Hálaadó szentmisét mutatott be Ternyák Csaba egri érsek püspökké szentelésének 25. évfordulóján, január 6-án, vízkereszt ünnepén az egri bazilikában. Az érsekkel koncelebráltak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, köztük Szocska A. Ábel apostoli kormányzó és dr. Keresztes Szilárd nyugalmazott hajdúdorogi megyéspüspök.
A szentmise kezdetén Csizmadia István kanonok, a bazilika plébánosa jelentette be, hogy az ünnepi alkalomból Ferenc pápa is köszönti a főpásztort. A Szentatya levelét Monsignore Germano Fenemonte, a Magyarországi Apostoli Nunciatura ideiglenes ügyvivője olvasta fel, majd Ficzek László általános helynök magyar nyelven is ismertette.
Ferenc pápa levelében nagy szeretettel fejezte ki jókívánságait Ternyák Csaba szolgálatához. Mint írta: „Teológiai doktorként szolgálatodat az Egyház javára fordítottad, nagy jelentőségű feladatokat végezve mind a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkáraként, mind a Pápai Magyar Intézet rektoraként; emberi és papi tulajdonságokkal valamint ügyintézésben való jártassággal megáldva. Téged Szent II. János Pál pápa 1992 Karácsony vigíliáján esztergomi segédpüspökké és eminentianai címzetes püspökké, majd 1997-ben érsekké és a papi kongregáció titkárává nevezett ki, amellyel az apostoli szék valamint az egyetemes egyház szolgálatára hívott. Érdemekben gazdagon, 2007 óta az egri egyházmegye hívőközösségének minden buzgósággal megáldott és mindmáig állhatatos pásztora vagy, aki püspöki feladataidat hozzáértő lelkülettel teljesíted, annak az okos szolgának a példájára, akit az Úr minden java fölé rendelt. A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciánál különböző feladatokat vállaltál, hogy a papok életének formálását és a papi hivatást segítsd. Ebből az odaadó tevékenységből is látjuk szolgálatoddal való »eggyéválásodat«.
Amikor tehát gratulálunk Neked, Tisztelendő Testvérünk, az Úr szőlőjében végzett tevékenységedért, kérjük, fogadd el igehirdető szolgálatodért mindnyájunknak imáját. Amikor az Urat szólítjuk, hogy tegye évfordulód napját nagyon boldoggá, adja meg Neked, hogy az evangélium igazsága szerint hűségben járva, Krisztust jelenvalónak érezd, és a lelkek javáról imádsággal, szentbeszéddel és szeretettel gondoskodjál” – áll a pápai levélben.
Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szintén méltatta Ternyák Csaba szolgálatát. Veres András utalt rá, hogy a főpásztor püspöki címerében megörökítette a napkeleti bölcsek érkezését Jézushoz. A bölcseknek a csillag mutatta meg az utat az Üdvözítő jászolához. Az embereknek egyre nagyobb szükségük van arra, hogy megtalálják az Üdvözítőhöz vezető csillagjukat. Veres András azt kívánta, hogy az ünnepelt legyen egyházmegyéjében minden papnak és általuk minden hívőnek az Üdvözítő felé mutató csillaga.
Ternyák Csabát Löffler Erzsébet, a főszékesegyház képviselő-testületének elnöke is köszöntötte, sok kegyelmet és jó egészséget kívánva további főpásztori szolgálatához.
A hálaadó szentmise kezdetén Ternyák Csaba köszönetet mondott Istennek, hogy megajándékozta a papi hivatás kegyelmével. Kifejtette, hogy hálával gondol Szent II. János Pál pápára, aki meghívta a püspöki életre, és akiben mindig példaképet, követendő embert, nagyszerű papi stílust ismert fel. Vonzó egyénisége olyan példa volt, amit szeretne követni, mondta el a jubiláns főpásztor. Majd Benedek pápának is köszönetét fejezte ki, aki az egri érseki tisztségre kinevezte. Hozzátette, szintén hálával gondol Ferenc pápára is, aki levéllel köszöntötte a jubileumán.
Homíliájában Erdő Péter bíboros, prímás elmondta, hogy a II. világháború után Ternyák Csaba volt az első magyar püspök, akit maga a pápa szentelt püspökké. „Hálát adunk azért a küldetésért, amelyet Ternyák Csaba kapott a szentelésben.”
Ternyák Csaba a püspöki konferencia titkáraként egész egyházi életünk újjászervezését segítette a kilencvenes években. A második pápalátogatás után egy évvel, 1997-ben kapott címzetes érseki kinevezést, ekkor lett a pápa közvetlen munkatársa mint a papi kongregáció titkára a római kúriában. Ezután tíz év római szolgálat következett. Ternyák Csaba személyében magas beosztású főpap került a pápa környezetébe, aki ottani munkájával hasznosította hazai tapasztalatait, másrészt segítette a világegyházat – fogalmazott a bíboros.
Majd méltatta Ternyák érsek hitoktatás, oktatás és nevelés terén végzett tevékenységét. Ugyancsak elismeréssel szólt az Egri Főegyházmegyében végzett munkájáról, az Érseki Látogatóközpont kialakításáról, a roma pasztorációról, az egyházmegyei találkozók szervezéséről. Erdő Péter beszéde végén ezt kívánta: „Kísérje Csaba érsek szolgálatát Isten áldása és szentelő püspökének, Szent II. János Pál pápának segítő közbenjárása.”
Szöveg: Homa János/Egri Főegyházmegye
Forrás: Magyar Kurír, fotó: Balogh Ferenc
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |