Szülőtől szülőknek 

A gyermekek a Biblia szerint az Isten áldásai, a családok, a társadalom, s egy ország reménysugarai, és túlzás nélkül kijelenthető, hogy a szülők szemefényei. A szülői szeretet és a belőle fakadó gondoskodás, féltés az egész életük folyamán végigkíséri őket. Az esetleges szép szavak mellett nem lehet vitatni, hogy a szülők gyermekeik iránti kötelessége az életük egyik legnagyobb, megkerülhetetlen felelőssége.

Nem véletlenül fogalmazódott meg közös szellemi kincsként a bölcs mondás: „Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond”. Ebben nagyon sok igazság van, de nem szabad a gyermekvállalástól eltántorító tartalmat látni benne, inkább csak vitathatatlan ténymegállapítást, aminek igazságát egy szülő leginkább akkor érzi meg, amikor már elmúlt a „jaj, de szép, jaj de aranyos” gyermeki egyszerűség és tisztaság lenyűgözően csodálatos időszaka, s eljön a felnőtt kort előkészítő küszöb, a gimnázium – a választás ideje. Jelentkeznek a súlyos kérdések: Merre tovább? Hol lesz a legjobb a gyermekem számára? Fogják-e „becsülni”? Emberség, vallásosság, teljesítmény, különleges érdeklődés? Mi alapján válasszunk? Választani márpedig kell, lelkiismeretesen, mindent összevetve a legcélravezetőbbet, a legjobbat.

Szent Péter apostol írja: „Mindig készen álljatok arra, hogy megfeleljetek mindenkinek, aki reménységtekről kérdőre von titeket.” A fiatal keresztény ember számára egy program is megfogalmazódik itt: tanúságot kell tennie hitéről és a hit megismerésében valamint a többi műveltségi területeken is, a legnagyobb felkészültségre kell szert tennie, hogy a „nagybetűs életben” majd valóban megállja a helyét, ha annak forgatagába lép.

Tehát a feladat a következő: megszerezni a tudást, s ehhez olyan hátteret is biztosítani neveléssel, hogy a későbbiekben gyümölcsöző legyen. E feladatnak az oktatási intézmények közül leginkább a katolikus iskolák felelnek meg, melyekben az oktatás mellett nem feledkeznek el a nevelésről: „Az iskola azért tanít, hogy neveljen, vagyis belülről alakítsa az embert” (Kat. Isk. 29.)

A hajdúdorogi görög katolikus gimnázium az említett alapelveken felépülő iskola. Nekünk, görög katolikusoknak, különösen is kedves, mivel az egyetlen Görög Katolikus Gimnázium az országban. Az utóbbi évtizedben a korábban megindult infrastrukturális fejlődés folytatódott, s az alapvetően szükséges épületek (kollégiumok, kápolna stb.) elkészültek.

A gyermekek kollégiumba való elengedésétől nem kell tartani! Családunk alapvető tapasztalata, hogy a szülői háztól való elszakadás fontos állomása az egészséges önállósodás folyamatának, és hozzásegít az önálló gondolkodás, gondoskodás és felelősségérzet kialakulásához. A vallásos és keresztény értékrendet képviselő és megvalósító kollégiumi nevelőtanárok irányításával a serdülőkori problémák sajátos természetességgel oldódnak meg. Úgy tapasztaltuk, hogy ezeknek a szempontoknak megfelelő környezetet nyújt a hajdúdorogi görög katolikus gimnázium. A kápolna, a mindennapi liturgiák és az imádság helye nemcsak fizikai értelemben van a komplexum középpontjában, hanem lelki értelemben is. Sok diák mindennapos rendszerességgel vesz részt a liturgiákon, a saját szándékaikért való közös imádság nagyon megerősíti őket. Ugyanígy az a jó példa is, melyet a tanáraiktól is látnak, hisz a kápolnai programokon ők is rendszeresen részt vesznek.

Igen sok szakkör és különleges képességet is jelentő foglalkozás közül választhat a diák, az ikonfestészettől kezdve az énekkaron át, az íjászatig, mindenféle tehetségbontakoztató lehetőség megtalálható. Igaz, hogy ezek a lehetőségek kiemelten fontosak is lehetnek, mégis a törzstantárgyak új és régi szempontokat figyelembe vevő súlyozottsága nyújtja az oktatás színvonalának jó oldalát, de nehézségeit is. Különösen fontos, hogy angol nyelvből nyelvvizsgahely lett a gimnázium, melynek lehetőségét egyre jobban igyekeznek érvényesíteni. A gimnáziumot leginkább azzal támogathatjuk, ha gyermekeink figyelmét továbbtanulás szempontjából igyekszünk Hajdúdorog felé irányítani, nevelésüket és oktatásukat pedig a felkészült tantestület gondjaira bízni.

dr. Soltész János
szülő

Az iskola

Jól emlékszem arra a napra. Késő délután értek haza a lányok. Amikor rájuk néztem, tudtam, hogy az történik, amit nem szerettem volna. Eldőlt. Elmennek.

Nem volt más választásom, mint jó képet vágni a dologhoz (persze némi sírás után) és felkerekedni, megnézni azt a híres nevezetes iskolát.

Az igazgatóhelyettes fogadott minket, és körbevezetett az iskolán. Nagyon kedves volt, és minden kérdésünkre válaszolt. Elmondtam neki, hogy a két lányom közül az egyik mozgáskorlátozott, és egy kicsit aggódunk, hogy fog boldogulni az új környezetben. Megnyugtatott, hogy megkap minden segítséget. Talán mégis el kell engednünk őket? Úgy döntöttünk, hogy igen. Egy sikeres felvételi után szeptemberben beköltöztek a lányok a kollégiumba. Hamar felvették az iskola ritmusát. Sokféle elfoglaltság közül választhattak. Nagyon szerették a tűzzománc-készítést, a virágkötészetet, a sok színházat és mozit. Részt vettek a Ki Mit Tud?-on, ahol jelbeszéddel adtak elő egy Máté Péter számot. Olyan jól szerepeltek, hogy meghívták őket az iskolabálra is.

Karácsonyra sütöttek nekünk mézeskalácsot, és mindig megleptek egy ünnepi virágtállal. A lelkigyakorlatok igazi, maradandó élménynek bizonyultak számukra.

A zarándoklat egy nagy erőpróba volt, de a máriapócsi megérkezés igazi lelki feltöltődést jelentett. A kollégiumi nevelőtanárok sokat törődtek velük. A közös kirándulások, a palacsintázások, a karácsonyi angyalkázások emlékei elkísérik őket egész életükben.                                  

Az iskola rengeteget segített a mozgáskorlátozott lányomnak. A kollégiumi lépcső mellé korlátot szereltek a könnyebb közlekedés érdekében. Az írási nehézségei miatt sikerült elintézni a szóbeli feleltetéseket. Az érettségivel és továbbtanulással kapcsolatban is nagyon sok segítséget kapott.

Amikor visszagondolok erre a négy évre, csupa szép emlék jut az eszembe. Mosolyognom kell az akkori félelmeimen. Azt gondoltam, elveszítek valamit, de inkább kaptam. A gyerekeim mély érzésű, céltudatos felnőttek lettek. Ebben nagyon nagy szerepe volt az iskolának.

Zakor Györgyné

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum