WEEKLY THOUGHTS
A kerítésen belül
William Barclay írt egy katonai szakaszról, melynek tagjai a második világháború egyik csatájában elveszítették egy barátjukat, és szerették volna tisztességgel eltemetni. Találtak egy templomot, mögötte temetővel, amit fehér kerítés vett körül. Megkeresték a papot, és megkérdezték, hogy eltemethetik-e barátjukat a templom temetőjébe.
– Katolikus volt? – kérdezte a pap.
– Nem – felelték a katonák.
– Akkor nagyon sajnálom – válaszolt a pap –, a temetőnket az anyaszentegyház tagjai számára tartjuk fenn. De eltemethetik a barátjukat a kerítésen kívül. Gondoskodom róla, hogy gondozzák a sírját.
– Köszönjük, atyám – felelték a katonák, és eltemették a barátjukat a temető mellett, a kerítés túloldalán.
Amikor véget ért a háború, a katonák még egyszer el akartak látogatni barátjuk sírjához, mielőtt hazautaztak. Emlékeztek rá, hol volt a templom, és a sír a kerítésen kívül. Keresték, de nem találták. Végül felkeresték a papot, hogy megkérdezzék, hol a sír.
– Uram, nem találjuk a barátunk sírját – mondták a katonák a papnak.
– Nos – válaszolt a pap – miután önök eltemették elesett bajtársukat, valahogy nem tűnt helyesnek a számomra, hogy ott legyen eltemetve a kerítésen kívül.
– Akkor áthelyezte a sírját? – kérdezték a katonák.
– Nem – felelt a pap –, a kerítést helyeztem át.
Pontosan ezt tette értünk Isten. Nem érdemeljük meg, hogy „a kerítésen belül” legyen a helyünk. Nem érdemeljük meg, hogy a Mennybe kerüljünk, ha meghalunk. Isten azonban kegyelmesen elmozdította a kerítést: elküldte fiát, Jézus Krisztust, hogy meghaljon értünk, hogy mi is tagjai lehessünk örökkévaló családjának.
(Wayne Rice)
