Film, karácsonyi jelenetek, kézműves foglalkozások, kántálás – gazdag lelki készülődés karácsony ünnepére a mátészalkai görögkatolikus iskolában.
A téli szünetet megelőző este melegséget árasztó hangulat, hit, béke és szeretet költözött a mátészalkai Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola aulájába. Az iskola tanulói, apraja-nagyja, szívhez szóló karácsonyi énekekkel, hangszeres játékkal átszőtt, Jézus születéséről szóló betlehemes történetet jelenítettek meg. Az előadást Szabó Attila igazgató úr karácsonyi gondolatai előzték meg. A műsor végén Bodnár Attila lelki igazgató felkérésére szülők, pedagógusok és gyerekek együtt énekeltek karácsonyi énekeket. A meghitt estét közös imával zárták.
Az utolsó tanítási napon rendhagyó foglalkozásokat tartottak a gyermekeknek az intézmény oktatói. A délelőtti tanítási órákat osztályfőnöki órák követték, ahol a tanulók osztályközösségükön belül beszélgettek a karácsonyról, kézműves foglalkozásokat tartottak, játszottak.
Délután Bodnár Attila lelki igazgató irányításával Jézus születéséről szóló filmet néztek közösen, majd Wass Albert Magyar karácsony az égben című elbeszélését hallgatták meg. Zárásként karácsonyi dallamokat énekeltek.
A sokféle program között a hagyományos kántálást felidézve az intézmény néhány tanulója, pedagógusa Szabó Attila igazgató úr és Bodnár Attila lelki igazgató vezetésével meglátogatták dr. Hanusi Péter polgármester urat, hogy a kántált karácsonyi énekekkel kívánjanak áldott ünnepeket a város vezetőségének.
Forrás és fotó: moricz-msz.hu
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |