PANNÓNIA KÁVÉHÁZ

Így nyújtsuk kezünk az összetört ember felé

Magyarné Takács Bernadett írása.

Nagyon nehéz helyesen viselkedni, ha valaki padlóra kerül a környezetedben . Akár fizikai, akár lelki értelemben.

Mindenképpen tenni szeretnénk érte, az első, hogy nem akarjuk ott, lenn hagyni. De néha megmozdítani veszélyesebb , mert nem ismerjük a baj összes természetét, csak amit képesek vagyunk felfogni.

Szeretnénk enyhíteni a földön fekvő fájdalmát, de a legtöbbször ilyenkor csak arra van szüksége, hogy békén hagyják.Vannak helyzetek, amikor egyedül kell lennünk az összes fájdalmunkkal.

Gyors segítséget szeretnénk, mert míg ő nem érzékeli az időt, addig mi siettetnénk. A testi vagy lelki fájdalom kinyit minket az időtlenségre, mert a gyógyulásnak nincsen határideje.

Aztán, hogy kitöltsük a várakozás perceit, tanácsokat osztogatunk, elmeséljük saját ,,esésünk” sztoriját.Interaktívak vagyunk.

Pedig elég, ha csak elérhető közelségben maradunk csendben. Az összetört ember csendje ugyanis tele van válaszokkal. A szenvedő ember tudja már, hogy nem mindig mi irányítunk, hogy nem kell mindig projektben lenni, néha földön fekve várni kell. Hogy a normális kis életünk egy perc alatt feje tetejére áll…S legfőképpen tudja, hogy az igazi Erő elfogadni, hogy erőtlenek is lehetünk…

Ha valakinek fájdalma van a környezetünkben, az nem rólunk szól,nem a mi történetünk. De ahogyan kinyújtjuk a kezünket felé, az már igen.Azért vagyunk ott, hogy ne legyen egyedül a sötétben, több nem is kell…

Magyarné Takács Bernadett