COFFEE PANNONIA
Amikor Ferenc pápa Magyarországon járt...
„Tudják, mi akar lenni Teodor fiam április utolsó hétvégéje óta? Pápa. Eddig csak pap meg püspök akart lenni, de most már pápa is! És nem is csak, hogy mondja: el is játssza otthon, hogy ő az idős, öreg pápa. Valószínűleg nem lesz ő az új Bakócz Tamás, akinek a XV. században valóban komoly esélye volt arra, hogy magyar bíborosként pápa legyen, de az tetszik, hogy a fiam már tervezi az óvoda utáni életét… :) Egyébként, ha jobban belegondolok, nagyjából annyi idős most Teodor, mint én voltam akkor, amikor II. János Pál pápa Magyarországon járt 1991-ben. Személyes emlékeim nincsenek, archív felvételekből, szüleimtől és könyvekből vannak ismereteim az akkori magyarországi útjáról. Most, 2023-ban, amikor Ferenc pápa apostoli útra érkezett Magyarországra, újra a történelmet látjuk és éljük meg. És erről a hétvégéről, 10, 20, 50, 100 év múlva ugyanúgy kell majd beszélnünk, mint az azóta szentté avatott II. János Pál pápa 1991-es látogatásáról, amikor Budapesten kívül sok más helyszínen járt még, Máriapócson pedig Szent Liturgiát is végzett” – ifj. Obbágy László atya blogbejegyzése a pápalátogatásról.
Kezdjük ott, hogy micsoda elismerés, megtiszteltetés, hogy a Szentatya rövid időn belül harmadszor is magyar földre lépett! Felesleges a gyors fejszámolás: igen, a 2019-es csíksomlyói búcsún való részvétele is magyar földön történt! Aztán 2021 őszén, bár átutazóban volt csupán, ő celebrálta a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjét. És most? Nem olyan régen kórházi kezelésre szorult Ferenc pápa, s amikor megkérdezték tőle, hogy miért siet ki a kórházból, ő azt mondta: „Megyek a szentek földjére.” Magyarország a szentek földje – de szép is ez! Magyarország azért a szentek földje, mert Szent István királytól kezdve oly sok szentet és boldogot adott a világnak, az Árpád-házi szentektől kezdve, Szent Imrén, Szent Lászlón, Szent Piroskán, Szent Margiton, Szent Erzsébeten keresztül a XX. század boldoggá avatottjaiig: Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóig, Boldog Salkaházi Sáráig, Boldog Apor Vilmosig, Boldog Romzsa Teodorig, Boldog Scheffler Jánosig és Boldog Brenner Jánosig. A rég – és közelmúlt szentjeit megtartjuk emlékezetünkben. De vajon ma is tekinthetünk még szeretett hazánkra úgy, mint a szentek földje? Ferenc pápa hisz ebben, és ennek hangot is adott!
Nem véletlen, hogy a boldogok között az imént Brenner Jánost említettem utoljára. Boldog Brenner Jánost, mindössze 26 éves korában, kegyetlen brutalitással gyilkolták meg. 1957-ben, tehát a szovjet diktatúra kezdetén beteghez hívták, de csapda volt, ő a betegek kenetének olajával és az Eucharisztiával útnak indult, de megtámadták, s 32 késszúrással meggyilkolták. Magát nem tudta megvédeni, csak az Eucharisztiát: úgy találtak rá, hogy kihűlt bal keze még szorította az Eucharisztiát tartalmazó táskát a szíve felett. Brenner János boldoggá avatását már Ferenc pápa hagyta jóvá, s nagyon megdöbbentő volt számomra, hogy a Szent István Bazilikában a papokkal, szerzetesekkel, diakónusokkal, papnövendékekkel és világi munkatársakkal való találkozása során az első tanúságtevő nem más, mint Brenner József, boldog Brenner János 88 éves testvére volt, aki megköszönte a pápának, hogy szinte napra pontosan öt évvel ezelőtt (2018. május 1.) boldoggá avatták a bátyját. Csodálatos és megindító találkozás volt ez Brenner József és a Szentatya között! Számomra a második tanúságtevő személye volt még különösen fontos. Kondás Sándor atya, aki a görögkatolikus félórát vezeti a Kossuth rádióban, de a televízióból és a görögkatolikus közvetítésekből is ismerős lehet, az én Keresztapám. Az ő felesége édesapám húga. Ők ketten a keresztszüleim. Büszke voltam rá, rájuk, meghatódva hallgattam szavait, tanúságtételét. „Hálás vagyok Istennek, hogy már papi hivatásom kezdetén megszabadított a kishitűségtől és képessé tett elfogadni a lehetetlen helyzeteket, mert ő éppen azokból tudja a legtöbbet kihozni. Felismertette velem, hogy a papi szolgálat sikere nem abban mérhető, hogy milyen teljesítményekre vagyok képes, hanem abban, hogy mennyire tudom kiüresíteni, neki átadni magam.” Köszönöm Keresztapa, hogy 43 év lelkipásztori munkáját két mondatba összefoglalva adtál útmutatást a fiatal generációnak, személy szerint nekem is, és tettél tanúságot példaértékűen és hitelesen megélt papi hivatásodról és családodról Ferenc pápa előtt!
Minden olyan hirtelen történt. Ráadásul elég messze szolgálok a fővárostól, Magyarország legkeletibb csücskében. Bevallom, nem volt tervben, hogy részt vegyek a pápalátogatás valamelyik eseményén. Persze, a szívem mélyén éreztem, hogy életre szóló élmény lenne, meg hogy azért mégiscsak, de jó lenne ott lenni, találkozni a Szentatyával, együtt imádkozni vele… És aztán jött egy lehetőség, hogy a Szent István Bazilikába a péntek délutáni programra még lehet jelentkezni. Nem sokat hezitáltam.
Papként nem tudok elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy éppen azon a hétvégén tartózkodott Ferenc pápa Magyarországon, amikor a katolikus egyházban a hivatások vasárnapja volt. A római katolikusoknál ezt a Jó Pásztor vasárnapjának nevezik. 50 hónapja vagyok pap, és azóta különös kegyelemnek érzem, hogy a papi közösséghez tartozom. Felemelő és megerősítő. Néhány héttel ezelőtt nagycsütörtökön délelőtt részt vettem a nyíregyházi Székesegyházban az alkonyati zsolozsmával egybekötött Nagy Szent Bazil Liturgiáján, amin az akkori téli időjárás és a szakadó hó ellenére sok pap részt vett a Nyíregyházi Egyházmegyéből. Olyannyira felemelő és csodálatos élmény volt számomra az a közös Szent Liturgia a paptestvérekkel, hogy meggyőződésem, hogy ez az élmény is hozzájárult ahhoz, hogy rövid papi életem talán legszebb Húsvétját élhettem meg. Másfél évvel ezelőtt, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretében egy bizánci Szent Liturgián már jelen lehettem a Szent István Bazilikában – azért sem fogom elfelejteni azt az ünnepi eseményt, mert másnap engedték ki a kórházból 9 hét után az újszülött hármas ikreimet és a Feleségemet. Most nem ilyen izgalmak közepette érkeztem a Bazilikába, de felemelő és hitet adó volt megtapasztalni a papi közösséghez való tartozás örömét. Csodálatos emlék marad, hogy több száz paptestvérrel lehettem jelen a Bazilikában, akik közül sokakat személyesen, sokakat látásból ismertem ugyan, de a többséget egyáltalán nem, mégis tudjuk, tudtuk, hogy mi mindnyájan egy célért, egy ügyért küzdünk és dolgozunk (ebben az értelemben nem is olyan rossz dolog „együgyűnek” lenni…): az Evangélium hirdetéséért, az Örömhír átadásáért. Érzelmes délután volt.
És akkor Ferenc pápáról még nem is beszéltem… Azt kaptuk, amit szerintem mindenki várt tőle. Közvetlenséget, nyitottságot, figyelmességet, szeretetet és mosolyt. És ez nem ilyen megjátszott figyelmesség, szeretet és mosoly volt. Akárhány programba kapcsolódtam be a hétvégén online, akárhány beszédét hallgattam meg, egyszer sem éreztem azt, hogy neki ez most nyűg lenne. Nem bezárkózni és menekülni akart, nem letudni akarta ezt a hétvégét a magyarokkal. Ahol lehetett, bement a tömeg közé. Akivel lehetett, kezet fogott. Ha tudott, gyereket vett ölbe, vagy gyalog jött le a lépcsőn. A világ öt legvédettebb embere közé tartozik a mindenkori Szentatya (ha minden igaz, az amerikai, az orosz, az izraeli és a kínai államfővel együtt), most mégiscsak kapkodták néha a fejüket azok, akiknek őt védeniük kellett. De egy 86 éves, sokat látott és megélt, idős embert már nem kell védeni, tudja, merre kell mennie. :) A Szent István Bazilikában elsősorban egyházi személyekhez (lelkipásztorokhoz, püspökökhöz, szerzetesekhez, diakónusokhoz, papnövendékekhez, hitoktatókhoz) szólt a Szentatya, de azt hiszem, szavait meghallhatta minden Krisztus hívő. Egyik kedvenc gondolatom ebből a beszédből ez a mondata: „a válaszok az Úrtól és nem a világtól jönnek, a tabernákulumból, nem pedig az internetről.” Nagyon fontos gondolatokat osztott meg a szeretetről és a világban, különösen az Egyházban zajló megosztottságról. „A lelkipásztori munka akkor lesz gyümölcsöző, ha képesek vagyunk megélni azt a szeretetet, amelyet az Úr parancsolt nekünk, és amely az ő Lelkének ajándéka. (…) Szomorú, ha megosztottak vagyunk, mert ahelyett, hogy egy csapatként játszanánk, az ellenség játékát segítjük: a sátán bomlaszt, a sátán művésze a bomlasztásnak, ez a specialitása! Mi pedig egymástól eltávolodott püspököket, a püspökükkel feszültségben élő papokat látunk, viszály van az idősebb és a fiatalabb papok, az egyházmegyések és a szerzetesek, a papok és a világi hívők, a latinok és a görögök között; pártokra szakadunk az Egyház életét érintő kérdésekben, de politikai és társadalmi téren is, mereven képviselve ideológiai álláspontunkat. (…) Győzzük le az emberi megosztottságot, hogy együtt dolgozzunk az Úr szőlőjében! (…) Nagy kincs birtokába jutottunk, ne pazaroljuk el az evangéliumhoz képest másodlagos értékeket hajszolva!”
Elgondolkodtató. A megosztottság az egész világban jelen van. Nem kell, hogy feltétlenül az Egyházra gondoljunk. Látjuk a társadalmi, a kulturális, a gazdasági, a politikai különbségeket is, amik mind tönkre teszik a világot, amit az Isten szépnek, tökéletesnek teremtett. Eszembe jutnak Szent Pál apostol szavai, amit a Galatákhoz írt. „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.” (Gal3,28) Tényleg? És akkor mi ez a széthúzás, gyűlölködés, ellenségeskedés? Miért van a világban békétlenség, miért vannak háborúk? Amikor egyek vagyunk, egyek lehetnénk Krisztus Jézusban… Sajnos én ezt a széthúzást, ezt a megosztottságot tapasztaltam a pápalátogatás kapcsán is. Az ország egyik fele boldog, ujjong, tudja, érzi, hogy mekkora csoda az, ami ezekben a napokban hazánkban történt. A másik fele pedig ebben is csak a politikát látja, s örül, hogy szidhatja a kormányt és az Egyházat. Azt mondja a pápa, hogy a nagy kincset, amit kaptunk, ne pazaroljuk el az evangéliumhoz képest másodlagos értékekre. De jó, hogy ezt kimondta! Minden másodlagos, és semmi sem számít, csak Krisztus! Mert Krisztus nem csak a jövőnk, ahogy a pápalátogatás mottója is jelezte, de a jelenünk is!
A hétvége további részét már a Szentek Földjének keleti régiójában, otthon, Rozsályban töltöttem. De azért, ha tudtam, bekapcsolódtam online az eseményekbe, illetve utólag is néztem vissza programokat. (Igen, bár a Szentatya Szent István Bazilikában elmondott gondolataira utalva, a válaszok valóban nem az Interneten keresendők, most azért hálásak lehetünk az online felületnek, mert így tényleg semmiről nem maradtunk le…) Görögkatolikusként külön öröm volt számomra, hogy, még ha rövid ideig is, de szombaton betért a Rózsák terei görögkatolikus templomba is Őszentsége, az ottani hívekhez, ezzel egész egyházunkat megtisztelve. (Előtte a téren található római katolikus Szent Erzsébet templomban szintén megható találkozása volt szegényekkel és ukrán menekültekkel). Abba a templomba, ahol édesapám szolgált, amikor én születtem, abba a templomba, ahol én első lépéseimet is megtettem – talán az oltár, a papság felé is. Ferenc pápa a szomszédos országban zajló háború kapcsán a béke oldalán áll (a köztársasági elnök asszony köszöntőbeszédében a béke emberének is nevezte), s a görögkatolikus hívekkel együtt a Szent Liturgiából is ismert békességi ekténiát, könyörgéssorozatot imádkozta el.
Ferenc pápa egyik legizgalmasabb budapesti programja szerintem a fiatalokkal való találkozása volt a Papp László Arénában. Azon szívesen részt vettem volna én is! Aki látta a fiatalok sugárzó tekintetét… Vágytak a Szentatyával való találkozásra! Ferenc pápát érkezését követően druszája, Palánki Ferenc püspök atya köszöntötte, s ajándékozta meg egy harmadik Ferenc, bizonyos Puskás vezetéknévre hallgató által dedikált futball labdával, egy Rubik-kockával és egy tokaji aszúval. Gyönyörű és megható tanúságtételeket ezen a napon is lehetett hallani, nekem a legjobban Levcsenkó Tódoré tetszett, aki Kárpátaljáról, görögkatolikus papcsaládból származó, de a miskolci Jezsuita Gimnáziumban tanuló fiatalként a békéről beszélt. Mi másról is beszélhetett volna ezekben a viszontagságos időkben… A Szentatya magyarul kezdte a beszédét, ezt mondta: „Köszönöm!” Ferenc pápa, mi köszönjük! Talán nem túlzok, ha azt mondom, zseniális beszédet mondott. Humoros volt, frappáns és szellemes. Ugyanakkor gondolatébresztőnek sem utolsó. „Az ember nem attól lesz nagy, hogy mások felé emelkedik, hanem, hogy másokhoz leereszkedik. Ne mások kárára legyetek nagyok, hanem, hogy másokat szolgáltok. (…) Isten nem elítélni akar, hanem megbocsátani!” – és ezt többször el is mondatta a megjelent ifjúsággal.
A pápalátogatás fénypontja a vasárnapi szentmise volt, amin a várakozásoknak megfelelően rengetegen voltak. Nem prédikált különösebben hosszan a Szentatya, de még zárásként is adott némi komoly útravalót: nyissuk ki a kapukat, legyünk nyitott kapuk – ne zárkózzunk be, nyissunk a világ felé! „Testvérek, kérlek benneteket: nyissuk ki a kapukat! Próbáljunk mi is – szavakkal, gesztusokkal, hétköznapi tettekkel – olyanok lenni, mint Jézus: nyitott kapuk, olyan kapuk, amelyeket senki előtt nem csapnak be, olyan kapuk, amelyeken mindenki beléphet és megtapasztalhatja az Úr szeretetének és megbocsátásának szépségét. (…) Engedjük be szívünkbe az élet Urát, az ő igéjét, aki vigasztal és gyógyít, utána pedig lépjünk ki, és váljunk mi magunk is nyitott kapukká a társadalomban! Legyünk nyitottak és befogadóak egymás felé, hogy segítsük Magyarországot a testvériség és a béke útján növekedni.”
Jó lett volna a Papp László Arénában, akár a Kossuth téren is ott lenni, de nincs hiányérzetem; azt hiszem, a Szent István Bazilikában történő találkozás, hogy a látszólag gyenge, mégis, annál erősebb, 86 éves Ferenc pápa Magyarországra látogatott, egy életre el fog engem kísérni. És kapcsolódjunk vissza nyitógondolatomhoz. Teodor lehet, nem fog emlékezni arra, hogy a pápalátogatás hatására pápa akart lenni. Majd lát ő is képeket, videókat, s mesélünk erről a hétvégéről neki. De ennek a látogatásnak történelmi jelentősége kell, hogy legyen az utókor számára! Ferenc pápa napokkal a hazatérését követően, a szerdai általános audiencián is a magyarokról áradozott a Vatikánban. Jól érezte magát nálunk, és ez látszott is rajta! „Budapesten érezhettem minden magyar ember szeretetét!” Biztos vagyok abban, hogy Ferenc pápa ismeri Szent Pió atya jóslatát Magyarországról: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!" Az Istennek terve van velünk. Terve van ezzel a nemzettel, terve van a magyar néppel. Fülöp metropolita szerint Őszentsége a reményt hozta el közénk. Ezt én is adom. Ferenc pápa reményt lát Magyarországban! A Szent István Bazilikában nem véletlenül idézte gondolatai végén Mindszenty bíborost: „Ha van egymillió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól!”
Mi se féljünk, de tegyünk érte: hitben, reményben, békében és szeretetben, megosztottság nélkül! Imádkozzunk Ferenc pápáért, hazánkért, egyházunkért és a papi hivatásokért! „Áldd meg Isten Szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját!”
ifj. Obbágy László atya
