COFFEE PANNONIA

Isten közelében élni azt jelenti, ablakot nyitni a tengerre

„A tengerre nyitottam ablakot magamban. Nemrég értünk haza tengerparti kirándulásunkról, napfénnyel feltöltődve és tengerisóval a pórusainkban, a tenger képét belső képpé lényegítve. Olyan régen láttam a tengert, utoljára Görögországban (kb. 15 éve), hogy elementáris erővel hatott rám.” – Erről a pozitív értelemben mellbevágó, szimbólumként ható tengerképről és az ezzel kapcsolatos tapasztalásairól dr. Tóth Szilvia írását olvashtaják. 

A tenger és a végtelenség azonosítása a legbanálisabb közhely, de ebben a közhelyben több minden rejlik öröklétünk szempontjából.

Elképzelni Istent, nem tudjuk, de a tenger képe szinte ösztönzött arra, hogy Istent tengerként éljem meg. Félelmetes, szabad szemmel nem látható mélysége, határtalansága megrendít, mint ahogy Isten felfoghatatlan dimenziói is megrendítenek. A csendes tenger, ami annyi örömet kínál, mint ahogy az Újszövetség beszél a hit által kínált boldogságról, mindez Isten jóságos és irgalmas arca. Jelenti az Istennel való kapcsolat a megerősödést, feltöltődést, a szárnyalás lehetőségét. De a mélységnek ára van, annak van egy másik arca, a félelmetes, kiszámíthatatlan, amiből mostanában olyan sok jut mindazoknak, akik ezt kényszerűségből vagy önként vállalt áldozatból élik át, gondolok itt a járványok, a háború áldozataira, és azokra is, akik a borzalmak miatt lényük legbensőbb részéig megrendülve segítenek másokon, böjtöt, imát,áldozatot vállalnak vagy megrendültségükben épp elvesztik a hitük. A "tenger viharai" és "mélysége" közhelyek Istennek azt az oldalát szimbolizálják, amely megengedi a gonosznak, hogy e mélységekből (azaz belőle) feltörjön és pusztítson,kísértsen. Az okát nem tudjuk, miért egy adott pillanatban engedi át neki a terepet kisebb vagy nagyobb körökben, mint ahogy a viharoknak sem ismerjük a forrását, csak el kell fogadnunk így vagy úgy.

Jób történetében Jób megértette Isten komplexitását, szemben mindenki mással. A barátai azzal jöttek, hogy ok-okozat áll fenn bűn és bűnhődés között. Képtelenek voltak kiszakadni ebből a kauzalitásból, Istent be akarták tuszkolni az általuk megismert, racionálisan működő világképbe, ami szerint megmagyarázható a betegség, a baj, a háború, a rémtettek. Ők igy próbáltak szabadulni a szorongásuktól. Racionális, biztonságot adó világképükkel gyötörték Jóbot, azzal vádolva őt, minden baj azért történt vele, mert ő csak egy bűnös, gyarló ember. Jób azonban megvizsgálta magát és nem engedett az önértékelését rombolni akaró kísértőknek, mert magában nem találta okát annak a sok bajnak, ami vele történt.

Ugyanakkor rájött, hogy Isten egyszerre kegyelem és kegyetlenség, irgalom és igazság, harag és megbocsátás. Nem úgy működik a világ, ahogy barátai látni akarják: ha jót teszek, akkor jót kapok. Ezt a felismerést nem tagadta el mások előtt, holott azzal mindenkit megbotránkoztatott maga körül, s ezzel tovább mélyültek gyötrelmeinek fekélyei.

De míg Jób rossz istenismerettel rendelkező barátait Isten végül megszégyenítette, Jób azon vállalása, hogy felismerését Istenről nem másítja meg, az egyedüli helyes útnak bizonyult Isten előtt is. Jób megértette, hogy kibillent egyensúly is uralkodhat a világban, de Jób jó és igaz maradt akkor is, amikor Isten vele emberi számítás szerint meg nem határozható okból, nem volt jó, hiszen életét látszólag ok nélkül átadta a gonosz tombolásának. Jób így vált Krisztus előképévé,az Ószövetségből személye átvezet Krisztushoz.

A tenger képe segített nekem, hogy megértsem Istennek ezt a kettős arcát, és elfogadjam Jób felismerését: az Úr bármit megtehet, amit csak akar, anélkül, hogy okát ránk bízná,vagy magyarázatokra engedne következtetni.

A tenger segít megérteni, hogy a vitorlásnak jó időben és rossz időkben is feladata, dolga van, partot kell érni épségben, megőrizve magát és a rábízottakat. Hogy mi az oka a megpróbáltatásoknak, arról nincs tudásunk, miért nem mehet minden simán, hullámhegyek és hullámvölgyek nélkül, nem tudhatjuk, legfeljebb magyarázatokat keresünk, de a valós okok Istenben rejtve maradnak. Jób saját szorongásától máshogy szabadult, Isten milyenségének elfogadásával, valódi istenismeretre és istenfélelemre jutott. Elfogadta Istent olyannak, amilyen tánylegesen. Biztos, hogy nem tudjuk a tengertől sem elválasztani a pusztító erőket, melyek már egy kis hullámban is ott tombolnak. Ahogy csapkodta a víz magát a kövekhez szemlélődéseim helyén, gyilkosa lehetett volna annak, akit eltalál akárcsak egy a hullámok közül. Istenhez közel kerülni is ilyen lehet. Mélységek fölött úszhatsz, lebegsz, boldog vagy, de hiertelen megváltozhat a tenger, s ami eddig emelt, örvénnyé válhat és lehúz, gyilkos lehet. Kegyelem, ha megengedi hogy úszkálj benne, de kegyetlen amikor kivet magából. Kérdés, hogy akik ezen a vízen hánykódunk, meg tudunk e maradni mindennek ellenére az istenszeretetben és a hitben. Egy nem fairplay meccsben is tudunk e sportszerűek maradni?

Nem egyszerű, de a tenger segíthet mindezek megértésében.

Tovább boncolva a metaforát: az imáink olyanok, mint tengerbe dobott kövek, nem vesznek el szavaink, oda térnek meg, ahonnan, akitől valók. Lélek a lélekhez vágyakozik, olyan jó belemerülni a végtelenségbe, de még annak csak a szemlélésébe is. Bár tudjuk, hogy pusztíthat a víztömeg, hogy nem egy ember pusztult el a tajtékok között, mégis örömet okoz a kékség szemlélése, a vele való kapcsolat, ez élet forrásával, a vízzel, amiből magunk is vagyunk, ami nélkül pusztulás a sorsunk. A tengerekben keletkezett az élet, maga is élőhely, bele futnak a folyók és a víz körforgása élteti a bolygónk. Hatalmassága félelemmel és szeretettel, csodálattal és vágyakozással tölt el, és ezek a felismerések már könnyedén rávetíthetők Istenre, s a szimbólum által, aki addig távol volt, közel kerülhet, akinek tulajdonságai eddig csak félig-meddig voltak ismerhetők, ennek a metaforának a segítségével megnyilatkozhat, teljesebb lehet a megismerésünk róla, s közelebb kerülhetünk a teremtés Urához. Kirándulásunk soran Pilinszkyt posztolgattam a tengeres fotóim fölé. Nála a tenger és Isten lényege nagyon közeli. Az egyik helyen azt írja:

"Tengert sose látni a hóhér szobájának ablakából.

A tenger Istené,

s az ablak csukva van."

A tenger Istené, bár kinyitná az ablakot kívülről ... rá, mert aki látja a tengert ablakából, már nem maradhat mások hóhéra. Isten közelében élni azt jelenti, ablakot nyitni a tengerre.

dr. Tóth Szilvia