PANNÓNIA KÁVÉHÁZ
A megtalált idő nyomában
Tóth Szilvia írása, merengése a mulandóságról és öröklétről.
"(...) Így van ez a múltunkkal is. Hiába próbáljuk felidézni, értelmünk minden erőfeszítése hasztalan. Kívül esik az értelem területén és hatalmán, valami kézzelfogható tárgyba van rejtve (ennek a kézzelfogható tárgynak a bennünk keltett benyomásába), amiről még csak sejtelmünk sincs. Pusztán a véletlenen múlik, hogy ezt a tárgyat halálunk előtt megtaláljuk-e vagy sem." (Marcel Proust)
Ritkán nézelődök kirakatok előtt, de a Nagykörút egyik játékboltja egyre gyakrabban s egyre hosszabb időre késztet megállásra. Az üveg mögül cinkosan kacsingatnak az egykori Magyar Lemezárugyár termékeiről másolt pléh játékok. A lendkerekes holdrakéta, ami a csúcsát benyomva függőlegesre húzta fel magát és az ajtaja váratlanul előredobódott, hogy láthatóvá váljon benne az űrhajós. Az emlékeimből kiemelkedő rakéta nem sokban különbözik a kirakatitól, de azért kis idő múlva gyanússá válik az angol "Skyexpress" felirat: az enyémen az "Interkosmos" és a "CCCP" jelölés terelte a szülők figyelmét a szovjet űrprogram eredményeire.
A rakéta mellett, a lemezpersely falára pingált kutyus alig várja, hogy kipróbáljam, vajon 200 Ft-os is ráférne-e a régen öt forintos nagyságú érmékre hitelesített, pimasz kis nyelvére. Az a kis pléh konyhatűzhely, kinyitható sütővel, apró gombokkal, úgy tűnik, nem kapható. A lemez játékok között üveggolyó dekoráció, közepükben, az egykor hunyorgó szemrevételezéseimből ismert, csavart, tortadíszre emlékeztető, különféle színű, megfejthetetlen titokkal. Ha tudnám mi az ott bennük, talán elveszítenék varázsukat, de így még mindig csodálom, s már az ujjaim között érzem tökéletes, kocogó símaságukat. A felfedezett játékok egyre beljebb szemtelenkednek gyerekkorom zegzugos folyosóin, ahol különböző illatokat, színeket, arcokat, történeteket találnak. Az emlékek, mint üveggolyók gurulnak elém innen-onnan, s egyenként rácsodálkozok titokzatos, érintetlen magjukra. A pléh játékaim közül már egy sincs meg, a karácsonyfa alól szükségszerűen kerültek először a polcokra, majd a fiókokba, hogy aztán kipróbálják magukat a homokozóban, végül recsegősen, berozsdázva az istállónk egyik sarkában álló, asztal alatti faládába, békák és pókok lakhelyére, egyúttal tudatalatti világunkba. Mire igazán értve tudtam volna őket kezembe fogni, elenyésztek.
A régi gyerekkori játékok, haszontalan semmiségek, kikoptak még a családi emlékezetből is, az asztal viszont, ami ugyanott végezte, mint a játkékok, a későbbiekben még fel-felbukkant bizonyos alkalmakkor az életünkben, s emléke megőrzését szájhagyomány is segítette.
Kisgyerekként, amikor az asztal alatti ládából próbáltam kihalászni a játékaim, óvatosan, hogy véletlenül se nyúljak pókhálóba, vagy az istállóba fészkelő fecskék ürülékébe, nem tudhattam, hogy nagyapám ez alatt az asztal alatt dohányzott a korabeli fiúkkal. A 12 személyes asztal akkor még dédanyám, a faluban ifiasszonyként ismert Erzsébet tiszta szobáját foglalta el. A földig érő, nehéz asztalterítő alatt egy ideig rejtve maradhatott a csíny, a csibukba tömött dohány füstje óvatosan szivárgott ki a rejtett barlangból. A csibuk később, nagyapám halála után a gombostálban talált menedékre, az unokák keze fintorogva rakta arréb, mint oda nem illő kakukktojást, a dohányszagtól még mindig büdös kis pipát. Akkor még nem tudtuk miért foglalja a helyet, miért nem került szemétbe, s milyen kedves ajkak érintették egykor, mire megérthettük volna jelentését, a pipa maga is füstté lett. Az asztalról sem gondoltuk kisgyerekként, hogy milyen méltatlan rádobni disznóöléskor a másfél mázsás kivéreztetett állatot. Dédanyám akkor már nem élt, nem tudhattuk, hogy a disznózsíros bútorápolás nem váltaná ki az elismerését. Az asztal faragott lábai csak azután jelentek meg vádlón emlékeimben, amikor az asztal, a gombostál a csibukkal, a lemez játékok az utolsó tiszai árvíz után házunk romokba hullott vályogtéglái alatt találtak végső nyugalomra. Emlékké váltak, mielőtt megérthettem volna igazi jelentőségüket.
A "kék üveggolyó" nevet kapta az Apolló-17 űrhajóról 1972-ben, 45 ezer km-ről készült fotón látható földgolyó. A műholdak ma már a kisebb távolság miatt metszetekből készítik el a Föld teljes képét. Nemcsak a térbeli, de az időbeli távolság is átfogóbb képet adhat ugyanarról a dologról, nagyobb rálátást és teljesebb megértést biztosít, feltéve ha elő tudjuk hívni, be tudjuk élesíteni képüket.
A jelentőséggel bíró tárgyak sokszor kikopnak életünkből, s csak meghiúsult vágyakozás marad, hogy újra érinteni tudjuk azokat, a róluk felbukkanó váratlan, véletlen benyomások, mint üveggolyók kemény magja, még mindig hordozhatják számunkra az eltűnt jelentéshez kapcsolódó érzéseket.
Elvesztettük ugyan a lehetőségét annak, hogy közelről vizsgálhassunk, hogy szétszedjünk s újra összerakjunk, nincs meg a pontos tudás, de talán így is megkaphatjuk - ebből a távolságból is - a megérzés, a beleélés képességét, a megtalált idő örömét, azt, hogy megsejthetjük mulandóságunk s villanásszerűen belekóstolhatunk öröklétünkbe.
Tóth Szilvia
