Valahogy így volt ez, amikor a nyíregyházi Huszár telepi iskolát a törvény erejét is latba vetve – megszüntették. Mindenki tudta, a város, a tanítók, a szülők, a tanulók, hogy ebből semmi jó nem kerekedhet ki. De az erő a döntéshozókkal volt. Véghez is vitték akaratukat, s még dörzsölték is kezüket a távolból – mert az itt élők mondhattak bármit – győztünk. A hatás ismert. Értem én az akaratot, de az ilyen direkt megoldások biztosan nem hoznak eredményt. S most vonatkoztassunk el, hogy roma, vagy magyar gyerekről van szó. Tudjuk, ha kiszakítják a megszokott környezetből, abból nem sül ki jó. Az ismeretlenség, a félelem, a dac nem szül megoldást.

Most kaptak egy új esélyt az ott élők, csak rajtuk múlik miként használják ki. Ez sem kötelező! Akinek sikerült gyökeret verni máshol, maradhat. De elindult valami, amire érdemes odafigyelni. S talán az egyház által adott plusz, még biztosabb talajt jelent majd. A test, a szelem pallérozása mellett, a hit, a lélek „kézenfogása” sokat segíthet. Hiszem, és ennek így kell lenni, a hívő embert könnyebb eltéríteni a jó fele. Ha ezek az apróságok megismerik a tízparancsolatot, megtanulnak imádkozni, másként néznek majd a világra.

Ez nem szegregáció, ez lehetőség! S aki itt szerepet vállal: diák, szülő, tanár, egyház most tanulja gyakorlat közben a teendőket, mert nincs kitaposott út. De egy biztos, mindebből a gyereknek kell kikerülni győztesnek!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum