November 5-én szombaton a balkányi Szent Miklós Szeretetszolgálat dolgozói gondozottjai és ellátottjai közös rendezvényen ún. Szüreti napon vettünk részt. A program kora reggel disznóöléssel és kalácssütéssel kezdődött, majd délelőtt tíz órától a szeretetotthon nagytermében KI MIT TUD? vetélkedővel folytatódott.

Az első fellépők a Szent Jácint Óvoda gyerekei voltak. A répa című orosz népmesét adták elő, amely mottóként szolgált, hiszen az anyaotthoni csecsemőktől, az idős otthon 96 éves lakójáig – korhatár nélkül – jelen voltunk a vidám mulatságon.

A KI MIT TUD?-ra benevezett az intézmény valamennyi részlege. A versenyzők egy hónapon át próbáltak és készítették a díszleteket. A szakácsnőink és szakácsunk megmutatták, hogy nem csak főzni, de táncolni is tudnak; az anyaotthon dolgozóinak is sikerült kifigurázni a rátótiak butaságát, a szenvedélybetegek Ludas Matyija most is háromszor hagyta helyben a gőgös Döbrögi uraságot; az ápolónők szegény emberének is sikerült túljárnia az erősek eszén. Az anyaotthon lakóinak autentikus cigánytánca után nem vallott szégyent a házi segítségnyújtók csapata sem.

Szép verset hallhattunk Major Kristóftól és egy gyönyörű éneket Zsiga Nikoletta Biankától. Az idősek közül néhányan ritkán hallott népdalokat énekeltek. A fellépők sorát a házi segítségnyújtók kórusa zárta. Az előadás végére már nem lehetett tudni, ki tartozik a szereplők és ki a közönség soraiba, együtt énekeltük az ismert népdalokat.
Igazi „sztárok” születtek ezen a délelőttön, akiknek szerepléséről még sokáig fogunk beszélni.

Ebédre toroskáposztát és hurkát ettünk, mustot ittunk.

A délutáni eredményhirdetésen a zsűri tagjai kifejezték örömüket a példátlan aktivitás és lelkesedés láttán. Jutalmul minden szereplő tortát kapott.

Ezután kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket: gyöngyfűzés, horgolás, csuhéfonás és kosárfonás.

A nap táncházzal zárult. A Szikes zenekar és Ugyan Attila tették próbára – moldvai táncok tanításával az állóképességünket és a ritmusérzékünket. Gyakorolni fogunk és legközelebb jobbak leszünk!

A vidám hangulatot, a szép dallamokat, a jó poénokat hazavittük magunkkal és még sokáig ott lesznek találkozásainkban, köszönéseinkben.

A kellemes, vidám kikapcsolódás után lelki töltekezésben is volt részünk.

Lelki napok

2011. november 9-10-én került megrendezésre a Balkányi görögkatolikus egyház dolgozói számára az ünnepekre való ráhangolódást is segítő lelki nap sorozat. Az előadások az elmélkedésen túl azt a célt is szolgálták, hogy együtt lehessünk és közösen imádkozhassunk a Máriapócsi Szűzanyához, kizökkenjünk a szürke hétköznapokból s odafigyeljünk egymásra és magunkra. Meglátásom szerint a hely szellemisége mindannyiunknak adott egy pozitív töltetet és nagyon jó érzéssel töltött el mindenkit az a tudat, hogy a Szent Liturgián külön értünk, a balkányi egyház fennhatósága alatt dolgozókért és hozzátartozóinkért is imádkozhattunk. Megható volt számunkra az is, hogy a templomból távozásunkkor a mi kis közösségünk, esperesünk celebrálásával elköszönt a Szűz Mária képtől, valamint a Máriapócsi kegyhelytől. Együtt dolgozunk a mindennapokban, panaszkodunk egymásnak, néha elmegyünk egymás mellett, talán köszönés nélkül, de itt együtt, egymással tudtunk közösen imádkozni. Ez tette oly meghatóvá az együttlétünket.

Közel 120-an vettünk részt a lelkigyakorlaton, ahol az első napon az elmélkedéseket Kapin István atya tartotta, melyet Zakeus történetére, második nap folyamán Mosolygó Tibor atya a 8 boldogság köré építette fel mondanivalóját. Külön köszönjük Tibor atyának, hogy megosztotta velünk életének nehéz, tragikus perceit, mely segítségével érthetőbbé vált számunkra mondanivalója, s élethűen tudta átadni gondolatait.

Az elmélkedéseket követően lehetőségünk nyílt megtekinteni a fatemplomot, mely vélhetően a régi pócsi templom mintájára készült. Érdekessége, hogy ez az egyetlen olyan templom Magyarországon, ahol a régi templom köré építették fel az újat, s amint elkészült a mai kinézetű templom, akkor bontották le a régi fatemplomot. A bővítésre a könnyező Mária kép adta az okot, hisz a rengeteg zarándoknak nem tudtak helyet adni Máriapócson.

Aztán betekintést nyerhettünk a bazilita kolostorba, ahol a könnyező Mária képpel kapcsolatos emlékek, festmények vannak kiállítva. Valamint megtudtuk azt is, hogy jelenleg 8 szerzetes él a falak között és 4 jelölt vár a szerzetesi habitus felvételére.

A két nap összegzésekén elmondhatjuk, hogy igenis szükségünk van arra a mai világban, hogy időnként megálljunk, s odafigyeljünk olyan gondolatokra, melyek elmélkedésre buzdítanak minket. Sajnos önmagunktól nehezebben szánjuk rá magunkat ilyen lépésre, hisz mindig meg tudjuk magyarázni, hogy épp akkor mi az a fontosabb dolog ami miatt nem érünk rá. Szükségünk van egy olyan segítségre, aki kézbe veszi lelkünk irányítását, akiben bízunk, s irányítása alatt részt veszünk ezeken a lelket és közösséget formáló lelkigyakorlatokon. Ez a segítség a mi esetünkben Jaczkó Sándor esperes úr, akit mind parókusként, mind pedig emberként követendőnek tartunk!

Ratkóné Pásztor Mariann
Kuruczné Herczku Irén
Dévai Renáta

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum