COFFEE PANNONIA
A Tour, a Giro és a Vuelta szurkolók az „életemben”
Roma Ádám írása.
17 éve már, hogy a kerékpározás szerelmese lettem, és több mint egy évtizede a három nagy: a Tour de France, a Giro d’Italia és a Vuelta a España háromhetes országúti kerékpárverseny közvetítéseit is rendszeresen követem.
A kerékpározás minden szépsége megjelenik a három hét során. Felemelő győzelmek, új sztárok születése, nagy bukások, sajnálatos kiesések szemtanúi lehetünk a majd egy hónap alatt.
Ezeken a hosszútávú versenyeken, akár csak az életben, vannak különlegesebb és nehezebb napok. Életünk igazán nagy fordulatai pl. a házasságkötés, gyermekszületés, születésnap, diplomaosztó, haláleset, munkahely elvesztése és váltása, sikertelen forgalmi vizsga és párkapcsolati szakítások feldolgozása. Próbatételek ezek, mint egy kaptató, egy hegymenet vagy kritikus pillanat a versenyeken.
A Tour de France-on (és persze a másik két nagy versenyen is) felemelő látni, hogy az utak mentén szurkolók tömkelege áll és tapsol, biztatja az őrült hajsza résztvevőit. Az emberek euforikus állapotban vannak.
Nagyon sokan mosolyognak, ugrálnak a szurkolók közül az út mentén, miközben a bringások elhaladnak mellettük. Ez mind igaz a sík, és mind igaz a hegyi szakaszokon.
Az összetett győztesek szinte mindig a hegyen nyerik meg a végső versenyt.
A több ezer méter szintkülönbséget „megmászni” több napon át – embert próbáló feladat.
Itt a szurkolók buzdítása még inkább felértékelődik. Minden méter nehéz lehet főleg az utolsó szakaszokon.
A mi életünkben kik azok a szurkolók, akik rendszeresen, nap mint nap szurkolnak az embert próbáló hegyeken? A könnyebb sík szakaszokon?
Amikor elmegyek futni és a futás után a feleségem vagy a férjem megdicsér, hogy „de ügyes voltál ma is!”, az jól esik. Amikor az iskolában a diákokat megdicsérem, hogy „de szépen felkészültek a tananyagból” és „csak így tovább” – a jó érdemjegy mellett, akkor a Tour de France egy-egy szurkolójának buzdítása jelenik meg az életünkben.
Amikor a munkatársamat egyik reggel egy szelet csokival lepem meg, akkor erőt és örömöt adok neki egyúttal.
Gondoljunk bele, ha a Tour de France-on ezek a mondatok hangoznának el: „Nem fogod bírni a hegyen”. „Remélem utolsó leszel”. „De gyenge vagy!” „Mit keresel te itt…?”, akkor az nem, hogy erőt adna, hanem még a maradék erejét is elvenné a sportolóknak.
Így van ez az életünkben is. Mennyivel több, szebb, értékesebb az életünk, ha sok „Tour de France-szurkolónk” van.
Roma Ádám
