Velük máshogy szól a himnusz: a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye zarándoklata

Minden Máriapócsra érkezés megható. Van, akinek épp olyan nehéz megtenni a parkolótól a templomajtóig 50 lépést, mint amilyen másnak, egészségesen, eljönni 2-3 nap gyaloglással. Sokan, sokféle áldozatot hoznak azért, hogy a Könnyező Szűzanya elé járuljanak. Minden éneklő csoport, minden könnyes szem, minden térdre rogyás mögött sorsok húzódnak, mindenkinek van miért-kiért fohászkodni, hálát adni.
Múlt hétvégén - Magyar Gergely atya szervező munkájának köszönhetően - a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye zarándoklata zajlott. Ábel atya fogadta őket. Már az rendkívüli pillanat volt, ahogyan a két egyházi elöljáró, Majnek Antal püspök és Szocska Ábel apostoli kormányzó meglátta és köszöntötte egymást. Őszinte örömmel, szeretettel.
Közel négyszázan érkeztek Kárpátaljáról. Nagyjából mindannyian meg is gyóntak, az atyák egymást váltva, jóformán egész éjjel a gyóntatófolyosón ültek. A péntek esti szentmisét Antal püspök atya vezette, elmélkedésével indítva az egész éjszakás virrasztást. A zarándokok nagy örömére eljött Bán Jónás atya is Szentkútról, aki korábban éveken át szolgált különböző kárpátaljai egyházközségekben. Ő a hagyományostól eltérő, igen elgondolkodtató keresztutat imádkozott végig a testvérekkel. Csak kevesen pihentek le, az volt a jellemző, hogy a széken ülve a templomban töltötték az éjszakát. Természetes, hogy reggelre fáradt volt az arcuk, ám ennél több látszott rajtuk: valamiféle emelkedettség, az imádságtól átszellemült tekintetek, nagy nyugalom és türelem. Bekapcsolódni a korai, 7 órai szentmisébe különös érzés volt. Egyfelől azt éreztem, ők egy közösség, én meg csak egy betolakodó vagyok. Másfelől: teljesen áthangolódtam az ő imádságos csendjükre, és félre tudtam tenni „minden földi gondot” (Aranyszájú Szent János). A prédikációban Orosz István atya néhány mondattal a helyére igazította a lelkünkben, ami esetleg még nyugtalanító, bénító, vagy haragos gondolatokat szült volna. Nagyon nehéz megfogalmazni a hangulatot, érzékelhetően a mindent elsimító, minden nyűgünket ismerő, azokat üdvösségünkbe építő, bennünket szerető Úr volt közöttünk.
Így énekelni, hogy „Isten, áldd meg a magyart!”, ezekkel a határon kívül rekedt, mélyen hívő emberekkel, lehetetlen könnyek nélkül. Velük máshogy szól a Himnusz!

Forrás és fotó: Máriapócsi Nemzeti Kegyhely

Nyíregyházi Egyházmegye