November 1-jén a római katolikus naptárban mindenszentek ünnepe, 2-án pedig a halottakról való megemlékezés következik.
Mivel november 1-je munkaszüneti nap, ekkor látogatják a temetőket és gyújtanak gyertyát halottaikért az emberek, noha a halottak napját a római katolikus egyház naptára szerint november 2-án tartják. November első napja, mindenszentek ünnepe az Isten színelátására, a mennyországba megérkezett, megdicsőült összes szenteké. Nálunk, görögkatolikusoknál ez az ünnep pünkösd utáni első vasárnapra esik.
A novemberben tartott halottak napja a görögkatolikus híveknek pedig eggyel több lehetőséget biztosít arra, hogy imádkozhassanak ismert és ismeretlen halottaikért.
A görögkatolikus egyházi év ugyanis öt halottak szombatját, hratmotás szombatot ír elő, amikor a Szent Liturgiát követően Panachidát végeznek a szertartást vezető lelkipásztorok, s a halottakat név szerint is említik imáikban. A görögkatolikus naptár nagyböjt előtt egy szombatot, nagyböjtben a második, harmadik és negyedik szombatot, és a pünkösdöt megelőző szombatot jelöli meg halottak szombatjaként.
Könyörgéseink ugyanakkor november 2-án is az elhunytak lelki hasznára válik:
„A megdicsőült igazak lelkeivel nyugtasd meg Üdvözítőnk a te elhunyt szolgáidnak lelkét, megőrizvén őket a boldog életben, mely nálad van, emberszerető. A te nyugalmadban, Urunk, hol minden szentjeid megnyugszanak, elhunyt szolgáidnak lelkét, Üdvözítőnk, nyugtasd meg. Te vagy Isten, ki leszállottál a poklokra és a lebilincselteknek kötelékeit föloldozád. Elhunyt szolgáidnak lelkét, Üdvözítőnk, nyugtasd meg. Egyetlen tiszta és szeplőtelen Szűz, ki Istent mag nélkül szüléd, kérjed őt elhunyt szolgáinak lelke üdvéért.”
Forrás: Polyákné Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |