PANNÓNIA KÁVÉHÁZ

Hármas ikreink két évesek lettek

Obbágy László atya írása.

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!!! „Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék. Nem az a megbízható, aki magát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl.” (2 Kor 10,17-18) Hálával a szívemben és a dicsekvés, magamutogatás szándéka nélkül, de büszkén és boldogan fogalmaztam meg ezt az írást, egy percig el nem felejtve, hogy minden kegyelem az ember életében, és semmi nem a mi érdemünk. Többen azt javasolták, írjunk naplót a gyerekekről, évek múlva milyen jó lesz visszaolvasni, hogyan fejlődtek a mi pici Csodáink. A múlt héten kétévesek lettek, én pedig szerettem volna újra megfogalmazni az érzéseimet. Fogadják szeretettel, örüljenek velünk együtt, és kérem, továbbra se hagyják abba az értünk mondott imákat! Köszönjük az eddigieket is! Istené a dicsőség!

***********************************************************************************************

Nem olyan régen történt, még egy hónapja sincs. 2023. június 16. Esküvő volt Rozsály City-ben, és hivatalosak voltunk az azt követő vacsorára, lakodalomra is. Első lagzink volt hatosban: anya, apa, Teodor, Flóra, Janka és Míra. Hogy fogjuk megoldani a logisztikát? Meddig tudunk maradni? Fogják-e bírni a csajok? Sok-sok kérdés… Bár tudtam, hogy a mi lányainkról van szó, a legcsodálatraméltóbb teremtményekről a Földön, mégis, minden képzeletemet felülmúlta az az este. Velük. A lányok végül este 10-ig maradtak, akkor Kitti hazavitte őket, ahol anyósom és apósom őrizték az álmukat, mi pedig Nejemmel és elsőszülött Gyermekemmel lagziztunk tovább. S hogy mi történt este 10-ig? Buli Aprajafalván! A Hölgyek kimaxolták a cukiságfaktort. Jókedvűek, vidámak voltak, mindenkihez odamentek, társasági életet éltek. Miért is viselkedtek volna másképpen, számukra ez a természetes. Boldog babák egy boldog családban. Sokat táncoltam velük. Mindhárom lányommal. Talán még korai, de eszembe jutott, hogy majd amikor a szalagavatójukon vagy az esküvőjükön fogunk táncolni… Istenem… Talán hamarabb el fog jönni az a nap, mint gondolnám. (Remélem, legalább az esküvőjük nem egyszerre lesz…:)) Rajongást, szeretetet, hálát eddig is éreztem az irányukba, de ezen az estén, a táncparketten más érzés kerített a hatalmába. Értse mindenki jól: szerelmes lettem a lányaimba. Július 8-án két évesek lettek. Papíron lenne még három hónapjuk addig… De nem vártak. Szerettek volna már hamarabb megajándékozni bennünket azzal a földöntúli boldogsággal, amit az ő jelenlétük által kaptunk. Köszönjük Nekik!

Első lagzink hatosban :)

Nem indult könnyen. De még mennyire, hogy nem. A hideg futkos a hátamon, ha belegondolok abba, hogy már két éve történt, hogy mentő vitte el Kittit a rozsályi parókiáról. Reggel 9 óra 01, 02 és 03. Három perc – három Csoda! Aztán 63 nap a kórházban, tele aggódással, félelemmel, de reménnyel és hittel is. Egyszer jobban voltak a lányok, máskor rosszabbul. Volt, hogy valaki lélegeztető gépre került, volt, hogy rosszak voltak az értékek – meg kellett barátkoznunk a gondolattal, hogy az eleje nagyon nehéz lesz. Egy dologban sosem kételkedtünk, az Isten irgalmában. Tudtuk, hogy minden úgy lesz, ahogy lennie kell, biztosak voltunk abban, hogy a Jóisten megsegít bennünket. A jóságos és emberszerető Isten kegyelmeit, azt hiszem, ezt a Feleségem nevében is mondhatom, a mai napig érezzük. Flóra 690 grammal, Janka 920 grammal, Míra 990 grammal költözött a nagyvilágba. Egy kiló kenyér nehezebb volt náluk. Leírni is félelmetes… Amikor szeptember 9-én kiengedték a 4 Hölgyet a kórházból, Flóra 2220 gramm, Janka 2370 gramm, Míra 3090 gramm volt. És szerintem nem tudtuk, mire vállalkozunk a kórházmentes léttel. Olyan törékeny törpék voltak még. Arra emlékszem, hogy amikor a három hordozót vittük le a lépcsőn, és mentünk ki a kórházból, úgy néztek ránk az emberek, mintha babacsempészek lennénk… Végülis… :) Szüleimnél rendezkedtünk be a Kertvárosba, hogy közel legyünk a kórházhoz. Mivel a tanév már elkezdődött, többet ingáztam Nyíregyháza és Rozsály között. Szerencsére a rozsályi iskola vezetősége a kérésemre két napba zsúfolta a hittanórákat, így sokat tudtam Nyíregyházán lenni. Az a rengeteg Dr. Csont epizód, amiket az éjszakai etetések alatt néztünk a tv-ben Kittivel… Ez a sorozat ment éjjel 1, 2 körül, s mivel szerettük ezt a sorozatot, könnyebben ment az ébredés is a Hercegnőkhöz…

Teodor első találkozása a csajokkal

Szinte hihetetlen, de ilyenek is voltak... :)

Amikor visszagondolok az elmúlt két évre és hálát adok a Jóistennek mindenért, akarva-akaratlanul a legszörnyűbb és legnehezebb időszak jut elsőként az eszembe. 2021 októberében, tehát, amikor a lányoknak eredetileg születniük kellett volna, komoly kihívással kellett szembenéznünk. Korábban nem hallottunk róla, de azt hiszem, egy életre megjegyeztük az RSV kifejezést. Az RSV (Respiratory Syncytial Vírus) egy légúti betegség, röviden hörgőcske gyulladásnak nevezhetjük. Ez a vírus a koraszülöttekre nagyon veszélyes, ezért a kis súllyal, a 32. hét előtt született babák november és március között havonta kapják az ellenanyagot. 2021 őszén a vártnál hamarabb, már októberben jelentkeztek RSV megbetegedések országszerte, de az oltás csak novemberben érkezett meg. Bármennyire vigyáztunk, sajnos a lányok 2021 októberében elkapták ezt a vírust… Míra gyengébb tünetekkel, kórházi ellátás nélkül esett át a betegségen, ő kapta is az oltást. Flóra 2021. október 14-én, csütörtökön került kórházba. Előtte pár nappal megfáztak a lányok. Flóra annyira gyenge volt még, hogy nem tudott köhögni, a takony miatt enni sem, sokszor hányt. Az aznapi szemészet után lett rosszul, elszürkült az arca, nagyon rosszul nézett ki, rohantunk a sürgősségire. Én feküdtem be Flórával a kórházba, Kitti Jankával és Mírával otthon maradt. Először csak orreszközön kapott oxigént, majd szipapra került, és 2021. október 18-án, hétfőn, miután Janka is bekerült a kórházba, estére nem volt spontán légzése, ezért lélegeztető gépre került. Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy életem legnehezebb napjai voltak ezek. A lányom konkrétan haldokolt (miközben Janka sem volt annyira jól...), és én nem tudtam semmit tenni ez ellen. De, mégis volt valami, amit tudtam: hinni és imádkozni. Senkinek nem kívánom az érzést, amikor hat orvos körbeveszi a lányodat, téged pedig kiküldenek a szobából, hogy ne halld, miről beszélgetnek. Azt hiszem, volt egy olyan este, amikor az orvosok sem voltak biztosak abban, hogy Flóra életben fog maradni. Mondták is nekünk, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, de nem ígérnek semmit. Felkészítettek bennünket arra, hogy benne van a pakliban, hogy elveszítjük Flórát.

Amellett, hogy 4 könyvet elolvastam a héten, állandóan két ószövetségi történet lebegett a szemem előtt. Az egyik Jób története. „Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?” „Az Úr adta, az Úr elvette. Legyen áldott az Úr neve.” Isten tervének az elfogadásán sokat gondolkoztam a kórházban. Az elfogadás és a belenyugvás nem ugyanaz. Nem akartam, de nem is tudtam belenyugodni abba, ami velünk történik. De elfogadtam azt, hogy az Isten kezében vagyunk, és minden az Ő tervei, rendelése szerint fog történni. Megpróbáltam ráhagyatkozni az isteni Gondviselésre. Azt hiszem, megerősödtem bent a hitemben. A másik történet Ábrahámhoz és Izsákhoz kapcsolódik. Ábrahám és Sára sokáig könyörögtek gyermekáldásért, aztán az Isten megsegítette őket. Majd váratlanul azt kérte az Úr, áldozza fel a Morija hegyén fiát, Izsákot. Vajon minket is próbára tesz az Isten Flóránk megpróbáltatásaival, mint ahogy Ábrahámot is próbára tette? Ezeken gondolkoztam bent a kórházban. Arra gondoltam, ha az Isten megengedte, hogy hármas ikreink szülessenek, terve van velük, nem akarja elvenni máris az egyiket. De fel voltunk készülve a tragikus forgatókönyvre is. Beszéltünk Kittivel arról, ha esetleg bekövetkezne a baj, és elveszítenénk Flórát, van még másik három gyermekünk, akiknek az életét nem tehetjük tönkre a mi gyászunkkal, fájdalmunkkal. Szóval így teltek bent a napok…

Egy rockbanda születőben - középen a középső... :)

Egy éves fotózásuk óta is mennyit változtak...

8 nap után kiköltöztem a kórházból, s onnantól minden nap bementünk hozzájuk látogatóba. Janka szerencsére enyhébb tünetekkel, lélegeztető gép nélkül vészelte át ezt a vírust. Őt 10 nap után, október 28-án, csütörtökön engedték haza a kórházból. Flóra nem úszta meg ilyen könnyen. Ő 13 (!) napot töltött lélegeztető gépen (s összesen 23 napot kórházban…), október 31-én vették le a gépről. Talán az aznapi szent, fiam védőszentje, Boldog Romzsa Teodor is közbenjárt érte, ki tudja… Ezután folyamatosan javult az állapota, tudott önállóan lélegezni, cumisüvegből enni. November elsején a covid miatt lezárták a kórházat, szerencsére Kittinek az osztályvezető főorvos külön engedélyt adott, hogy bemehessen Flórához. November 5-én, pénteken pedig jött a várva várt telefon, hogy délután haza is vihetjük. Amire szinte gondolni sem mertünk… Mártus húgom süteményekkel várt bennünket, Flóra lányunk második „születésnapján”… Nyilvánvalóvá vált, amit már addig is tudtunk… A Csajok első perctől, fogantatásuk pillanatától kezdve élni akarnak! A Jóistennek dolga, terve van velük! Tudjuk, hogy rengetegen imádkoztak ekkor is értük, értünk. Országszerte, ismeretlenül is. Nem tudom szavakkal kifejezni, mennyire hálásak vagyunk ezért. Köszönöm, köszönjük szépen! Teodor is minden este mondta, hogy „kiki baba ne bebe”, azaz szabad, mégis szó szerinti fordításban: kicsi baba ne legyen beteg… Amikor Flóra bekerült a kórházba, Teó az üres ágyába tett egy babát, mert hiányolta Flórát. Szíve tele szeretettel – a miénk pedig könnyekkel és meghatottsággal…

Az elmúlt két évnek csak kis szelete, 2-3 hete volt ez az időszak, mégis, talán a legmeghatározóbb, ezért szerettem volna ezt részletesen elmesélni, leírni. Szerencsére nem vagyunk azóta állandó vendégek a koraszülött osztályon. Persze esemény, az mindig van. Már éppen haza akartunk költözni karácsony előtt néhány nappal Rozsályba, amikor Míra leesett a nappaliban az asztalról. Kitti éppen tornáztatta, amikor Teó valami hülyeséget csinált, és elvonta a figyelmét – máris megtörtént a baj. Ez egy vasárnap történt, a Liturgiákat befejeztem már, s azonnal rohantam Nyíregyházára. Az utolsó adventi gyertyagyújtás így elmaradt Rozsályban, de cserébe harmadik lányommal is bemehettem a kórházba. Nem baj, a traumatológián még úgysem jártam... Juhééé! Fontosak az apa-lánya programok, de azért ezt a kórházasdit már én is túlzásnak éreztem… Szerencsére nem volt komoly a baj, egy nap után haza is engedtek bennünket.

Véletlenül sem szeretném elkiabálni, de utoljára másfél éve, 2022. április végén kellett, hogy a kórház vendégszeretetét élvezzék huzamosabb ideig a Lányok. Kicsit megbetegedtek a csajok, gondoltuk, Fehérgyarmaton meghallgatják a tüdejüket, kapnak gyógyszert, aztán mehetünk is haza. Még három gyros tálat is megrendeltünk a Peppino Pizzériában, hogy legyen mit vacsoráznunk hazatérve. Persze, ahogy ezt Móricka elképzelte… Kiderült, ez több egyszerű megfázásnál, konkrétan befulladtak mindhárman, és biztos volt, hogy kórházban kell maradniuk. A kérdés: Fehérgyarmaton vagy Nyíregyházán? Már éppen rábólintottunk Gyarmatra, amikor Jankáról kiderült, hogy covidos, így pedig muszáj volt Nyíregyházára menni. Teó ekkor nem volt velünk, rá éppen Rozsályban vigyáztak, mindenesetre sürgősen elzavarták a családot Nyíregyházára. Kitti, a három lány és anyósom indultak is, majd hat (!) napig mindannyian bent kellett, hogy maradjanak a covid osztályon. Én meg autó nélkül maradtam kedd este 7 órakor Fehérgyarmaton, a legkevésbé sem (co)vidáman. Polgármesterünk, Sztolyka Zoltán volt olyan kedves, hogy eljött értem, elmentünk három órával később a gyros tálakért (csodálkoztak is már a Peppinoban, hogy hol maradtunk…), amit velük és náluk fogyasztottunk el. Öröm az ürömben, hogy Teóval kicsit összecsiszolódhattam ezekben a napokban, kettesben voltunk, de azért nagyon hiányzott a Család többi része. Többek között a házassági évfordulónkat, Kitti névnapját és anyák napját is a kórházban töltötték… Akkor nem volt őszinte a mosolyunk, de azóta ezen a történeten (főleg a gyros rendeléses részén) már inkább derülünk...

A tavalyi ifjúsági gyalogos zarándoklaton a kertvárosi pihenőnél elém jöttek :)

Na de elég is legyen a fránya betegségekből, mert immár nem csak ezekről szól az életünk! Persze, a kórházba rengeteget kell mennünk, egy VIP kártya igazán kijárna már… Fejlődés-neurológia, pulmonológia, szemészet… A háziorvossal történő randevúkról és a védőoltásokról nem is beszélve. Aki látja a lányokat, meg nem mondaná, hogy koraszülöttek! A Feleségem hihetetlenül nagy hős, felfoghatatlanul nagy munkája van abban, hogy a lányok egyáltalán nincsenek lemaradva mozgáskoordinációban. A Katona torna és a TSMT terápia naponta több órát vett igénybe (mivel 3 babáról van szó…), s hogy ezt Kitti az éppen aktuális segítőnkkel becsületesen csinálta, hozzájárult a lányok fejlődéséhez: Janka október közepe, Flóra november eleje, Míra december 2. óta jár – mi az, hogy jár, őt a legnehezebb utolérni. Amúgy tényleg: ha elmegyünk velük sétálni, ketten már kevesek vagyunk – higgyétek el, még Teó sem mindig akkora segítség, amekkorának hiszi magát… Még ha sokszor szeretetből teszi is, amit tesz… A beszédük sem csupán gagyogás már: mint anno Teónak, az „apa és a „nem” szavak már nagyon mennek nekik… Sőt, Jankának néhány napja a „bácsi” is megy már!

Oltásra várva...

Egyébként megfizethetetlen látvány és élmény, ahogyan tekintenek ránk az emberek, bármerre is megyünk. A hármas babakocsi éppen befér a kórház ajtaján, és különösen a szemészet előtt szoktak bennünket körbevenni, hogy gyönyörködjenek a csajokban. A kórház udvarán történt, hogy szembejött velünk egy anyuka, aki egy gyerek kezét fogta, egy másik meg rajta volt hordozóban, s miután meglátott minket, csak ennyit mondott: „Soha többé nem panaszkodom!” Ugyanekkor egy bácsi meg ezt mondta: „Elmegyek, és feladok egy lottót!” Nagy élmény volt, hogy a tavalyi gyalogos zarándoklaton kaptunk néhány rövid percet a VIP páholyban a zarándoklat fellépő sztárvendégével, Rúzsa Magdival, aki tudott rólunk, ismerte a történetünket (sőt, olvasta a két évvel ezelőtti írásomat, melyet kommentelt is!), s aki sorstársunk, hiszen neki is hármas ikrei születtek, nem sokkal utánunk. Kitti nem maradt a kicsikkel a koncerten, s amikor már kifelé tolta a babakocsit, jött szembe egy nő, aki megkérdezte: „Ezek Rúzsa Magdi hármas ikrei?” Hát igen, ki gondolta volna, hogy ez mással is megtörténhet… :)

Bár a lányokat egészen fiatalon, két napos korukban, már a kórházban megkereszteltem sterilizált fecskendőt használva, desztillált vízzel, alig vártuk, hogy ezt hivatalos, liturgikus formában és térben, azaz a templomban is megtehessük. Többszöri időpont áthelyezés után végül ez a nap 2022. szeptember 17-én, szombaton érkezett el; Ábel püspök atya és édesapám keresztelte meg a lányokat, s egyúttal a másik két beavató szentségben, a bérmálás és az Eucharisztia szentségében is részesültek. A rozsályi templomban tartottuk a keresztelőt, szép ünnepünk volt – hála és dicsőség a Jóistennek mindenért! De egy tanulságos élményemet hadd osszam meg Veletek erről a napról! A keresztelőn minden a 3 lányról szólt. Őket ölelte, puszilgatta mindenki, rengeteg ajándékot kaptak. Teó, aki egyébként eléggé nehezen viseli, ha el van nyomva (mi lesz később, ha a lányok nagyobbak lesznek…), háttérbe szorult. Estefelé a keresztelő utáni ebédről megmaradt sütiket hordtuk szét a faluban. Teó rosszullétre panaszkodott. Azt hittük, csak magára akarja hívni a figyelmet. Éjszaka kiderült, rosszul hittük. Lázgörcse lett. Félelmetes és ijesztő látvány volt. Egyszer, még a lányok születése előtt, átéltünk már hasonlót vele, akkor mentőt hívtunk, s el is vitték a nyíregyházi kórházba. Most erre nem volt szükség. De életre szóló tapasztalat és fejbe kólintás volt ez számunkra: attól, hogy ott a három kicsi, ne felejtkezzünk meg a nagyobb fiúról sem. Mindenből lehet tanulni…

A három kicsitől is, akiktől leginkább a szeretetet tanuljuk. Rengeteg szeretetet kapunk tőlük. Flóra a legmosolygósabb és a legbujósabb. A közelmúltban beszéltem valakivel, aki azt mondta nekem, ez lehet, azért van, mert így adja vissza azt a szeretetet, amit a kórházban kapott. Egyébként is úgy érzem, hogy jókedvében teremtette mindhármójukat a Jóisten, de szerintem Flóra a legvidámabb természetű, az ő mosolya a legszélesebb. Ő a mi Hősünk, akiért a legtöbbet imádkoztunk, aggódtunk, imádkoztunk és aggódtunk. Egyik este későn értem haza, még éppen fent voltak a lányok. Flóra, a szoba másik végéből, hálózsákban, tehát meglehetősen akadályoztatva is elcsoszogott hozzám, hogy üdvözöljön és megöleljen engem. Nagyon tud örülni mindenkinek, őt nem lenne nehéz elrabolni (azért ne próbálja meg senki…), mert a vadidegennel is rögtön kokettál az utcán, ő nem ismeri a távolságtartás fogalmát. A legnagyobb dumagép, be nem áll a szája egész nap! Ő lesz a művészlélek, festeni vagy zongorázni fog! Rengeteg boldog, örömteli pillanatot szerez nekünk.

Janka a leghuncutabb csajszi. Egy zsivány. Neki a szeme sem áll jól. Ő az, aki nem fog beengedni a szobájába, amikor kamaszodik. Aki csak azért is azzal a sráccal fog randizni, akit mi a legkevésbé sem komálunk majd. A „csakazértis” lázadó lány lesz a családban. Bocsi Janka, de ez már most Rád van írva. De őt is nagyon, de nagyon lehet szeretni a kitartásáért. Miatta sem aggódunk kevesebbet, mert ő a befulladós a három grácia közül. Ahogyan lesüti a szemét és elszégyelli magát… Mennyi pasit le fog szedni a lábáról, már most félek. Kifejezetten jó a ritmus – és az ütemérzéke, ha zenét hall, táncra perdül, és nagyon ügyesen riszálja magát (zene sem kell hozzá). Ő lesz a táncos a családban! Meg egyébként a focista is, már most ügyesen ér a labdához lábbal!!! Sokáig ő volt a család Hisztis Myrtle-je, de most már inkább az édes kacagás, állandó vidámság és jókedv az, amivel azonosítani tudom! Rengeteg boldog, örömteli pillanatot szerez nekünk.

Míra a legnyugodtabb baba. Egy ideig. Aztán viszont kő kövön nem marad. Ha elkezd sírni, azt a szomszéd faluban is meghallják, s még a kutyák is abbahagyják az ugatást. Céltudatos és akaratos, amit akar, elér, kiharcol magának. Nem ismeri a lehetetlen szót. Nővéreivel együtt a veszély szót sem. A kis göndör fürtjei miatt, na meg mert ő a legdagibb (hű, mit fogok én kapni ezért tőle 8-10 év múlva, amikor ezt elolvassa…), őt a legkönnyebb megkülönböztetni hármójuk közül. Kis vasgyúró, keménykötésű csaj, szerintem vízilabdázni vagy kézilabdázni fog. Isten irgalmazzon annak, aki majd beleköt az óvodában… Közös bennük, hogy mindhárman szeretetgombócok, igénylik a törődést és a szeretetet és állandóan fülig ér a szájuk, mindenért nagyon hálásak, és amúgy hatalmasokat tudnak veszekedni – egyébként szerintem leginkább a Míra szeretetéért kell megharcolnunk, ő nem adja magát annyira könnyen… De a végén mindig mi nyerünk! :) Komoly gondolkodó, filozófus alkat! Rengeteg boldog, örömteli pillanatot szerez nekünk.

Bár ez az írás alapvetően kétéves Gyönyörűségeinkről szól(t), nem fejezhetem be anélkül, hogy néhány szót ne írnék Teodorról is. Sokszor eszembe jut, milyen jó lenne belelátni gyermekem fejébe. De jó lenne olvasni a gondolataiban, tudni, hogy éppen mi játszódik le benne. Hogyan élte meg vajon Teó azt, hogy egyszerre három testvére lett? Nem egy, nem kettő… Rögtön három! Szerintem teljesen normális, hogy néha rájön a féltékenység, meg hiszti rohamai vannak. Az a figyelem, amit bő másfél évig kapott, most eloszlik. Látszik rajta, mennyire szereti a testvéreit. Ovi után, mikor hazaér, első dolga megölelni, megpuszilni őket. Szívesen segít mindenben, sőt, egyedül akar mindent csinálni. Fogja a kezüket, ha sétálunk. Muszáj volt kicsit felnőnie, és egyre többször érzem azt, hogy tudja, hogy ő a nagy tesó, aki felelősséggel tartozik húgai iránt. Persze, nem felejthetjük el, hogy még csak alig több, mint négy éves. Tehát annyi mindent nem várhatunk el tőle. És van, hogy előbújik belőle a kisördög, meg a féltékenység… Egyre többször ministrál nekem a templomban. Egyre fegyelmezettebb, egyre több mindent rá lehet ott is bízni, gyakran már a prédikációra is figyel! Egy ideig Nyíregyházára jártam vele beszédfejlesztőre, tavaly ősz óta Nábrádra (Rozsálytól kb. 35 km) vittem minden csütörtök reggel – rendkívül sokat fejlődött a beszéde, nagyon választékos a szókincse. Köszönjük Judit néni és ÉFOÉSZ! Az óvodát nagyon szereti, sok barátja van, az óvónők mindig dicsérik, de néha nehezen tudunk hinni nekik, mert az otthoni viselkedése nincs mindig összhangban azzal, amit az oviban csinál… :) Ebben az évben az ovis hittanon tanítványom is volt, nagyon büszke vagyok arra, mennyi mindenre emlékezett, amikor rákérdeztem a tanultakra. Nagyon büszke vagyok az első szülött gyermekemre, a fiamra. Alig várom, hogy meccsre vigyem! Amikor itthon focit nézek, mindig megkérdezi, hogy ki játszik? Három csapatot ismer, s mindig kérdezi: „a magyarok játszanak?” Amikor pedig nem ők, ragot tesz a másik két csapathoz, ami nagyon muris: „A Fradik játszik?” „A Real Madridok játszik?” Cuki… Azt hiszem, a következő, amit tanítok neki, a Barcelona Liverpool és Messi Szoboszlai Dominik lesz…

Indulás locsolkodni! :)

Első mozizás hármasban

Beszéltem itt már 3 + 1 Hősről, de a legnagyobbról még nem, aki nem más, mint a Feleségem. Kitti… Egy édesanya számára a gyermeke a legfontosabb, mellette virraszt, őt eteti, pelenkázza, érte él. Már egy gyermeknél is így van. És ezt most szorozzák meg hárommal. Vagy inkább néggyel. Ha Teót kicsit külön is kezeljük, nagyon ritka, hogy valakinek egyszerre van három pici gyermeke. Általában egy nő 2, 3, 4 évente szül, s különböző élethelyzetekben, de mindenképp életkorban vannak már a gyerekek, a nagyobbak akár segíteni is tudnak a picik körül. Na, nálunk volt egy két éves fiú, és hirtelen lettek négyen. Ettől meg is lehetett volna ijedni. Kitti nem megijedt, hanem beleállt az anyaságba. Nála erősebb, ügyesebb és kitartóbb nőt nem ismerek. Mellette nekem is fel kell(ett) kötnöm a gatyát. Az, hogy a lányok gyakran előforduló betegségeit, fulladásait immár egy ideje kórház nélkül túl vészeljük, Kitti érdeme. Az, hogy ilyen jól fejlődnek a lányok, hogy a mozgásukban nem fedezhető fel semmi lemaradás, Kitti érdeme. Igyekszem mindenben segíteni, tudja, hogy számíthat rám, hála Istennek elég sokat itthon is tudok lenni. De a munka oroszlánrészét ő végzi, ez vitathatatlan. Várom, hogy nagyobb utazásokat, nyaralásokat is bevállalhassunk, ezek egyelőre még kimaradtak az életünkből. A Jóisten tudta, hogy mit bíz ránk, s hogy ezt elsősorban a Feleségem révén bírni is fogjuk. Amikor a Lányok születése után leírtam az érzéseimet, úgy fogalmaztam: áldás, és nem kereszt, hogy hármas ikreink születtek. Ezt két év után sem gondolom másképp!

Velük nem lapos, csak kalapos az élet!!! :)

Nem megfeledkezve arról, mennyien állnak mellettünk. Nem tudok eléggé hálás lenni Szüleimnek, akikhez bármikor mehetünk, napokra, hetekre is Nyíregyházára – ilyenkor felborítjuk az egész életritmusukat, de ezt mindig vállalják értünk. Anyósomnak, aki másfél éve gyakorlatilag nálunk lakik. Nagy segítség, hogy velünk van. Köszönet jár Apósomnak is, aki elengedte őt hozzánk. Hálásak vagyunk a rozsályi polgármesternek, Sztolyka Zoltánnak és kedves családjának is, akik sokat „szívták a véremet”, amikor egy gyermekes szülőkként Rozsályba kerültünk, de talán ők sem gondolták, hogy így „állunk bosszút”… :) Zoli felesége, Ildikó kezdetben a tornáztatásban is sokat segített, gyermekeik pedig állandó játszópajtásai a mi gyermekeinknek. Rozsályból sok mindenkit ki tudnék egyesével is emelni, de nincs az a karaktermennyiség, ami elég lenne ahhoz, hogy ezt a felsorolást megtegyem. Aki érintettnek érzi magát, kérem, vegye úgy, hogy név szerint is megemlítettem! Van valaki, akivel mégis kivételt kell tennem. Sztolyka Lászlóné, „Ági mama 2”, aki magánbölcsődét nyitott anno Teó számára, még ovis korszaka előtt, rengeteget vigyáz rá, sőt, újabban hetente legalább egyszer nála is alszik már. Mivel anyósom is Ágnes, az Ági mama 2 elnevezés Teodortól származik! :) Igazi főnyeremény számunkra, köszönünk mindent Ági (mama 2)! Óriási segítség Kicska Zsoltné, Andi is, aki Túrricséről jár át hozzánk; sokáig az önkormányzat alkalmazta számunkra, ebben az évben az egyházmegye által van segítségünkre. Szereti a lányokat, ők is ragaszkodnak hozzá, azt hiszem, ez már több pusztán munkakapcsolatnál. Remélem, Te is így gondolod, Andi, hálásak vagyunk neked, hogy egymásra találhattunk! Két évvel ezelőtt, amikor megszülettek a Lányok, még csak sejthettük, remélhettük, hogy fogjuk-e ezt bírni a határ szélén, távol a nagy városoktól, messze szüleimtől. Jelentem: az első két éven túl vagyunk! Nem vagyunk naivak, tudjuk, hogy a neheze most jön... Rengeteg jó szándékú, segítőkész, odaadó ember lakik errefelé, nincs okunk panaszra. Szeretünk Rozsályban élni, bár, ha öt évvel hamarabb kerülök ide, talán még ma is lenne a falunak futballcsapata… :)

Az egyik szomszéd falu Rozsály mellett, Zajta, ami határátkelőhely, minden szombaton nyitva van. Már többször voltunk Szatmárnémetiben. Ilyenkor a családi autónkba beül mindenki és megyünk. Egyik alkalommal megérkeztünk a magyar határhoz, odaadtuk az iratokat, számolt a rendőr, nézte a képeket. Láttam a megdöbbent arcot, így megszólaltam: „Igen, négy gyerek, a kicsik hármas ikrek.” A határőr benézett, mosolygott, és csak ennyit mondott: „Nem így tervezték, igaz?” Meglehet, nem így terveztük, de most már semmire le nem cserélnénk! Aki nem hiszi, járjon utána, járjon utánunk – várjuk Rozsályba!