COFFEE PANNONIA
Hogy könnyebb legyen a halál – könyvmustra: Irvin D. Yalom - A Schopenhauer-terápia
Irvin D. Yalom A Schopenhauer-terápia című könyve 2005-ben jelent meg először, magyarul Résch Éva fordításában élvezhetjük, a Park Könyvkiadó gondozásában (több kiadásban). A szerző maga is pszichiáter, a Stanford Egyetem Pszichiátriai és Magatartástudományi Tanszék professor emeritusa. Filozófiát, pszichoterápiát és fikciót is ötvöz műveiben. Ahogyan A Schopenhauer-terápia is. Amellett, hogy öröm olvasni a történetszálak izgalmas szövésének köszönhetően, ismeretanyagot is közöl, s ráadásul az olvasó önkéntelenül is saját életére vonatkoztatja az olvasottakat: talán mondhatjuk, hogy terápiás hatása van a Yalom-könyvek olvasásának. P. Tóth Nóra könyvajánlója.
A Schopenhauer-terápia.
Az elbeszélő egy határhelyzetbe állítja főszereplőjét, dr. Julius Hertzfeldet: életének utolsó évét láthatjuk, miután a történet legelején megtudja, hogy gyógyíthatatlan beteg. A melanoma ezen fajtája egy jó, viszonylagos egészséggel eltölthető évet adott haladékként Juliusnak, mielőtt végleg eltűnik, "mint erdőben a vadnyom". Az olvasó tanúja lehet kétségbeesésének, fájdalmának, számadásának, vigasztalódásának, halálról és életről való felfogásának.
Oly sokféleképpen megélhetjük a halállal való szembenézés tapasztalatát. Hősünk helyzete talán annyiban kivételes, hogy orvosként és pszichoterapeutaként egyszerre látja objektíven a folyamatot, és tudja a „gyógymódot”: felidézheti korábbi terápiák fülbe súgott vigaszszavait. Ugyanakkor a saját halállal való szembenézés minden egyéb tapasztattól eltérő: más érzés, mint amikor embertársainkat vigasztaljuk, kísérjük, próbálunk megérteni érzéseit a halálra készülve.
Julius ösztönös döntéseként átlapozza egykori páciensei dossziéit: különösen azokra kíváncsi, akikkel kapcsolatban úgy érezte, nem vitte sikerre a személyes terápiát. Az első átnézett akta Philip Slate-é, aki esetében három év kemény munka után sem történt változás szexuális függőségégével kapcsolatban. Abban még persze reménykedhet Julius, hogy a terápia hosszú távon fejtette ki hatását. Így felveszi vele a kapcsolatot, hogy meggyőződjön erről, vagy helyrebillentse korábbi kudarcát.
Philip megváltozott. Már nem szexuális ragadozó, az egyetemen filozófiát tanít és a filozófiát használva kíván terapeutája lenni másoknak. Ennek a küszöbén áll, amikor újra találkoznak Juliusszal. Klinikai filozófusi tanácsadói praxist akar vinni, melyhez épp kétszáz órás szakmai szupervíziós gyakorlatra van szüksége – tulajdonképpen ő maga is kívánta már keresni ez ügyben régi terapeutáját, aki viszont megelőzte telefonhívásával.
Juliusnak Philip Arthur Schopenhauer filozófiáját kínálja fel a halállal való szembenézéshez, ő a filozófiában hisz, azt gondolja, az mentette meg az életét.
A szupervízióért és mentorálásért cserébe ezt tudná nyújtani megnyugvás gyanánt Juliusnak, akit azonban ez nem elégít ki, s az alkut úgy módosítja, hogy Philipnek először csatlakoznia kell terápiás csoportjába egy fél évre.
Az „alku” megköttetik. Philip elkezd pszichoterápiás csoportfoglalkozásra járni Juliushoz.
A cselekmény ezen szála innen kezd igazán kibontakozni.
Közben, ezzel párhuzamosan, elindul egy újabb cselekményfolyam: megismerhetjük Arthur Schopenhauer életét és filozófiáját.
A harmadik szál egy a csoporttól épp távol tartózkodó egyetemi tanárnő megvilágosodást kereső indiai útjáról szól. Pam története a múltból kiindulva összefonódik a terápiás csoport legújabb tagjával.
Időben és térben is mozgatja az eseményeket, gondolatokat az elbeszélő, aki azzal is fogja közben az olvasója kezét, hogy minden fejezet elejére egy idézetet választ mintegy mottóként.
Megismerjük a csoportnak – a társadalom minden rétegéből érkező – tagjait, az ő jellemüket, problémáikat, s azt is, hogyan oldja azokat fel a terápia.
Amíg Philip az életében és filozófiájában elszigetelődő Schopenhauert követi, s mások szemébe nézni képtelen; társadalmon kívülinek és fölöttinek érzi magát, addig a csoport tagjai a kapcsolódás erejéből építkezve megtudják, milyen az őszinteség, az odafigyelés, a másik felé való, gyógyító teljes odafordulás. Hogy végül valóban meg tudja-e gyógyítani Philipet is ez a módszer, a könyv végén derül ki. Egészen odáig (és egy kicsit tovább is) kísérhetjük vívódásait, csoportban tanúsított viselkedését és küzdelmeit.
Sajátos csoportdinamikába pillanthatunk be a történet által, melynek építőkövei a jelen viselkedés vizsgálata, miértje és az önmagunk és mások szavaira, cselekedeteire való őszinte reflektálás. A saját jelenbeli szavaikról való beszélgetések feltárják a múlt sebeit, értelmet adva saját jellemüknek, reakcióiknak és múltbeli tetteiknek, s esélyt arra, hogy mindezen változtassanak a résztvevők.
Julius betegségéről és közelgő haláláról is nyíltan beszélnek egymás között, s maga Julius is „gyógyul” ezáltal szeretett csoportjában, a halál elfogadása felé halad. A halála persze elkerülhetetlen, mint ahogyan mindannyiunk esetében az. S bár egyedül lépünk át a halál kapuján, de az életben való erős kapcsolódás másokhoz, a kötődés és a szeretet – ki is mondva a másiknak ezt az érzést – megadja az értelmes halál lehetőségét.
A könyvben nem feszül egymásnak ateizmus és kereszténység, szemben áll viszont a szenvtelenség, a kapcsolatokkal szembeni közömbösség és elidegenedés egy másik úttal: a másik emberrel való kapcsolódással és a szeretet megélésének lehetőségével.
Az ember legfőbb feladata, hogy jelentésteli életet éljen – tartja Viktor E. Frankl, s az élet értelmét adó dolgok közül hármat jelöl meg: véghezvitt tett, megalkotott mű, vagy élmény – találkozás és szerelem formájában. A főszereplővel ez utóbbiba vetett hitét élhetjük meg: ahogyan szenvedése és élete értelmet nyer az őszinte találkozások által, de szeretettel véghezvitt, mások szolgálatába állított tettei következtében is.
P. Tóth Nóra
