Radikálisan kell kereszténynek lennünk

Krisztusban Kedves Testvéreim!

Eljöttünk zarándokként ezen a csodálatos napon Máriagyűdre! Mint a méhek a kasba, úgy érkeztünk erre a csodálatos kegyhelyre, amely szinte egyidős a magyarsággal, a magyar kereszténységgel! Magyarok Nagyasszonya ünnepén együtt ünnepelhet itt a Kárpát-medencei magyarság, hiszen Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről és Magyarország sok-sok vidékéről jöttünk össze, hogy imádkozzunk és hálát adjunk. Imádkozzunk a hazáért, a keresztény Magyarországért, az európai és a világban üldözött keresztényekért.

Magyarok Nagyasszonya ünnepe különleges magyar ünnep. 1896-ban, a millennium évében XIII. Leó pápa engedélyezte, hogy ezen a napon, október 8-án Szent István király példáját követve újra és újra fölajánljuk hazánkat a Szűzanya oltalmába. Biztosan nem véletlen egybeesés az, hogy nemcsak a nyugati keresztények, hanem a keleti keresztények is ünnepelnek ekkor.

Szent II. János Pál pápa többször is élt azzal a képpel, hogy a kereszténység két tüdővel lélegzik. Az egyik féltüdő a latin, a másik pedig a keleti kereszténység. Az értünk közbenjáró Szűz Máriát szerető és tisztelő bizánci rítusú ortodoxok és mi, görögkatolikusok október 1-jén ünnepeljük az Istenszülő oltalma ünnepét. Szép párhuzam a két ünnep: Magyarok Nagyasszonya és Istenszülő oltalma ünnepe. Ez utóbbinak nem biblikus az alapja. Történt, hogy a gazdag, erős és dicső császárváros, Konstantinápoly a 10. század elején egy pestisjárványtól szenvedett. A hívek a blakhernai templomban gyűltek össze, kérve a Szűz közbenjárását. Az imával telt napok egyikén Szent András püspök és Szent Epifán diakónus megpillantotta a Szüzet, aki szentek társaságában ereszkedett alá az égből, mafórionját (fejkendőjét) védően a nép fölé terítve. Attól fogva megszűnt a járvány, és a napot Bölcs Leó császár az Istenszülő oltalmának ünnepnapjává tette.

Szűz Mária ünnepein azt az evangéliumi szakaszt olvassuk, amikor Jézus útja során betért a barátaihoz, Mártához és Máriához. Ez a történet oly’ nagyon emberi! Mert képzeljük csak bele magunkat Márta helyzetébe! Eljön az Úr, megérkezik kíséretével, a tanítványokkal együtt tiszteli meg házukat. A keleti ember számára a vendégfogadás nagyon fontos, ebben nem vallhat szégyent. A vendéget Márta természetes módon szeretettel és körültekintéssel akarja ellátni. Sürög-forog, és azt látja, hogy testvére, aki szintén háziasszonya a háznak, ott ül Jézus lábánál, és csak hallgatja őt. Érezzük Mártának a jogos felháborodását. Méltatlankodva kéri Jézust: „Uram, hát szólj neki, jöjjön, segítsen nekem.” Ugye milyen emberi a rossz érzése? És az Úr nem feddi meg Mártát, és nem feddi meg Máriát sem, hanem felnyitja Márta szemét arra, hogy van egy fontossági sorrend az életben. Mária, aki hallgatja az Úr igéjét, a jobbik részt választotta.

Kedves Testvéreim!

Mária és Márta esete számunkra nagyon is időszerű.

Látjuk és tapasztaljuk, hogy sokan vannak a megkereszteltek között, akik nincsenek elég közel az egyházhoz. Szokásokat tartanak, a maguk módján élik vallásos életüket, és talán nem bántódnak meg, ha kultúrkeresztényeknek hívom őket. Azok a testvéreink, akik elmennek egy templomba, ahol sétálgatva körülnéznek, csodálják a szép képeket, a freskókat, a szobrokat, a mozaikokat, az építészeti megoldásokat, és büszkén azt mondják: igen, ez a kereszténység. Akik elmennek egy-egy kegyhelyre, egy csodálatos templomba vagy kolostorba és eltelnek a kultúra, a művészet, a keresztény évszázadok gyümölcsének teljességével, és büszkén kihúzzák magukat: igen, ez a kereszténység. Nem tudják, hogy mindez a csoda, ami bennünket egy templomban, egy kegyhelyen körülvesz, csupán eszköz, hogy ott találkozzunk Istennel.

A kultúrkeresztényeknek meg kell találniuk az utat Istenhez, hogy ne csak egy kulturális háló, ne csak művészeti érték, az egyház ne csak szolgáltató partner legyen, hanem elkötelezett kereszténység éljen a lelkükben. Látjuk ennek a felfogásnak, ennek a hígulásnak a sajnálatos következményeit. Így maradhatott ki az Európai Unió alkotmányából Isten és a kereszténység felvállalása. Ezért történik meg, hogy egyre kevesebben járnak templomba, hogy olyan nagy múltú keresztény országok, mint Franciaország, Belgium, Hollandia, a skandináv országok elveszítik keresztény gyökereiket. Miért? Mert nem mennek elég közel Krisztus egyházához.

Istennek hála, vannak még hűséges keresztények! Vannak olyanok, akik nemcsak a külsőségért ragaszkodnak az egyházhoz, hanem keresztény hitük életüket vezető elköteleződés. Akik áldozatot tudnak hozni azért, hogy hitüket gyakorolják. Akiknek fontos a keresztény értékrend, fontos Krisztus evangéliuma, akkor is, ha ez nehézségekbe ütközik. Tudnak örülni, tudják sugározni Krisztus föltámadásának és örömhírének boldogságát. Az Úr az imént hallott evangéliumban pontosan erre utal, amikor egy asszony fölkiáltott eltelve az örömmel, a csodálattal: milyen boldog lehet a te édesanyád, Krisztus, aki téged hordozott és táplált! Jézus azt mondja, igen, boldog, de még boldogabb az, aki nemcsak fizikai kontaktusba kerül velem, hanem hallgatja az Isten szavát és megtartja azt, aki életté váltja a tanítást.

Európában, magyar hazánkban egyre többen értik, tapasztalják meg azt, hogy kereszténynek lenni csak egész életünkkel lehet. Nem egy bejegyzés csupán az anyakönyvbe, hanem igenis az életem vezérlő elve. Legdrágább kincsem a Krisztusba vetett hit, legszentebb kapcsolatom az istenkapcsolatom, ami segít abban, hogy el tudjam fogadni mindazt a tanítást, azt az erkölcsi rendet, azt az értékrendet, amit a kereszténység kétezer éve hisz és hirdet. Nem mazsolázhatom ki a nekem tetsző tanításokat, az általam elfogadható erkölcsi normákat, és nem dobhatom el a többit. Krisztust követni csak teljes szívvel lehet. „Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.” (Jel 3,16) Ebben az értelemben radikálisan, igenis mélyen kell kereszténynek lennünk. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége minden tagja azért van itt fizikai valójában vagy lélekben, mert szeretné valóban megélni krisztushitét. Azért zarándokolunk minden október elején, mert szeretnénk megerősödni Krisztusba vetett hitünkben, hogy azt továbbadhassuk.

Kedves Testvérek!

A világ azt várja el az egyháztól, hogy Mártaként sürögjön-forogjon, és tegyen meg mindent a gyakori szolgálat terén. Sokan azt várják az egyháztól, hogy oldja meg az emberiség problémáit, a szegénységet, a betegséget, az elesettek gondozását. De nincsen varázspálca a kezünkben, amivel az egyház megoldhatná a világ ordító problémáit, gyógyíthatná sebeit és orvosolhatná igazságtalanságait. A karitász mártai lelkülete az egyházé, de van ennél fontosabb: az evangelizáció, a lelkek üdvössége. Máriaként oda kell ülni Jézus lábához, hallgatni kell az Ő igéjét, és megtartani, életté váltani azokat. Az egyháznak fontos szerepe a szegénygondozás, az elesettek megtalálása, a siránkozók vigasztalása, a betegek gyógyítása, de elsődleges és alapvető feladata a lelkek szolgálata és az imádság. Szentjeink ebben mutatnak példát.

Ebben mutat nagy példát – személyesen is megtapasztaltam – Böjte Csaba atya, aki minden fáradozása ellenére sem tudja Erdély összes elhagyott gyermekét és árváját összegyűjteni. Az ő és munkatársai küldetése láthatóan ez, de csak akkor tudja beteljesíteni, ha imádkozik és a gyermekek lelkével törődik. Ezt pedig csak akkor képes megtenni, ha maga is ott ül Jézus lábainál, és hallgatja őt, imádkozza az igéket. Alapvetően mindannyiunknak az imádság, az Úr igéjének hallgatása és megtartása a feladatunk, amiből a jótett és a hiteles keresztény élet fakad. A KÉSZ csoportjainak ugyanez a küldetése: programokat szervezni, szebbé, gazdagabbá tenni saját magunk, barátaink és környezetünk életét, de a hit- és Krisztus- központúság mindenek előtt van!

Az istenszülő Szűz Mária ebben gyönyörű példa számunkra. Az ő ünnepén, az ő kegyhelyén ezt a példát kell látnunk. Ő igent mondott, elfogadta az Atya kérését, még ha nem is értette azt, hogy miként fog ez történni. Nem csak egyszeri alkalommal, hanem egész életében életté váltotta azt, amit ígért. Máriaként és Mártaként egyszerre, a hétköznapi és gyakori szolgálatban ott volt Fiával, kísérte őt, ott volt a kereszt alatt, és megélte feltámadását. A mai csodálatos ünnep számunkra éppen abban adjon megerősítést, hogy nem hiába vállalunk áldozatokat, nem felesleges szolgálni a közösség javát. Az istenszülő Szűz Mária élete talán nem mondható emberi szemmel sikeresnek, mert sokat nélkülözött, szenvedett, áldozatot hozott, de mégis boldog asszonynak mondjuk, Nagyasszonynak hívjuk őt, hiszen ő igazán boldog volt. Ez a mai ünnep és a zarándoklat erősítsen meg mindannyiunkat abban, hogy nem vagyunk egyedül. Mária kendője, Mária oltalma itt van a fejünk fölött. Magyarok Nagyasszonya velünk van! Ezt a hitbeli megerősödést kell hazavinnünk, ami segít hitelesen megélni kereszténységünket egyházközségünkben, gyülekezetünkben, családunkban, munkahelyünkön. Ez pedig megerősíti magyar hazánkat és féltve szeretett Európánkat.

„És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!” Ámen.

Forrás és fotó: jelujsag.hu

Nyíregyházi Egyházmegye