A Görögkatolikus Karitász kisvárdai csoportja novemberben rendezvénysorozattal ünnepelte megalakulásának ötödik évfordulóját.
A Görögkatolikus Karitász kisvárdai csoportja novemberben ünnepelte megalakulásának ötödik évfordulóját. Ebből az alkalomból dr. Papp Tibor parókus atya vezetésével olyan rendezvénysorozatot állítottak össze a szervezők, melyben megszólították a gyerekeket, görögkatolikus egyházmegyei és kisvárdai református, római katolikus karitászos munkatársakat.
Első alkalommal a gyermekmisszióval ismerkedtek az érdeklődők. Ebből az alkalomból a Nyíregyházi Gyermekmisszió vezetője, Matavovszky Györgyné mutatta be a misszió lényegét, beszélt változatos programjaikról. A Szent Györgyös diákok Pindzsu István, kisvárdai segédlelkész vezetésével előadták a Gyermekmisszió himnuszát, melyet a város egyéb intézményeiből érkezett gyerekek boldogan énekeltek velük.
A második rendezvényen az egyházmegyei görögkatolikus karitászcsoportok találkoztak. Az ünnepi alkalmat megtisztelte Szocska A. Ábel apostoli kormányzó és Orosz István atya, az Egyházmegyei Karitász igazgatója. A kormányzó atya kifejezte abbéli örömét, hogy a Karitász munkatársai szeretettel és alázattal támogatják a bajbajutottakat - mindezt, világunk jobbá tételéért. „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” – idézett Máté evangéliumából.
A karitászigazgató karitász- mellényeket ajándékozott munkatársainak.
A harmadik találkozót az egészség jegyében szervezték meg. Az iskolások körében tartott egészségóra tudatosítani hivatott a gyermekekben, hogy mozgásszegény világunkban mennyire fontos a tiszta, egészséges ételek fogyasztása. Tudjunk a sok csábító ételek között úgy választani, hogy az mindenképpen az egészségünket szolgálja. A helyes étkezés mellett gondot kell fordítanunk a rendszeres testmozgásra is. A gyerekek kíváncsian kóstolgatták az előre elkészített ételeket. Az összejövetel végén felvillanyozta őket a meridán szemtorna bemutatása, gyakorlása.
A november 22-i rendezvény a város iskolái körében a karitász által meghirdetett rajzverseny díjátadójával kezdődött.
Majd a Kisvárdán működő történelmi egyházak és segítő szervezetei mutatkoztak be. A római katolikus egyházközség részéről Dobai Ottó diakónus, a Karitász és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kisvárdai csoportja mutatkozott be. Százvai László református tiszteletes a Kontraszt kiállítás egy részéről mesélt. A Református Nőszövetség bemutatkozása utáni szeretetvendégség és kötetlen beszélgetés közben a közös betlehemezésről is beszélgettek a jelenlévők.
Fontos, hogy gyermekeink minél fiatalabb korban ismerkedjenek meg a karitász lényegével, tudják, hogy milyen tevékenységet végeznek azok a munkatársak, akik ebben a szervezetben vállalnak önkéntes munkát. Váljon életük részévé az adakozás, önkéntesség, halljanak és ismerjék is meg a rászorulók helyzetét. Tapasztalják meg, hogy adni jó. Segítőként ők is vágyjanak a közösségbe.
Mindegyik eseményt ünnepélyesé tette a kisvárdai Szent György Görögkatolikus Általános Iskola pedagógusai által vezetett színjátszó, népi tánccsoport és az énekkar lelkeket melengető előadása. Az ünnepségsorozat jó alkalmat kínált arra, hogy a hasonlóan gondolkodó, tevékeny szeretetet gyakorló emberek megismerkedhessenek és közelebb kerülhessenek egymáshoz.
Forrás és fotó: Görögkatolikus Karitász, Kisvárda
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |