NEWS ARCHIVE

Idősek napja Balkányban

Idősek napja Balkányban
2011. november 25. 15:07

2011. noveber 21-én, egy hűvös hétfő reggelen két autóbusz kb. 100 utassal indult el Márjapócsra, a balkányi Szent Miklós Segítő Szolgálat által házi segítségnyújtásban részesített ellátottakkal.

Jó hangulatban, egyházi zarándokok énekét énekelve érkeztünk a görögkatolikus kegyhelyre. A templom alatt lévő kápolnában az elhunytainkról emlékeztünk meg egy rövid panachidával.

Ezt követően Szent Liturgia végzésére indultunk a templomba, ahol szentgyónást végeztünk, majd az áldozatot vettünk magukhoz.

A liturgia után a fatemplomhoz mentünk, ahol rövid történetet hallgatunk meg a máriapócsi templom építésének körülményeiről. Nagyon érdekes és hiteles előadást halottunk a helybeliektől.

Ebéd után, melyet a zarándokházban fogyasztottunk el, melyet ezúton is megköszönünk, ismét a templomba vonultunk, ahol az ajádékba vett kegytárgyakat megszentelték, majd elköszöntünk énekkel a Szűz Máriától és elindultunk haza.

Ez a maréknyi közösség, mely Biri, Bököny és Balkány lakosaiból tevődik össze, lelkileg és hitében megerősödve térhetett haza otthonaikba.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert