„Az Isten küld, testvéreim, tinéktek

Hogy sugarai eleven tüzét,

Amik Arcáról a szívembe égtek,

Sugározzam csendesen szerteszét

A testvéreknek, kik az éjben járnak.

Az Isten küldött, szentjánosbogárnak.”

(Sík Sándor)

November 26-án, szombaton katekéták és hitoktatók számára tartott szakmai napot Tereza Worowska hittudományi főiskolánkon. Előadásából nemcsak azt tudhattuk meg, hogy két szomszéd plébániához tartozó szülők és hitoktatók által megálmodott és megvalósított Szentjánosbogár klubból hogyan lettek több száz gyermeknek szervezett nyári táborok, egész évet átívelő rendszeres programok, de bepillantást is nyerhettünk egy-egy tábor hangulatába az énekek, közös játékok és kisvideók révén.

A Szentjánosbogár megszületésében jelentős szerepe volt annak a felismerésnek, hogy még a hitoktatásra, templomba járó gyerekek is gyakran nem keresztényi magatartást tanúsítanak, a kortárscsoport többségi normáihoz igazodva. Ami a mai napig is vezérfonalul szolgál a közösségi programjaik szervezésében, az nemcsak a hittani ismeretek átadása, hanem sokkal inkább a keresztény magatartás formálása, illetve segítségnyújtás ahhoz, hogy a (nagyobb) gyermekek önmaguk formálását mindennapi feladatuknak tartsák. Ennek megvalósításához a kiscsoportos beszélgetés és a játék fontosságára hívta fel a figyelmet az előadó. Ha jóra törekvő és Krisztust szerető és követő gyermekeket akarunk nevelni, akkor olyan nyelven kell velük beszélnünk, amit minden gyermek ért, ez pedig a játék nyelve. A játék – amellett, hogy haszna többszörös – a nevelőknek, csoportvezetőknek arra nagyon jó, hogy a rájuk bízott gyerekeket jobban megismerjék, mert az ember jellembeli tulajdonságai soha sem nyilatkoznak meg olyan nyíltan, olyan őszintén, mint a játék során. Annak a gyermeknek, akit jobban megismerünk, "testre szabottabb" segítséget tudunk adni az önneveléséhez.

Megismerni – megérteni – elfogadni – megszeretni, ez a nevelő és minden ember életében a szeretethez vezető út, s ez nemcsak a másik emberrel, hanem Istennel kapcsolatban is igaz. Így jutunk el a személyes Isten-kép kialakításának és formálásának fontosságához. Annak a megtapasztaltatása, hogy a keresztény életet hogyan élhetjük meg nemcsak vasárnap a templomban, hanem akár „szerda délután négykor is”; és a közösségben való lét visszatérésre ösztönző örömei olyan élményeket jelentenek a gyermek számára, amelyek mint leszúrt tűk állnak egymás után, s ha ezekre felfűzi az élete fonalát, Isten felé mutató irányt ad.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum