A Görögkatolikus Metropólia május 21-én történelmi központjában, Hajdúdorogon családpasztorációs konferenciát szervezett.
A Görögkatolikus Metropólia május 21-én történelmi központjában, Hajdúdorogon családpasztorációs konferenciát szervezett.
A konferenciát az hívta életre, hogy közösen fogalmazzák meg a résztvevők azokat a célokat, melyek görögkatolikus egyházunkban előttünk állnak. Hiszen csak együtt alakíthatjuk ki és végezhetjük el azokat a feladatokat, melyekkel Ferenc pápa és a szinódus szándékának megfelelően meg tudjuk újítani lelkipásztori életünket, különös tekintettel a családokra, akik ma nagy megerősítésre szorulnak, s akik ugyanakkor egyházunk és életünk legfontosabb alapját adják.
Az eseményen a görögkatolikus parókiákon szolgáló áldozópapok feleségükkel és híveik közül egy-egy házaspárral vettek részt.
A szombati rendezvény a III. imaórával kezdődött, melyet Szocska A. Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója vezetett. Ezt követően Kocsis Fülöp metropolita foglalta össze gondolatait a családszinódus és Ferenc pápa Amoris Laetita apostoli buzdítása alapján. Azt javasolta, hogy ne csak a templomunkat tegyük otthonosabbá, hanem az otthonunkat is tegyük templomossá.
Az esemény díszvendége Habsburg Eduárd, szentszéki nagykövet volt, aki Egyház a családban - család az Egyházban címmel tartott előadásában saját családi és családpasztorációs tapasztalatait osztotta meg a jelenlévőkkel. Többször is idézte Teréz anyát, aki szerint „amelyik család imádkozik, az együtt is marad”.
Korom József és felesége, Kata, pécsi családreferensek az egyházmegyéjükben működő családpasztoráció kezdeti nehézségeiről, az azt követő föllendülésről és annak eredményeiről számoltak be a jelenlevőknek. Véleményük szerint olyan célt kell kitűznünk a családpasztorációban is, amiért érdemes elkötelezni magunkat, és ez által értékes közösséget is teremthetünk.
A korábban kiadott kérdőívek alapján az egyes egyházmegyék megbízottjai is beszámoltak a tapasztalatokról, s igyekeztek megfogalmazni a rövid és hosszabb távú célokat görögkatolikus egyházunk pasztorációs munkájában. A záró összegzést Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke tartotta, melyben a családpasztoráció súlypontjait és sajátosságait emelte ki a Metropóliában. Hangsúlyozva a nap jelentőségét mindnyájunkat arra buzdított, hogy ez a mai esemény hozzon valóságos paradigmaváltást, amelyben görögkatolikus egyházunk az eddigieknél sokkal nagyobb figyelemmel fordul a családok felé, még jobban ügyel a családi értékek megtalálására és megélésére.
A konferencia a paraklisz éneklésével fejeződött be, melyet Atanáz püspök atya javaslatára az éppen nevenapját ünneplő Szilárd püspök atyáért és egész magyar görögkatolikus egyházunkért ajánlottak föl.
Forrás: Görögkatolikus Metropólia
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |