Bölcsőtől a búcsúig – ünnep a Vásárosnaményi görögkatolikus templomban

Nem tudok úgy gondolni Vásárosnaményra, mint egy szabolcsi kisvárosra. Nekem többet jelent ennél, nekem szülővárosom. Akkor is érzem a személyes bevonódást, ha egy tőlem függetlenített hírt, egy templombúcsú „történetét” kellene megírnom most. A szülőváros egy bölcső, mely e világba ringat minket, kit kemény, fából faragott oldalával, kit párnázott puhaságával. S első tapasztalatunk és érintkezésünk a külvilággal, mely szülőföldünkön ér minket, befolyásolja későbbi életünket és világlátásunkat is. Milyen jó volt visszatérnem ide, kedves bölcsőmbe, s látnom, hogy az egykor szerveződő görögkatolikus közeg kemény akarattá, sőt mi több, templommá nőtte magát.

Olyan közösség formálódott itt az évtizedek alatt, mely Istennek hajlékot, embernek találkozási helyet épített. A korábban Beregdaróc filiájaként havonta egyszer lelki gondozásban részesülő Vásárosnamény 2005-ben vált önálló egyházközséggé dr. Keresztes Szilárd ny. megyéspüspök jóvoltából. S a történet töretlenül ívelt felfelé az elkövetkező tíz évben. 2011-ben parókia és közösségi ház épült, 2016-ra templomot szenteltek a kisváros görögkatolikus hívei számára. Ma, egy évvel később egy gyönyörű ikonosztáz alapjai, egy útszéli kereszt („felkiáltó jel” az arra járóknak, ahogyan a házigazda, Demkó István parókus atya nevezte) és egy korszerűsített parókia várja az ide betérőt. Kis ékszerdoboz ebben a bölcsőben, mely ismeretlenül is hazavárja az innen elszármazottakat.

A maroknyi hívő összegyűjtése is fölöslegesnek tűnt annak idején, nemhogy egy templom felépítése – emlékezett vissza a templombúcsún prédikáló Ihnát János főesperes atya, aki a bibliai példák segítségével szemléltette, hogy az Isten, emberi számításaink ellenére is, összegyűjti szétszóródott nyáját, s a szent hajlék, sátor vagy templom megépül az isteni hívó szóra: olyan hely születik, ahol jelen van maga Krisztus. Olyan hely ez, ahol – „ebben a szeretetlenséggel, istentelenséggel teli világban béke és szeretet lakik”.

A házigazda Demkó István parókus atya hálatelt, minden hívőt átölelő szavai szintén visszakanyarodtak a templomépítés előtti időszakra, amikor még csak a „szívben mint bölcsőben született meg a gondolat”. S lám, ma már a templom búcsúján lehet jelen mindenki.

Az ikonosztáz isteni fényt sugárzó ikonjait és az útszéli kereszt ikonját Monostory Viktória készítette, Nagy Sándor faragta az ikonfal szerkezetét, díszeit, Török József a kültéri keresztet öntötte formába, de ez csupán egy pár név azok között, akiknek megköszönte parókus atya a közreműködését a pályázat megíróitól a süteménykészítőkig. A kerület papsága is szép számban jelen volt ezen az ünnepen.

S bármily költőien hangzik, mégis így volt: a viharos szél is tiszta ragyogássá szelídült a meghitt ünneplés láttán.  

Forrás és fotó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye