Csíkszentmihályi Mihály: „Az embert alábecsülni veszélyes dolog”

A professzor összefoglalta mindazt, amit az emberiség fejlődéséről gondol. Őszinte, emberi és egyszerű megfogalmazása magával ragadó volt, humora most is többször megcsillant. Saját tapasztalataival kezdte:

Gyerekként érte utol a második világháború, amiből nem sokat értett. Érdeklődéssel figyelte ugyanakkor, milyen különbségek vannak az egyes felnőttek borzalmakra, veszteségekre és nélkülözésre adott válaszaiban.

Míg egyesek összeomlottak a súlyok alatt, feladták, mások képesek voltak a nehézségek közepette is valami megfoghatatlan erővel és reménnyel tovább élni, méghozzá látszólag teljes, örömteli életet. „A life worth living”, ahogy ő fogalmazott, vagyis olyan életet, amelyet érdemes élni. Vajon mi tesz képessé egyeseket erre még az olyan szélsőségesen nehéz körülmények között is, mint a háború? És minek a hiányától szenvednek azok, akik erre képtelenek? Csíkszentmihályi munkásságának egyik fő válasza a „flow”, vagyis az áramlat. Ezalatt az alkotás örömét, illetve egy tevékenységbe való teljes bevonódást érti. Azt a folyamatot, amikor minden figyelmünk egyetlen célra összpontosul, és e cél felé vezető útban teljesen fel tudunk oldódni. Ilyen a művészi alkotás, a sport, egy dal eléneklése, de akár még a gyári futószalagon végzett munka is, amennyiben a személy képes a teljes bevonódásra, a tevékenység kizárólagos, önfeledt megélésére. Csíkszentmihályi szerint tehát a boldogság egyik alapvető feltétele ennek az élménynek a minél gyakoribb megélése. Legutóbbi budapesti előadásában azonban nem ezt fejtette ki részletesen.

Az emberiség történelmét tekintette át nagy lépésekben, az őskortól kezdve nagyjából a jelenünkig, azon belül is azt, hogy milyen fejlődési pontok milyen szabadságot adtak az embernek, és milyen új szintre helyezték az emberi létet.

A kommunikáció, a kódolt információ eljuttatta az embert az egyéni, elkülönült élményektől a közösségi élményekig. A vallások felszabadítottak a végességtől, a haláltól való félelem alól, és az élet új értelemmel telhetett meg. Az ember descartes-i értelemben vett értelmes, racionális lénynek való kimondása úrrá tette őt a föld felett, képessé az irányításra. Aztán ezt a hegemóniát, amelyből sok visszaélés származott (elsősorban a természet kizsákmányolása), megtörték a huszadik század elején megfogalmazott elméletek, például Darwin evolúciós elmélete, amely a majmoktól származtat minket, vagy Freud teóriája arról, mennyivel inkább az ösztöneink, mintsem a racionalitásunk vezérelnek minket. 

Az ember tehát hirtelen elveszítette addigi feljebbvaló státuszát, most viszont a nihilizmus veszélyének van kitéve.

Csíkszentmihályi egy szintén kint élő magyar tudóst idézett, aki szerint az ember alábecsülése még a túlértékelésénél is jóval veszélyesebb. Mindezek után a záró diákon a nagy világvallások alapértékeit vetítették ki, olyanokat, mint a „hit, remény és szeretet” a kereszténységben, de konfuciuszi és buddhista alapigazságok is megjelentek. Előadónk szerint tehát nem eddig ismeretlen, új elméletek jelentik az ember számára a megoldást, sokkal inkább a régi alapigazságok újra felfedezése, melyeket azonban a jövőben sokkal hatékonyabban terjeszthetünk és érvényesíthetünk a technika új eszközei által.

Csíkszentmihályi az egyik közönségkérdésre adott válaszában megfogalmazta, hogy az áramlat élményén kívül mi az, ami szerinte még élhetővé, örömtelivé teszi az életünket: „Ha a szomszédom szükséget szenved, segítek neki. Legközelebb, mikor én szorulok rá, ő segít nekem. Rá kell jönnünk, hogy együtt sokkal többre megyünk, mint külön-külön.” Nem zsákmányolhatjuk ki egymást és a természetet sem.

Az előadó egyéni megfigyelései és kutatásai azt is alátámasztják, hogy az anyagi javak és a diplomák száma nem befolyásolják azt, hogy az ember mennyire képes a boldog életre. 

Forrás: KÉPMÁS Magazin, fotó: Csibi Szilvia

Nyíregyházi Egyházmegye