2011. szeptember 8-tól, Kisboldogasszony ünnepétől kezdve lehetőségünk és jogunk van egybeírni a görögkatolikus szót. Ezen a napon érkezett meg ugyanis a MTA Magyar Nyelvi Bizottságától az erre vonatkozó hivatalos értesítés. Természetesen a Helyesírási Szótárba majd csak a következő évben kiadott kötetbe kerül így bele, s addig a szövegszerkesztő programok szorgosan aláhúzzák pirossal ezt az egybeírt szót. Mi azonban már mostantól használhatjuk így.
Fontos ez? Apróságnak tűnik, mégis nagy jelentősége lehet. S nem is annyira nyelvészeti okok miatt. Hiszen a nyelv mindig mélyen többet kifejez, mint pusztán a szavak használatát. Vannak szavak, amelyek fájdalmat, sebeket okoznak, s vannak, amelyek balzsamként hatnak. Vannak, amelyek lelkesítenek, s vannak, amelyek csillapítanak. Van olyan szó, mely egyeseket hidegen hagy, míg másoknak sokatmondó lehet. A nevek legtöbbször ilyenek.
Számunkra a görögkatolikus szó nem pusztán jelzős szerkezet, nem csak egy csoportot jelölő név, egy vallási felekezet elnevezése. Amikor halljuk és használjuk, benne van Máriapócs és Hajdúdorog, belehalljuk liturgiáink dallamait, érezzük vele a tömjén illatát, megjelennek vele az ikonosztáz fényei. És ott van még benne annyi sok emlék, egyéni és közösségi élmény, amely hitünket, magyarságunkat és egymáshoz tartozásunkat hordozza.
E változás miatt nem szükséges egyszeriben átkeresztelni az eddigi parókiákat, átírni az eddigi címeket, de új oktatási és szociális intézményeink – hála Istennek, egyre több van belőlük – természetesen a nevükben már egybeírva használják. (A Népszámlálás adatlapján azonban még külön kell írnunk. Ez fontos!)
Ez az egybeírás nem csupán nyelvileg, hanem teljes és átfogó jelentésében is szépen kifejezi a ránk jellemző egységet. Mi, magyar görögkatolikusok – bárhol és élünk az országban – összetartozunk, mély kapcsolatban élünk őseinkkel, közösségben vagyunk a katolikus Egyházzal, közös gyökérből táplálkozunk az ortodoxokkal, egység jellemzi lelkiségünket és teológiánkat, egységben van hitünk és liturgikus – s vele, reméljük, hétköznapi – életünk. Érthető tehát, hogy sajátunknak tekintjük ezt az egységet, ennek munkálását és szolgálatát.
Milyen nagy öröm, hogy ezen egybeírás által már nevünk is elárulja ezt a hivatásunknak tekintett egységet.
Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum