NEWS ARCHIVE

Miért válasszam a Szent Bazil Oktatási Központot (3) ?

Miért válasszam a Szent Bazil Oktatási Központot (3) ?
2011. október 21. 13:00

Eddig bemutattuk, hogy hogyan emlékeznek vissza az itt töltött évekre a volt diákok, hogyan tekintenek ránk a szülők. Most szeretnék röviden megválaszolni néhány kérdést, amely felmerül a pályaválasztás előtt álló fiatalokban. S remélem sikerül eloszlatni azokat a tévhiteket is, amely néhány embernek eszébe jut intézményünkről.

 

Milyen képzések vannak az intézményben?

4 évfolyamos és 6 évfolyamos általános gimnáziumi képzés, mezőgazdasági illetve vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos szakközépiskolai képzés.

A következő tanévtől kezdődően az egyik gimnáziumi osztályban a diákok egyik része kémiát és biológiát, a másik informatikát tanul majd emelt óraszámban.

 

Kisvárosi gimnáziumból” be lehet kerülni a legjobb egyetemekre?

Sokan kétkedve fogadják, hogy intézményünk volt diákjai megtalálhatóak az ország legjobb egyetemein, szakjain is. Az idén érettségizettek közül volt olyan diák is, akinek sikerült a legmagasabb pontszámú helyre bekerülni. (Corvinus egyetem, nemzetközi gazdálkodás szak.) Nagyon sokan mentek diákjaink közül a Debreceni Egyetemre, amelynek partneriskolája vagyunk, de voltak akik Szegeden, Nyíregyházán, Budapesten illetve Sopronban kezdték meg felsőfokú tanulmányaikat.

 

Milyen a nyelvoktatás?

Angol nyelvet és német nyelvet lehet választani első idegen nyelvként, ami azt jelenti, hogy heti 5 órában tanulhatják a diákok. A második idegen nyelvet az angol, német vagy olasz közül lehet választani, amelyet heti 3 órában tanulnak majd. Többen mindkét tanult nyelvből sikeres nyelvvizsgát tettek középiskolai tanulmányaik alatt, így jelentősen megnövelték felvételi pontjaikat.

Az idei tanévben pedig kialakításra került egy modern, korszerű nyelvilabor, amely remélhetőleg még sikeresebbé teszi a nyelvoktatásunkat.

 

Felkészítenek emelt szintű érettségire?

Természetesen, az idei tanévben is 47 érettségiző gimnáziumi diákunkból 15-en tettek emelt szintű érettségi vizsgát (a tanulók 32%-a).

5 tanuló matematikából, 1 tanuló történelemből, 3 tanuló angol nyelvből, 2 biológiából, 2 fizikából, 1 földrajzból és 2 fő kémiából.

Eredményük példaként állítható az alsóbb évfolyamosok elé, hisz öten 100 %-os teljesítményt nyújtottak a szóbeli vizsgán független vizsgabizottság előtt.

 

Rossz a közlekedés Hajdúdorogra.

Intézményünk saját autóbusszal rendelkezik, amely jelentősen megkönnyíti a kisvárosi lét hátrányainak leküzdését. Színházlátogatások, korcsolyázás, osztálykirándulás…

Minden hazautazáskor két autóbusz indul Nyíregyházára, egyik Újfehértó, másik Kálmánháza irányába. Az elmúlt tanév óta pedig Miskolcra is indítunk autóbuszt, hogy diákjainknak kényelmesebb és gyorsabb legyen az utazás. Vasárnap pedig egy-egy autóbusz érkezik Nyíregyházáról illetve Miskolcról. Hazautazáskor korábban kezdjük a tanítást, így kora délután már Miskolcról illetve Nyíregyházáról folytathatják útjukat haza diákjaink.

 

Vannak tehetséges diákok az intézményben?

Mi azt valljuk, hogy mindenki tehetséges, csak meg kell találni, hogy miben. Erre lehetőséget nyújtanak szakköreink. Amelyek nemcsak a versenyekre való felkészülést szolgálják, hanem a szabadidő hasznos, kulturált eltöltését is biztosítják.

 

Fontosabb versenyeredményeink az elmúlt tanévben:

Országos középiskolai hittanverseny Szeged

11-12. évfolyam 1. helyezés Debreczeni András,

9-10. évfolyam 1. helyezés Kelemen Mihály.

 

Országos Görögkatolikus hittanverseny 7-8. évfolyam: 1. helyezés csapatban.

Orosz-Tóth Árpád, Titkó Péter, Oláh Kristóf

 

Országos tűzzománc biennálé

1. helyezés: Szőke Petronella

3. helyezés: Erős Noémi

Sási Teodóra

Különdíj: Tóth Annamária

Oktatói díj: Monostory Viktória

 

Katolikus Iskolák Országos Diákfilmszemléje 2. helyezés: Kondás Kristóf

Országos levelezős német verseny 8. évfolyam 2. helyezés: Lakatos Bence

Hunniareg megyei rajzverseny 4. hely: Gyuró László

Megyei rajzverseny 6. hely: Madarasi Evelin

 

Gordiusz matematikaverseny megyei 6. hely: Káplár Márton

illetve csapatban 3., 5. hely: 11.;12. évfolyam

 

Tudásolimpia 1.,2.,3. helyezés: Kiss Gergő, Szolnoki Sebestyén, Bezzegh Asztrik,

Keresztény Ifjúsági Találkozó első helyezés (történelem, matematika, elsősegély, fizika, biológia)…

 

Kisvárosi gimnáziumban” nincs meg a megfelelő szakmai háttér.

„A nevelőtestületben két szakértő van, a vizsgaelnökök száma 7 fő. A tantestületben sok a fiatal pedagógus, akik idejük jelentős részét pedagógiai munkára, a gyermekkel való foglalkozásra fordítják. A tantestület intézmény iránti elköteleződése, aktivitása, színvonalas munkája elismerésre méltó.” (részlet a KPSZTI szakértőinek jelentéséből)

Szaktanáraink közel harmada rendelkezik pedagógus szakvizsgával. Az érettségi vizsga törvényességét felügyelő elnökök is mindig pozitívan nyilatkoznak az itt folyó oktató, nevelő munkáról.

 

Miért jobb görögkatolikus középiskolába járni, hiszen a római katolikus intézményekben is vannak görögkatolikus hittanórák?

Igaz, hogy a környék római katolikus egyházi iskoláiban is van „görög hittan”, de nem elég a hittan óra, nálunk a görögkatolikus liturgia mellett megismerkedhetnek és részt vehetnek a többi görögkatolikus szertartáson is. A „bennmaradós” hétvégeken a vecsernyével, utrenyével. Októberben és májusban minden nap végezzük az Istenszülő tiszteletére a Parakliszt. Amíg Hajdúdorogon volt a kegykép heti egy alkalommal énekeltük a székesegyházban az Akathisztosz himnuszt, most igyekszünk havonta eljutni egy alkalommal Máriapócsra köszönteni az Istenszülőt. Az itt töltött évek alatt megismerkedhetnek a nagyböjti szertartásainkkal is. Karácsonykor és húsvétkor lelkigyakorlatok segítik az ünnepre való felkészülést. Minden évben lehetőség van gyalog elzarándokolni Máriapócsra.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert