COFFEE PANNONIA

Pannónia Kávéház

Hozzád elért már a világőrület? – glossza

Van ebben a mostani helyzetben valami szokatlan, elgondolkodtató. Ezúttal P. Tóth Nóra nézett a világra fordított perspektívából az alábbi glosszájában.

 

Vírusként terjed az új valóságshow, a Stay-at-home-19. Népszerűségét bizonyítja, hogy világszerte egyre többen költöznek be a „villába”. A naponta többször is bejelentkező villalakók hosszabb-rövidebb posztokban, élő vagy streamelt videókban adnak életjelet magukról, bár erre vonatkozó kötelezettségük tudomásunk szerint mai napig nincs. Egyesek szívesen teszik magukat láthatóvá a nap különböző, akár előre megszabott időpontjaiban az őket figyelőknek. Ennek a jelenségnek a lélektani magyarázatát szakemberek abban látják, hogy a bezártság keltette szorongást és feszültséget csökkentik a külvilág felé közvetített helyzetjelentések, a kibeszélés közvetett formái.

 A rendezők naponta instrukciókkal látják el a beköltözötteket, és tájékoztatást adnak a reality show aktuális állásáról. A fiatalabb korosztályokat külön erre a célra létrehozott digitális felület készteti újabbnál újabb feladatok végrehajtására, itt azonban visszacsatolás szükségeltetik: fotók, rögzített vagy online videók igazolják a teljesítményüket.   

Mára az önkéntes beköltözések száma ugrásszerűen megnövekedett. De vajon mi állhat a „világőrület” hátterében, ha a producerek bevallása szerint is sokkal szerényebb költségvetésből kell dolgozniuk idén, és fizetni már egyetlen új villalakónak sem tudnak? Egyesek szerint ez összefüggésben állhat azzal a jelenséggel, hogy ebben az évben a lakosság körében aggasztó méreteket öltött a tragikus kimenetelű náthás megbetegedés, és a tüsszentéssel terjedő, halálos kór elől menekülnek tömegesen a biztonságot jelentő házakba. 

Az erőpróba jelenlegi állása szerint a Stay-at-home-19 lesz az évtized leghosszabb valóságshowja, sokáig kell még várnunk tehát arra, ki kerül ki győztesen. Ráadásul egyelőre csak beköltözni lehet a villába.

 

P. Tóth Nóra

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert