COFFEE PANNONIA
Ha a közeledben vagyok távol tőled, az minden kínnál gyötrőbb
Egy idézet gördült a szemem elé az egyik közösségi portálon. Elgondolkodtatott: kinek ki, mi és milyen okból juthat eszébe, ha ezt elolvassa. A szórakoztató irodalom kedvelt írónőjének, Vavyan Fable-nek a szavai így hangzanak: „Ha a közeledben vagyok távol tőled, az minden kínnál gyötrőbb”. Kanyó Mária írása.
Az idézet kapcsán február 14-én talán sokunknak beugranak a Valentin-napos szívecskék, szerelmes üzenetek. Ezt a napot pedig körülöleli a keresztények számára kiemelkedő házasság hete rendezvénysorozat. Februárban ezek a napok a szerelmet, annak jelentőségét leginkább pozitív szemszögből állítják elénk. S jól is van ez így.
De persze tudjuk, hogy egy kapcsolatban nem minden tökéletes. S a fenti idézet is valamit megsejtet ebből az összetettségből. Sokféle érzést ébreszt bennünk, ha arról olvasunk: valakinek a fizikai közelségében levés lelki távolságot is takarhat. Talán egy reménytelen szerelemről van itt szó, vagy épp egy kiüresedett házasságról, esetleg egy hiányosságokkal, szenvedéssel, bántással teli szülő-gyerek, baráti vagy családi kapcsolatról. De megjeleníthet bármilyen más emberi kötődést, melyben valami nem egész...
Ezekben a sorokban kifejeződhet egy figyelemre áhítozó, kérlelő, szelídebb kívánság. Mint amikor kapcsolatainkban a felesleges szócsatározások helyett valójában csak arra vágyunk: »hallgass meg, légy mellettem, fogd meg a kezem, ölelj át a figyelmeddel, a szavaiddal, a lelkesedéseddel, a törődéseddel, a megértéseddel. Itt vagyok, szükségem van rád, csak egyszerűen legyünk egymásnak jelen.« „Ha a közeledben vagyok távol tőled, az minden kínnál gyötrőbb.” Miért bonyolítjuk kapcsolatainkat, ahelyett hogy egyszerűen kimondanánk érzéseinket?
Nos, ha a szerelem, házasság, egyáltalán: az emberi kapcsolatok ilyen komplikáltak, milyen az Istennel való kapcsolatunk? „Ha a közeledben vagyok távol tőled, az minden kínnál gyötrőbb.” – mondhatnánk Istennek címezve is e szavakat. Bár templomában vagyunk, de lelkünk nehézségek, problémák közt hánykódik valahol messze. Krisztus keresztjét szemlélve keressük a fogódzót, de lelkileg távol vagyunk tőle, kínlódunk, küszködünk. Énekeljük liturgikus imádságainkat, szinte kiáltunk hozzá. De nem felel. Közelségében vagyunk távol Tőle.
Aztán egyszer csak lassan, finoman, észrevétlenül közeledik. S ha csak egy pillanatra is, de átölel az Isten.
Kanyó Mária
