcentrum is, az emeletes városháza környékén a legrégebbi és legnagyobb evangélikus templom mellett újat emeltek a görög és római katolikusok, valamint a reformátusok is. Bankok létesültek, üzletek, boltok, áruházak nyíltak. Befutott az első vonat, a vasút környékén áruraktárak sorakoztak, az átutazók már szállodában szállhattak meg. Megkezdte munkáját a törvényszék, az itt állomásozó katonaság számára laktanya épült, de volt színház, fürdő és a vidéki gyermekeket is fogadó gimnázium. Mindinkább közkedveltté vált a városszéli Sóstó; 1876-ban pedig Nyíregyháza lett Szabolcs megye székhelye. A „tót ajkú” gazdák közül ekkor már sokan kiköltöztek végleg a tanyákra, nagycsaládi közösségükben sokáig őrizték még nyelvüket, szokásaikat. Amikor a tisztviselők, kereskedők, katonák egyre többen lettek a városban, mind gyakrabban lehetett magyar szót hallani, sőt, a nyelv művelésére és ápolására, a tudás közkinccsé tételére egyesületek, testületek is alakultak. Parkokat hoztak létre és szobrot állítottak mindazoknak, akiket példaképnek tekintettek: Bessenyeinek, Kossuth Lajosnak, majd Benczúr Gyulának. A köztéri alkotások sorát a sok áldozatot követelő I. világháború hőseire emlékező alkotás is gyarapította. A második világháborúban a soha vissza nem térő katonák miatt érzett fájdalom mellett el kellett szenvednie a nyíregyháziaknak a bombatámadást és több mint 1300 ember málenkij robotra hurcolását. A traumát lassan feledve a város talpra állt és azóta is folyamatosan épül, megújul. Az előrelépés, a modernizálás mellett a 21. századi városban a karbantartott építészeti emlékek, a történelmi fordulópontokra emlékeztető szobrok és emléktáblák, a város történetét feldolgozó kiadványok és a régi századokat idéző olyan rendezvények, mint a Tirpák Fesztivál is hozzájárulnak a múlt megismeréséhez, a hagyományok ápolásához.

Forrás: szon.hu, fotó: hellonyiregyhaza.hu

Nyíregyházi Egyházmegye