Hodászon tartottak lelkigyakorlatot a Püspöki Hivatal dolgozóinak

„Amikor Mária és József szállást keresett Betlehemben, nem a gazdagok közé, nem palotában, hanem a város szélén istállóban kapott szállást. A szegények közé érkezett az Úr Jézus. Nekünk is ki kell mozdulnunk a városból; ilyen esőáztatta, sáros utakon át – amilyenek ide vezettek – a szegény sorsú emberek közé kell jönnünk, hogy átérezzük és még inkább ráhangolódhassunk a Kisjézus érkezésére.” – köszöntötte Szocska A. Ábel kormányzó atya munkatársait, a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának dolgozóit Hodászon, a cigány templomban, ahol a hagyományos karácsony előtti lelki napjukat tartották a nyíregyháziak.

Az imaóra után – elsőként az esztendőben – szívmelengető fogadtatással a hodászi cigány óvodások kántáltak karácsonyi dallamokat magyar és cigány nyelven egyaránt.

A nap további részét a nyíregyházi római katolikus Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébánosa Felföldi László általános helynök atya vezette, aki a kapcsolat-kötődés, az imádság és az öröm hármasa köré építette tartalmas, adventi készülődést segítő gondolatait.

A kötődés

Mindenki, aki egy püspöki hivatalban dolgozik, annak az elsődleges célnak a hátterét biztosítja munkájával, hogy közösségek épüljenek: egyházhoz, istenhez és egymáshoz kötődő közösségek. Az atomizálódott ember olyan, mint a falban a tégla – habarcs, azaz kötődés nélküli. S mivel egyedül a közösség alkalmas arra, hogy teremtsen valamit, tudatosan kell dolgoznunk a kötődés kialakításán. Egy közösség vezetése azonban nem könnyű – nincs hozzá szabályzat, vagy mester, aki megmondaná, hogyan is kell azt csinálni.

„A legnagyobb szenvedés mindig a ledobott keresztekből fakad.”

A hit és az istenkapcsolat habarcsának megtalálása nehéz feladat, hisz nem csupán pogányok léteznek, akiket folyamatosan meg kellene találni és szólítani, hanem olyan vallásos pogányok is, akik ugyan járnak templomba, van hitgyakorlatuk, de az élő Istenről nincs valódi képük. Őket még nehezebb kimozdítani pozíciójukból. „Akkor lesz kapcsolatunk Istennel, akkor kötődünk hozzá, ha találkozunk vele. Ha be merek lépni a hit kapuján és elindulok az élő Istennel.” – mondta Felföldi atya. S ha kötődöm Istenhez, kötődöm embertársaimhoz is. Máskülönben a manapság oly divatos kiszolgáló istenkép ahhoz vezet, hogy az ember is elveszíti méltóságát, egy kiszolgáló eszközként tekintek a másikra, akiből a magam hasznát akarom kieszközölni. Ha az Isten Isten, az ember nem válhat eszközzé. Meg kell találnunk az utat az Istennel való valódi találkozáshoz. Megtalálni és rálépni erre az útra. S akkor Zakeussal együtt nekünk is fogja mondani az Úr: „Gyere, menjünk együtt!”

Az imádság

Az elmélkedés második – az ember- és Isten-kapcsolat mélyítésének módjáról, az imádságról szóló – szakaszát a William Blake-versben is olvasható négy erény (irgalom, jóság, szeretet, béke) jelentőségével kezdte plébános atya.

„Az idő életünk legnagyobb kincse és felelőssége. Ami elmúlt, nem jön vissza többé.”

Többféle ima is létezik, mellyel Istennel való kapcsolatunkat elmélyíthetjük. A csendes ima egyfajta szemlélődés, kontempláció (de nem relaxáció), melyhez segítséget nyújthat a Jézus-ima, a rózsafűzér vagy a litánia, hisz ezek nem engedik elkószálni gondolatainkat. Mindegy milyen jellegű, az ima nem öncélú. Különösen akkor nem, ha egy ilyen hivatal tagjaként az Isten ügyét szolgálva dolgozom. Kapcsolatba kell kerülnöm az Istennel, hogy az emberek ne legyenek ügyek és iktatószámok. A kapcsolatfelvételhez, az imához pedig összeszedettnek kell lennem, jelen kell lennem. Ha jelen vagyok, az ima kölcsönös önközléssé válik.

„Ha mindenütt vagyok, sehol sem vagyok, s akkor az Isten nem tud megszólítani.”

Az öröm

Az öröm az ünnepen keresztül is megtalálhat minket. Az ünnep legtisztább példája a Bibliában a tékozló fiú története. Az ünnep teszi emberré az embert. S van, aki mégis (akár wellness-hotelekbe) menekül előle. Pedig „az ünnep belső történés, egymásra figyelés, amikor magunkat ünnepeljük, egymást ünnepeljük.” – mondta a lelki nap záró fejezetében Felföldi atya.

„Boldog vagyok, hogy vagy!”

Akkor élek, amikor ünnepelek. A munkámban kitartani kell, s ha közben nem találok pihenni való időt, akkor tolul fel bennem a kérdés: „Hát élet ez?” Az embereket meg kell tanítani ünnepelni. De az ünnep kulcsfontosságú tényzőjét, a szeretetet meg kell fűszereznünk az örömmel.

„Ha a szeretetem nem jóízű, nem fogyasztható másoknak.”

A legnagyobb öröm a Bibliában is mindig a teremtéshez, a születéshez kötődik. A születés öröme/ünnepe és fájdalma a mi életünket is végig kíséri: ahogyan a világra születünk, ahogyan emberré/gondolkodóvá születünk, ahogyan felnőtté vagy kereszténnyé szüljük magunkat, ahogyan kiszüljük magunkat ebből a világból.

Pilinszky János szavaival:

„Az ünnep, s a keresztény ünnep mindenekelőtt a pihenés, a hálaadás, a megszentelés napja kellene hogy legyen. A „kikapcsolódás” erre kevés; hiányzik belőle az ünnepteremtő erő. Valójában „bekapcsolódásnak” kellene lennie. A modern munka szükségszerű megosztottsága után az ünnep az élet egészébe való visszatalálás lehetőségét kínálja.”

 A Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának dolgozói ugyan még nem a Születést, de az együttlét, a közösségbe tartozás és a kötődés örömét élhette át és ünnepelhette terített asztalnál a hodászi cigány közösségi ház munkatársai és a házigazda, Kanyó Árpád parókus atya szeretetteli fáradozásának köszönhetően.

Forrás és fotó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye