Megmaradni a keresztre feszített és feltámadt Üdvözítő igaz tanúságtételében – Diakónusszentelés Penészleken

A román határtól nem is olyan messze, Szabolcs-Szatmár-Bereg legdélebbi települése, Penészlek különleges templommal büszkélkedhet. Az 1700 körül alapított görögkatolikus közösség egy 145 éves, az egyházmegye legnagyobb alapterületű templomában dicsérheti az Istent. A neobarokk templom belső tere valóban lenyűgözi az oda betérőt, s elriaszthatná a szolgálattevő papot, hiszen meg kell lépnie a közösség és az oltár közti távolságot, (hiteles) szavaival, cselekedeteivel közelednie kell a hívekhez, s a sok padot megtölteni emberrel sem egyszerű feladat. 2017. szeptember 26-án az újszentelt diakónus Aranyics Arnold épp ebbe a közegbe kapott kinevezést, amivel – az öröm könnyeivel küzdve – szemmel láthatóan ő nagyon is elégedett volt. S talán szolgálattétele sem lesz olyan embert próbáló, ha ennyien eljöttek diakónussá szentelésére. Mert az impozáns belső tér ezen a keddi napon bármily nagy is, megtelt emberekkel, s az újszentelt diakónus elcsukló hálaszavai elismerték ennek jelentőségét tanúságtételének napján.  De nemcsak a hívek, hanem a paptestvérek is igen szép számban jelen voltak a püspöki Szent Liturgián, melyen dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök tartotta a prédikációt.

A homíliakezdő gondolataiban püspök atya sivatagi Nagy Szent Poimén atyát idézte, aki egy elragadtatása során Krisztus keresztje mellett érezte magát. Ott, ahol a Szűz sírt, ott ahol igazán tanúságot lehet tenni: a szeretett tanítványnak, János evangélistának is ez volt a feladata. Tanúságot tenni.  „A mai világban nem tanítókra, hanem tanúkra van szükség”- idézte fel szentelésére visszaemlékezve az egyik atya gondolatait a szónok.

A „Krisztus szerinti segédlő papság”, azaz a diakónusok rendjének más néven a szerpapság rendjének elsődleges feladata a szolgálat. Az első diakónus maga Krisztus volt, így „aki ma az ő szolgálatába akar lépni, hiteles tanítványnak kell lennie.” – hívta fel a figyelmet Atanáz atya. Hitelesek pedig akkor lehetünk, ha a szeretet evangéliumát a szívünkbe fogadjuk, magunkévá tesszük. Így mondja Jézus: Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála. (Jn,14, 23)

„Korunk az igaz szóra szomjazik. Szólamokkal, szavakkal telt világunkban olyan jó volna tudni, hogy a hallottak közül mi az igaz. A diakónus feladta, hogy felolvassa az Igét. Aki ezt hallgatja, bizton tudhatja, hogy azok a szavak igazak.” Egy életre elköteleződni az igaz szó mellett nagy kihívás, embert próbáló, hiszen a diakónusi rend szentségnek a felvétele visszavonhatatlan és egy életre szól. „Aki a szeretetben marad, az istenben marad, bízik abban, hogy nehéz helyzetben is kegyelmet kap a folytatáshoz.” Ezért fontos, hogy a most diakónussá szentelődő „az élet minden helyzetében megmaradjon a keresztre feszített és feltámadt Üdvözítő igaz tanúságtételében.” – fejezte be szónoklatát Atanáz atya.

Szocska A. Ábel apostoli kormányzó atya Aranyics Arnold diakónus atyának átadva kinevezését Atanáz atya prédikációjára visszautalva azt kívánta, hogy úgy tudjon szolgálni, ahogy Krisztus tudott szolgálni közöttünk.

Forrás és fotó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye